2022. október 3. hétfő

okt. 3
9:21
Törökországban rábukkanhattak egy rettenetes szörny sírjára, amely így valóban létezhetett (Promotions)
A rémisztő küllemű Medusza a görög mitológia ismert alakja.
okt. 3
9:21
Búvár Kund a nemzetközi vizeken (Magyar Hírlap)
Én részemről örülök, hogy a németek csak magukra gondoltak, amikor önző módon északon építtették ki mind a két orosz gázvezetéket. Eszükbe sem jutott a közép-európai országok gázellátásán aggódni.
okt. 3
9:21
KSH: júliusban 1,3 milliárd euró volt a külkereskedelmi áruforgalom hiánya (Növekedés)
Júliusban az export euróban kifejezett értéke 12,8, az importé 24,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a deficit 1,123 milliárd euróval 1,298 milliárd euróra nőtt az első becslésben jelzett 1,150 milliárd euróval szemben - közölte második becslése alapján kiadott részletes jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 3
9:21
Így hanyatlik a kereszténység Hollandiában (Mandiner)
Öt éven belül templomai 60 százalékát bezárja az amszterdami katolikus egyházmegye. Hogyan áll manapság a holland kereszténység?
okt. 3
9:21
Villanyautó teszt: Hyundai Ioniq 5 LR AWD (Villanyautósok)
Bátor húzás volt az Ioniq 5, de úgy tűnik, hogy megérte.
okt. 3
9:27
Magyar településeket díjaztak (MMonline)
Mindhárom hazai induló − Székesfehérvár, Veresegyház és Orfű − teljesítményét elismerte az Európai Virágos Városok és Falvak verseny szakmai zsűrije. 1975 óta rendezik meg a virágos városok és falvak európai megmérettetését, az Entente Florale Europe-ot, amelynek 1990 óta Magyarország is visszatérő szereplője. Különös megtiszteltetés érte idén a ve
okt. 3
9:27
Európa LNG-kereslete felhajtotta a világpiaci árakat (Demokrata)
Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért.
okt. 3
9:27
Schiffer András: A II. kerületi időközin megtartotta körzetét az ellenzéki koalíció (Mandiner)
Lehet, hogy csak annyiról szól a történet: a kerület botrányok és cicaharcok, mindennapos kormányátkozás nélkül működik.
okt. 3
9:27
“Le kell gyártani a hatalom kussoló, képzetlen kiszolgáló személyzetét” - Kőkemény üzenetben foglalta össze az oktatás helyzetét a filozófus (Nyugati Fény)
Vélemény.
okt. 3
9:27
Szent Mihály-napi állattenyésztési fórum (Magyar Mezőgazdaság)
Nehéz időszak jön: nem a minőség lesz a kérdés, hanem hogy lesz-e egyáltalán takarmány a jövő évi betakarításig. De egy év múlva talán könnyebbnek látjuk majd a helyzetünket – hangzott el Kaposváron, a Szent Mihály-napi állattenyésztési fórumon. A különböző állattenyésztési ágazatok képviselői a jelenlegi helyzetet elemezték és igyekeztek néhány jó
okt. 3
9:27
Népszámlálás: 100 ezer forintot nyer naponta öt online kitöltő (Üzletem)
Vasárnap délig már negyedmillió címről, több mint 600 ezer személyi kérdőív érkezett be a rendszerbe.
okt. 3
9:29
Itt a nagy európai energia alku – olyan még nem volt, hogy tanácsot ne tudtak volna adni (Mandiner)
Le kell válni az orosz gázról az EU-ban vagy sem? Itt a belga Bruegel agytröszt legutóbbi javaslata. A gond az, hogy a mindenhez értő agytrösztnek mindenhez is van javaslata, és az Európai Bizottság igencsak hallgat rá.
okt. 3
9:30
Újabb jel, hogy egyre nagyobb a baj (Piac és Profit)
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szeptemberi értéke 49,6 pontra esett az augusztusi 57,8-ról.
okt. 3
9:30
A klímaaktivista, aki egy nap alatt többet tett a többi klímaaktivista ellen, mint ezer magánrepülő - felháborító: emberi ürülékkel öntötte le Tom kapitány… (Blikk)
Tom kapitány emlékművét híg emberi ürülékkel öntötte le egy klímaaktivista.
okt. 3
9:30
A nap kérdése: energiahatékonysági adókedvezmény igénybe vehető-e bérelt épületen végzett beruházás esetén? (Adózóna)
Energiahatékonysági adókedvezmény igénybe vehető-e bérelt épületen végzett beruházás esetén? – kérdezte olvasónk. Erdős Gabriella adószakértő válaszolt.
