Csodás szakmai programjával került be a rangos nemzetközi szervezetbe a magyar felsőoktatási intézmények közül az elsők között az Óbudai Egyetem – jelentette be Kovács Levente, az intézmény rektora. Az Óbudai Egyetemet a Tudományos Parkok Nemzetközi Szövetségének (IASP) tagjává választották, amelyet kiemelkedő szakmai programjával ért el az intézmé
Andie MacDowell a párizsi divathéten flitterekben és marabutollakban pompázott a L'Oréal Paris Le Define Walk Your Worth kifutóján. A 64 éves modell-színésznő volt a show legnagyobb meglepetése. Gyönyörű, ősz hajkoronája a '90-es évek eleji frizuráját idézték, amikor Carrie-t játszotta a Négy esküvő és egy temetés című filmben.
Az installáció a szelektív hulladékgyűjtésre hívja fel a figyelmet újrahasznosított papírból készült szelektív hulladéktárolók formájában, amelyeket magyar és izraeli fiatalok dekoráltak.
Október 7-éig ismét igényelhetnek állami támogatást elektromos teherszállító kerékpárok beszerzéséhez az egyéni vállalkozók, a gazdasági társaságok, a civilszervezetek, az egyesületek, valamint az egyházi szervezetek és az önkormányzatok – tájékoztatott közleményben Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleménye szerint a tá
Elindult a Babilon Kiadó és a Vadaskert közös adománygyűjtő programja, amelynek keretében a Mágikus állatok iskolája főhőseit viheti most bárki haza hűtőmágnes formájában. A befolyt összeg fontos ügyet szolgál, terápiás kertet alakít ki belőle a kórház, ami az ellátásra szoruló gyermekek sikeres kezelését segíti.
Csütörtökön jelentik be Stockholmban, hogy 2022-ben ki kapja az irodalmi Nobelt, így ahogy az lenni szokott, már nagyban mennek a találgatások, hogy idén vajon kinek ítélik oda az elismerést. A fogadóirodáknál már sokan megtették a tétjüket, jelenleg a dobogósok közt van Jon Fosse, Cormac McCarthy, Krasznahorkai László és Michel Houellebecq is.
Az MNB utolsónak szánt kamatemelése óta a nagybankok futószalagon drágították a hiteleiket az elmúlt napokban, és még nem látszik, náluk hol tetőznek a kamatok - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
A tüntetés aznap kezdődött, amikor az iskoláknak újra meg kellett volna nyílniuk, miután a gazdasági válság miatt egy hónappal elhalasztották a tanítás folytatását a nyári szünet után.
A romló piaci környezetben egyre rosszabbak a Credit Suisse kilátásai arra, hogy sikeres eszközeladásokkal, a részvényesek számára költséghatékony módon hajtsa végre szerkezet-átalakítását, többek között a befektetési banki üzletág esetleges felszámolásával. A nehézségek miatt még a bank csődkockázata is megugrott, a bank árfolyama tegnap 12%-ot zu
Mostanában mindenki a metaverzumról beszél, azonban sokaknak még nem volt lehetőségük megtapasztalni azt, hogy milyen érzés belépni a virtuális valóságba. Az idei Internet Hungary konferencián a Lounge Group – Visual Europe Group segítségével bárki átélheti majd ezt az élményt.Előző év decemberében a Facebook Horizon néven megnyitotta saját virtuál
Tárgyal és határoz is a kormány normakontroll-javaslatáról kedden az Országgyűlés, amely ezt követően szavaz négy, az Európai Bizottsággal történő megegyezéshez szükséges törvényjavaslatról.
Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi kereskedelemben az előző esti árfolyamához képest. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal erősödött.
A korábbinál is szélesebb körből kerülhettek ki idén a Prima Primissima Díj jelöltjei, mert az elismerés több kategóriáját is kibővítették. A jelöltek hagyományosan a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői. Az elismeréseket decemberben vehetik át a díjazottak.
A jaramai versenyhétvégével nemcsak a Goodyear FIA Kamion EB idei szezonja ért véget, hanem a Buggyra ZM Racing számára egy korszak is. A bajnokság történetének egyik legsikeresebb alakulata távozik az európai kamionversenyzésből. Stílusos befejezésként Téo Calvet megnyerte a Promoter’s Cup bajnoki címet, Adam Lacko pedig az összesített negyedik he
Ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött a Puerto Real 3 projekt építése az andalúziai Cadíz régióban. A beruházás közel 130 hektárnyi területen valósul meg, ahol több mint 88 ezer napelemet telepítenek. A MET első spanyolországi napenergia-projektje a tervek szerint 2023 harmadik negyedévében kezdi meg a kereskedelmi működést.
