2022. október 4. kedd

okt. 4
9:33
Varga Judit: Teremtsünk egységet! (Magyar Hírlap)
Az igazságügyi miniszter közösségi oldalán biztat mindenkit az októberben érkező nemzeti konzultáció kitöltésére.
okt. 4
9:33
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megkapták megemelt illetményüket a magyar katonák (Demokrata)
A kormány döntése alapján 2022 szeptemberétől mintegy egynegyedével nőtt a katonák illetménye.
okt. 4
9:33
Kiderült, miért zuhant be hétfő délelőtt a forint: Nem túl biztatóak a kilátások (Nyugati Fény)
Baj van.
okt. 4
9:33
Németországban olcsóbb a tej, Ausztriában az étolaj, Belgiumban pedig a cukor, mint nálunk (rtl.hu)
Az 1,7 százalékos UHT tej esetében több országot is leköröztünk már a 0,9 eurós árral. Ráadásul a nyugati és a magyar vásárlók pénztárcája korántsem ugyanolyan mély.
okt. 4
9:35
Fontos hírt közölt a DK: Kilakoltatási moratóriumot vezetnek be a párt polgármesterei Budapesten (Nyugati Fény)
Az orbáni megszorítások miatt rengetegen kerültek kilátástalan helyzetbe.
okt. 4
9:36
Az energiaárak megugrása vágott oda a magyar költségvetésnek (Menedzsment Fórum)
Az eső félévben a költségvetési bevételek kiválóan alakultak, így az év elejei osztogatások kezelhetőnek tűntek. A nyáron azonban az energiaárak megugrása komoly gondot okozott.
okt. 4
9:36
Spórolni a gázzal, ez most a legfontosabb parancs Európában (Piac és Profit)
Az energiafogyasztás csökkentésének felgyorsítása kulcsfontosságú az energiaárak stabilizálásához és az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentéséhez - jelentették ki az euróövezet pénzügyminiszterei, luxembourgi tanácskozásukat követően.
okt. 4
9:36
Jelentős pluszban a Mol és az OTP (Portfolio)
A nemzetközi hangulat javulása mellett a forint erősödése is kedvező hatással van a hazai eszközökre, a hazai blue chipek közül az OTP és a Mol részvényei vezetik az emelkedést, minimális pluszban van a Richter, egyedül a Magyar Telekom részvényei vannak mínuszban.
okt. 4
9:36
Hidrogénes projektre kap támogatást a Faurecia (autopro)
Az Európai Unió támogatja a vállalat hidrogénmobilitási fejlesztéseit.
okt. 4
9:38
Egy sor eszközét eladhatja a világ legrégebbi bankja (Portfolio)
Az ütemterv szerint halad a világ legrégebbi bankjának számító Monte dei Paschi di Siena (MPS) tőkeemelésének előkészítése – közölte a bank. A tervek szerint még ezen a héten megegyeznének a részvénykibocsátásban részt vevő befektetőkkel.
okt. 4
9:39
La Stampa: A migráció terén egy közösségi Európának kell győznie, nem „az orbáni mintájú Európának” (Mandiner)
„Különben egyre több lesz a probléma” – szögezte le Roberto Fico.
okt. 4
9:39
Állatok világnapja: Akik sisakra is felkerültek, és saját Insta profiljuk van (Racing)
Az állatok világnapja alkalmából most felsorolhatnánk a Forma-1-es versenyzők kedvenc kutyáit, macskáit, de egyrészt ez már elcsépelt, másrészt a rajongóik bizonyára képben vannak ezzel. A leghíresebb közülük talán Lewis Hamilton Roscoe nevű bulldogja. De most nem róla ejtünk szót. Egy versenyzőt emelnénk most ki, mert neki (és családjának) szinte
okt. 4
9:42
Huszonkét oldal a dicső múltból: elárverezték a Mária Terézia által aláírt adománylevelet (Blikk)
Mesés gyűjtői kincsekkel együtt kelt el Mária Terézia saját aláírású levele a szegedi antikvárium online árverésén. A kivételes darab egy lovagi cím adásáról rendelkező adománylevél, méghozzá a királynő szignójával, így új tulajdonosa méltán büszkélkedhet a különleges irománnyal.