okt. 3
9:30
Kiszivárgott az egészségügy legújabb átalakítási terve (Portfolio)
Hamarosan a kormány elé kerül a Belügyminisztériumban elkészített, az állami irányítást erősítő, szabad orvosválasztást korlátozó, egészségügy átalakítását célzó tervezet - tudta meg a Népszava. A tervezet az ellátórendszer szinte valamennyi szegmensét érinti.
okt. 3
9:30
NAV: több mint 13 millió forintot érő hamis ruhaneműt találtak egy furgonban (ATV)
A sofőr nem tudta, hogy hamisak.
okt. 3
9:30
Botrány a profi horgászvilágban, ólomgolyókkal nyerhetett több százezer dollárt egy páros (444.hu)
A halak így nehezebbek voltak, és jobb eredményt értek el velük.
okt. 3
9:32
Tovább vette saját részvényeit a 4iG (Portfolio)
A pénteki 60 000 darabos volument követően hétfőn tovább vette saját részvényeit a 4iG.
okt. 3
9:33
Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 4. évadának győztese (Márkamonitor)
Már csupán 5 izgalommal és megmérettetéssel teli nap, és kiderül ki nyeri el 2022-ben a Séfek Séfe címet, a vele járó tízmillió forintos fődíjat és a kéthetes franciaországi szakmai továbbképzést, a világ egyik leghíresebb séfiskolájában.   Utolsó hetéhez érkezett a TV2 népszerű gasztro-tehetségkutatója, a Séfek Séfe, amelyben több száz jelentkező
okt. 3
9:33
John Laughland: A világgazdaság mint háborús eszköz (Mandiner)
A Nyugat a világgazdaságot a béke zálogából a háború eszközévé próbálta változtatni.
okt. 3
9:33
Felújításra szorul a Hungaroring, a Forma-1 Magyar Nagydíj rendezése is veszélybe kerülhet (rtl.hu)
Ezt állítja a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.
okt. 3
9:36
17 gyerek van az indonéz focitragédia áldozatai közt (Infostart)
Egyre hangosabban kritizálják az indonéz rendőrség fellépését, melyben könnygázgránáttal dobálták meg a pályára özönlő játékosokat.
okt. 3
9:36
Nincs megállás: folytatódik a tőzsdék vesszőfutása (Portfolio)
Az előző hetet mínuszban zárták a vezető amerikai tőzsdék, ma reggel Ázsiában vegyes a kép, Európában azonban esésben nyitottak a vezető börzék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása Amerikában vegyes nyitást vetít előre. Makro fronton ma az MNB közli a hitelintézetek mérlegét és a pénzügyi számlákat, ezen felül érkeznek kamatstatisztikák -
okt. 3
9:36
Hamarosan repülhet az első kínai utasszállító (autopro)
Az év végére forgalomba áll az első kínai utasszállító repülőgép.
okt. 3
9:38
Eséssel indul a hét a magyar tőzsdén (Portfolio)
Mind a 4 hazai blue chip mínuszban van a nyitást követően.
okt. 3
9:39
Kiderült, mit adott Varga Judit Gulyás Gergely születésnapjára: Megviccelte a minisztertársát (Nyugati Fény)
Tréfás kedvében volt az igazságügyi miniszter.
okt. 3
9:40
Egyelőre megállt a forint gyengülése, de még nem lélegezhetünk fel (Portfolio)
Hétfő reggel kis erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, miután múlt héten új mélypontra ment. Az euró/forint jegyzés viszont még mindig magas szinten jár, és a nemzetközi környezet sem változott meg, így könnyen lehet, hogy a ma reggeli erősödés csupán kis korrekciót jelent.
okt. 3
9:42
Újabb szigorítás: betiltják a szabad orvosválasztást? (Menedzsment Fórum)
Emellett a betegek látogatását is korlátozná a Belügyminisztériumnak az egészségügy átalakításáról szóló javaslata, amely október közepén kerülhet az Orbán-kormány elé.
okt. 3
9:42
Kapuváron elszabadultak az indulatok: több kisdiákot vert össze az iskolaudvaron egy férfi (Blikk)
Egy kapuvári iskola udvarán jelent meg tavaly tavasszal az a 21 éves férfi, aki három kiskorút is megütött.
okt. 3
9:42
Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Pénteken a tőzsdék nagy nyereséggel zártak.
okt. 3
9:42
Óriási bajban a távhőt használók: sokszorosára ugorhat fel a díj, mi lesz most? (Pénzcentrum)
Van olyan önkormányzat, ahol a távhő díja a tizenötszörösére is felugorhat. Alakosságot nem érinti, de a bölcsődék, óvodák bajban lehetnek.
okt. 3
9:42
Komjáthi Imrének most már nagyon elege van a Fideszből (ATV)
Az MSZP politikusa a Facebook-oldalán írta meg a véleményét a pedagógusok helyzetértől.