Kedden két uniós biztos is arról beszélt, hogy az energiaválság leküzdésére teljes szolidaritás szükséges az európai országok részéről. Ez a gyakorlatban akár hasonló közös kötvénykibocsátás is jelenthet, mint amit a koronavírus-járványban láttunk.
A rendezvényhelyszínek számát és a résztvevők számát tekintve is első helyen végzett Magyarország a 30. Európai Madármegfigyelő Napokon - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-t.
Olyan párt is akad, amely szerint az Észak-atlanti Szövetség skandináv bővítését meg kellene vétózni, mert a NATO további terjeszkedése kirobbanthatja a harmadik világháborút. Magyarországon kívül már csak egy állam nem ratifikálta a csatlakozási dokumentumot.
Brutálisan megemelkedtek a vezetési óradíjak Magyarországon, egyre többeknek okozhat gondot a jogsiszerzés. Egy autósiskola vezetője szerint már látható, hogy egyre kevesebben iratkoznak be hozzájuk az emelkedő költségek miatt.
Halálra gázoltak egy kerékpárost kedd hajnalban a Bács-Kiskun megyei Soltvadkert és Tázlár között - közölte a megyei rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A világítást nem használó és láthatósági mellényt sem viselő biciklist egy autó ütötte el. A férfi a helyszínen meghalt - írták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, mit mondott neki Lewis Hamilton azzal kapcsolatban, hogy mennyi időre tervez még a Forma-1-ben. Lewis Hamilton szerződése 2023 végén lejár a Mercedesszel, és bár arra korábban már utalt, hogy minden bizonnyal ennél tovább fog maradni a Forma-1-ben, azaz meg fogják hosszabbítani a kontraktusát, ennél kon
A hagyományos bankok a válságjelek ellenére nem fogták vissza a lovakat, már ami az IT-költéseket illeti, és bízhatunk abban, hogy a következő időszakban éppen a digitalizációs projektek kerülnek a fókuszba - véli Bodnár Béla, a ShiwaForce vezérigazgatója. Szerinte a challenger banki szolgáltatók, amiket eddig az egekig magasztaltak, sokkal rosszab
Fontos hazai és nemzetközi sportmérkőzéseket és a legkedveltebb ismeretterjesztő és szórakoztató csatornák tartalmait élvezhetik továbbra is zavartalanul a Vodafone Magyarország televíziós előfizetői, mert az AMC Networks International (AMCNI) népszerű hazai csatornái a Sport1, Sport2, AMC, Spektrum, Spektrum Home, TV Paprika, Minimax, JimJam, Film
„A stratégia célja, hogy hazánkban a korábbi éveknél nagyobb társadalmi és szakpolitikai támogatottságot élvezzen a közös erőfeszítés a csalás elleni küzdelemben.”
Kormányhatározat lesz a vízgazdálkodásról és az öntözésről – jelentette be az Agrárminisztérium egyik államtitkára az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén. Az elmúlt évtizedekben 370 ezer hektárról 110 ezer hektárra csökkent az öntözött mezőgazdasági terület nagysága Magyarországon, miközben egyre súlyosabb aszályok követik egymást.
Németországban a tél közeledtével hatalmas mértékben megnőtt az elektromos fűtőtestek értékesítése, sokan ugyanis attól tartanak, hogy nem lesz elég gáz a lakások fűtéséhez, ezért megrohanták az üzleteket elektromos fűtőberendezésekért.
Emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma a környező országokban, hazánkban egyelőre stagnál a diagnosztizált betegek száma. Hamarosan megkezdődhet az őszi járványhullám, azonban mivel a BA.5 variáns általában nem okoz súlyos megbetegedést, sokan már a negyedik oltást is felvették, nem kell komoly lezárásokra számítani.
Bemutatunk 6 olyan ruhadarabot, melyek nem hiányozhatnak a ruhatáradból. Ha még nincs meg valamelyik alapdarab, akkor a hiányt most könnyedén pótolhatod. Ráadásul a GLAMOUR-napokon hatalmas kedvezményekkel juthatsz hozzá örök klaszikusokhoz.
A Volkswagen csoport tőzsdére vitte nemrég a Porschét, és elképzelhető, hogy a márkacsoport más gyártói is a tőkepiacokon kötnek ki, legalábbis nem nehéz belelátni ezeket a terveket abba, ami most a német autógyártónál zajlik.