okt. 4
9:42
A BL-csoportkörök viszik a prímet - sport a tévében (Infostart)
Pályán a Barcelona és a Bayern München is. A kézilabda, férfi Európa-ligában két magyar csapat is játszik kedden. Kerékpár, angol futball és tenisz a sportcsatornák élő közvetítéseinek további kínálatában.
okt. 4
9:42
Lefeleződött a gázár, itt a három havi mélypont (Portfolio)
Ma is folytatódik a gázár csökkenése, miután az elmúlt napok hírei alapján úgy tűnik, stabilizálódhat a kontinens gázellátása. Az elmúlt hetekben az orosz mozgósítás mellett az Északi Áramlat vezetékeket ért támadások is aggasztották a piaci szereplőket, azonban a kezdeti pánik mérséklődését követően hamar a csökkenésé lett a fő szerep, amivel az a
okt. 4
9:42
Eddig volt Ukrajna hőse Elon Musk, most azt üzenték neki, hogy b***za meg (ATV)
A Tesla milliárdos tulajdonosa a Twitteren elmélkedett az orosz-ukrán háború lehetséges végkimeneteléről, ezzel komoly nemtetszést váltva ki.
okt. 4
9:42
Észak-Korea támogatja az ukrán területek orosz annexióját (444.hu)
Még hogy Moszkva szövetségesek nélkül maradt.
okt. 4
9:45
A természet látványos kincseiből válogathatsz a Lelkes Ásványbörzén a MOM Sportban (SzMo)
Október 8-9. között 100 kiállító kínálja a nyers vagy feldolgozott ásványokat, csillogó drágaköveket és belőlük készült ékszereket.
okt. 4
9:45
Klímaválság és fenntartható fejlődés – Tanulmányi csapatversenyt hirdet az MTA (Agrofórum)
A Magyar Tudományos Akadémia tanulmányi versenyt hirdet klímaválság és fenttartható fejlődés témakörben 9-12. osztályos diákoknak. A versenyre 2022. október 19-én, 16 óráig lehet nevezni. A legjobban teljesítő csapatoknak és tanáraiknak értékes díjakat ajánl fel az Mta, a döntő győztesei pedig elutazhatnak a Franciaországban épülő kísérleti erőműhö
okt. 4
9:45
Állatvédelmi posztgraduális képzést indít az Állatorvostudományi Egyetem (Magyar Hírlap)
A kurzus a különböző besorolású állatok védelmére vonatkozó speciális ismereteket külön is tárgyalja.
okt. 4
9:45
Ruszin-Szendi Romulusz: köszönet illeti a tartalékos honvédeket (Demokrata)
Köszönet illeti a tartalékosokat, akik munka mellett vállalják, hogy tesznek a hazáért.
okt. 4
9:48
Mocskos kínai büfére csapott le a hatóság Budapesten (Piac és Profit)
Egy budapesti vendéglátó ipari egység ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A feltárt hibák és hiányosságok miatt a szakemberek az étterem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették, továbbá 95,3 kg élelmiszert kivo
okt. 4
9:48
Ésszerűség a legfelsőbb fokon (Blikk)
Valljuk be, mostanság nem mindegy, mennyit kell költenünk az autóra. Az alkatrészárak az egekben, az üzemanyag pedig csak egy hajszállal marad el attól, hogy aranyárban mérjék.
okt. 4
9:48
Egyre több illegális bevándorlót utasítanak ki az EU-ból (Infostart)
Ez az unió statisztikai hivatalának legfrissebb jelentéséből derül ki.
okt. 4
9:48
Újabb híres magyar fürdőt döntött be a rezsi: alkalmazottakat is el kell küldeni (Pénzcentrum)
110 embert küldenek el a Miskolci Fürdők Kft-től a magas energiaárak és az infláció miatt. Két fürdő jövő héten zár be, kettő pedig már most sincs nyitva karbantartási és felújítási munkák miatt. A város próbálja máshol elhelyezni az elbocsájtott dolgozókat.
okt. 4
9:48
Nagyot javult a hangulat, ugrik az OTP és a Mol (Portfolio)
A nemzetközi hangulat javulása mellett a forint erősödése is kedvező hatással van a hazai eszközökre, a hazai blue chipek közül az OTP és a Mol részvényei vezetik az emelkedést, minimális pluszban van a Richter, egyedül a Magyar Telekom részvényei vannak mínuszban.
okt. 4
9:51
Alighogy bemutatták, máris 2022 legnézettebb magyar filmje (Igényesférfi.hu)
Tiszeker Dániel és Lévai Balázs rendezésében, Mészáros Máté és Pokorny Lia főszereplésével, 2022. szeptember 15-én mutatták be a magyar mozik a Nyugati nyaralás című krimivígjátékot.
okt. 4
9:51
Teljesen leáll a Wizz Air mobilalkalmazása és weboldala karbantartás miatt (Spabook)
A Wizz Air mobilalkalmazása és internetes felülete magyar idő szerint október 4-én 23 órától október 5. hajnali 4 óráig nem lesz elérhető, mert a légitársaság előre betervezett és bejelentett karbantartási munkálatokat indít online foglalási rendszerében.…
okt. 4
9:51
A rettegett orosz atomvonat elindult az ukrán front felé, és egy atom-tengeralattjáró is elhagyta bázisát – megnőtt a nukleáris csapás esélye (Promotions)
Putyin elnök talán nem blöfföl egy kisebb atomcsapással.
okt. 4
9:51
Kovács Zoltán: A polgári kormány kiemelt hangsúlyt fektet az állatvédelemre (Magyar Hírlap)
Az államtitkár az állatok világnapja alkalmából megosztott videójában a kormány eddigi állatvédelmi intézkedéseiről is beszámolt.
okt. 4
9:54
Hulladékszállítók sztrájkolnak a fővárosban (Adózóna)
Fizetésemelést követeltek a hulladékszállítók ma reggel az FKF Ecseri úti központjánál. A Blikk helyszíni tudósítása a dolgozók azt tervezik, sztrájkba lépnek. A Blikk információi szerint az óbudai hulladékégetőtől sem vonultak ki ma reggel a kukások. Ez azt jelenti, hogy a mai napon egyelőre nem indult meg a szelektív hulladékszállítás, illetve a
okt. 4
9:54
Soha nem látott hosszúságú medvepiac van a tőzsdéken (Portfolio)
A fejlődőpiaci részvények rekord hosszúságú medvepiacot élnek át, ami a dotcom-korszakban tapasztalt nehéz időszakot is felülmúlja, köszönhetően a dollár erősödésének és kínai növekedéssel kapcsolatos bizonytalanságnak.
okt. 4
9:54
Csendes tiltakozással igyekeznek megakadályozni a Szent István Gimnázium diákjai három tanáruk kirúgását (444.hu)
Tanáraik csatlakoztak a polgári engedetlenségi mozgalomhoz, ezért a tankerület kedden írásbeli figyelmeztetést akart átadni nekik.
okt. 4
9:54
Itt a vége: vesztett a Lidl, meg kell semmisíteni az egyik termékét (ATV)
Egy svájci bíróság döntött arról, hogy meg kell semmisíteni a Lidl kereskedelmi üzletláncban árult húsvéti csokinyuszikat, mivel a vállalat megsértette egy csokoládégyár szabadalmát.
okt. 4
9:57
Fintech megoldást vezet be a Coca-Cola (MMonline)
Banki és fintech együttműködésnek köszönhetően a Coca-Cola HBC vállalatcsoporton belül elsőként Magyarországon fizethetnek ezután azonnali átutalással és kártyával az italgyártó vállalat ügyfelei. A fejlesztéssel a Coca-Cola HBC Magyarország és mintegy 35 ezer vevőpartnere számára is lényegesen egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá válnak a pén
okt. 4
9:57
Amerikai szakértőkkel kívánták befolyásolni a választást (Demokrata)
A Bajnai Gordon nevével fémjelzett cégcsoporton keresztül befolyásolták volna a végeredményt.
okt. 4
9:57
38 százalékkal nőhet Oroszország energiaexport bevétele 2022-ben (Növekedés)
Hiába korlátozták az uniós országok az orosz energiahordozók behozatalát, az árak emelkedése miatt jóval többet fizetnek érte. Az OecoGram infografikájából kiderül, hogy akár 38 százalékkal nőhet Oroszország energiaexport bevétele 2022-ben, legfőbb patnerük pedig az Európai Unió.
okt. 4
9:57
Orbán Viktor: Át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra (Mandiner)
A keresztyén embernek éppen az a felelőssége, hogy ne csak az áradást lássa, hanem a célt, a túlsó partot is.
okt. 4
9:57
Videó: Egyre merészebb Észak-Korea, most rakétakísérletet hajtottak végre Japán felett (Helló Magyar)
Ebből baj lesz!
okt. 4
9:57
Videón a horrorkonyha: betonkeverővel keverték a tésztát a XI. kerületben (rtl.hu)
Több mint 95 kilogrammnyi nem igazolható eredetű, illetve lejárt élelmiszert vontak ki a forgalomból.
okt. 4
9:59
Lendvai Ildikó: Végre! Ez nagyon kellett már (Mandiner)
Az ellenzéki jelölt fölényesen, több, mint 60%-kal nyerte meg az időközi választást a 2. kerületben.
okt. 4
10:00
Háború Ukrajnában: Friss helyzetjelentés Kárpátaljáról (HírTV)
Háború Ukrajnában című műsorunkban az orosz-ukrán háború eseményeit elemeztük.
okt. 4
10:00
Orbán új Európáról álmodik, Rogán pusztító kampányra készül (444.hu)
A szankció az új kvóta, de ki lesz a „háborúpárti brüsszelizmus” megtestesítője a nyilvánosságban? Válság elől kommunikációs invázióba menekül a Fidesz.
okt. 4
10:00
Rónai Egon: Örülök, hogy a sikeres nők előtérbe kerülnek! (Femcafe)
Idén negyedik alkalommal, hét kategóriában díjazza a Femcafe.hu a leginspirálóbb női teljesítményeket. A jelölőbizottságban helyet kapott Rónai Egon, az Atv népszerű műsorvezetője is. Az esemény fotózásán elárulta, hogy miért örült a felkérésnek és mi alapján döntött a jelöltek között.
okt. 4
10:03
Orosz lap: Soros tervei szerint írták újra a történelmet a négy annektált megyében (Mandiner)
A Duma elnöke szerint „elfeledtették a kultúrát és a tradicionális értékeket” az ott élőkkel.
okt. 4
10:03
Áll a bál: Fellázadtak a kukások, balhé van a budapesti központjuknál (Nyugati Fény)
Forró a hangulat.
okt. 4
10:06
Sajnálja a királynő, hogy unokáit megfosztotta uralkodói címüktől (Blikk)
II. Margit dán királynő nem mérte fel megfelelően a családja várható reakcióját a döntése kapcsán, amit ugyan sajnál, ám mégsem vonja vissza azon elhatározását, amellel megfosztotta négy unokáját a királyi címeiktől – derül ki a koppenhágai királyi udvar hétfő esti közleményéből.
okt. 4
10:06
Japán fölé lőtt rakétát Észak-Korea, 2017 óta nem történt ilyen (Infostart)
Észak-Korea kedden ismét rakétakísérletet hajtott végre, ez alkalommal közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely elhaladt Japán fölött. 2017 óta az első atomkísérletére készülhet Phenjan.
okt. 4
10:06
Itt van a segítség a precíziós szolgáltatások útvesztőjében való eligazodáshoz (Agroinform)
Digitális átállás – szolgáltatással könnyebb. Hogyan építhető be a precíziós szemlélet a gazdálkodásba?
okt. 4
10:06
Szijjártó: minden adott a magyar-üzbég gazdasági együttműködés további fejlesztéséhez (ATV)
Stabil, előremutató partnerség és barátság van Magyarország és Üzbegisztán között, s minden feltétel adott a kétoldalú gazdasági együttműködés további fejlesztéséhez - közölte hétfőn a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Keresés