okt. 3
9:42
Magyarország blokkolhatja az olajszankciót (Portfolio)
Egyre nagyobb a nyomás az EU-n hogy teljesítse ígéretét, miszerint gyors és határozott választ fog adni Moszkva legújabb lépéseire, különösen miután Vlagyimir Putyin pénteken négy ukrajnai régió annektálását jelentette be. Ezzel szemben diplomaták elmondták a Politiconak, hogy több tagállam, köztük Magyarország is az útját állhatja a gyors megegyez
okt. 3
9:45
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Nemzeti Atlétikai Központ építése (Demokrata)
A budapesti szabadtéri világbajnokságra 2023. augusztus 19. és 27. között kerül sor.
okt. 3
9:45
Breitbart: nagyot bukott az olasz választásokon a Soros által támogatott politikus és pártja (Mandiner)
Emma Bonino többek között azzal szerzett hírnevet magának, hogy állítása szerint élete során tízezer abortuszt végzett el.
okt. 3
9:45
Így lesz a csokis kifliből unikornis – a Kifli.hu-sztori az októberi Forbesban (Forbes)
Tomáš Čupr Csehország 26. leggazdagabb embere, élete fő projektjének a magyar Kifli.hu-t is tulajdonló Rohlikot tekinti. Reméli, egyszer a gyerekei is ott fognak dolgozni.
okt. 3
9:48
Visszavonuló: Liz Truss jegeli a piacokat felforgató javaslatát (Infostart)
A brit kormány elhalasztja a 45 százalékos jövedelemadó-kulcs csökkentéséről szóló jóváhagyó szavazást. A jövedelemadó-csökkentés egyike volt annak a döntéssorozatnak, amely az elmúlt héten felbolydulást okozott a piacokon, a font pedig rekordalacsony szintre süllyedt a dollárral szemben.
okt. 3
9:48
Jó nagy ütéssel indult a nap a tőzsdéken (Portfolio)
Komoly mínuszban indult a hét a tőzsdéken, a vezető börzék közül a német DAX és a francia CAC is jelentősen lejjebb került, a nyitást követően azonban emelkedéssel próbálkoznak a vezető indexek, nagy csapkodás jellemzi a kereskedést. Makro fronton az Egyesült Államokból érkező feldolgozóipari BMI indexre lesz érdemes figyelni, amely árulkodhat a ga
okt. 3
9:50
Új vezetői körlevelet adott ki az MNB a pénzügyi intézményeknek (Portfolio)
Az MNB új vezetői körlevelet adott ki a pénzügyi intézményeknek az állományátruházás, egyesülés vagy az informatikai rendszerek cseréjekor – a jogszabályokon túl – elvárt prudenciális, fogyasztóvédelmi, IT, illetve pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési elvárásairól. Az intézményeknek e folyamatok során ügyfélszolgálatuk, kommunikációs c
okt. 3
9:51
Berki Mazsi a gyerekével reklámozza a pelenkát, népharag zúdult a luxusözvegyre (Promotions)
Berki Mazsi már a saját gyerekével reklámozza a pelenkát.
okt. 3
9:51
Az orosz parlament hétfőn tárgyal a megszállt ukrajnai régiók ratifikálásáról (Mandiner)
Az orosz alkotmánybíróság vasárnap hagyta jóvá a négy régió Oroszországhoz csatolásáról szóló dokumentumcsomagot.
okt. 3
9:51
Videón, ahogy elnyeli a föld a szülinapi bulin táncoló nőket Brazíliában (rtl.hu)
Beszakadt az aszfalt és belezuhantak az alatta kialakult víznyelőbe.
okt. 3
9:54
Szomorú fordulat: újra kilőnek az árak a benzinkutakon! (Menedzsment Fórum)
Szerdától a 95-ös oktánszámú benzinért bruttó 25, míg a gázolajért 18 forinttal kell többet fizetnie annak, akit nem véd a kormányzati ársapka.
okt. 3
9:54
Újra rossz világ jön a benzinkutakon (Privátbankár)
Szerdától a 95-ös oktánszámú benzinért bruttó 25, míg a gázolajért 18 forinttal kell többet fizetnie annak, akit nem véd a kormányzati ársapka.
okt. 3
9:54
Szépen spórol Európa, 10 százalékkal csökkent a gázfelhasználás (Piac és Profit)
Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért, még azzal együtt is, hogy Európa gázfelhasználási igénye összességében csökkent, az ázsiai növekedés pedig megtorpant - írta az IEA nemzetközi energiaügynökség (International Energy Agency) negyedik negyedévi gázpiaci felmérésében. Európa az idén a globális kapacitásnöve
okt. 3
9:54
Indul a törvénygyár: az uniós megegyezésekhez szükséges javaslatokról tárgyal a parlament (Blikk)
A héten három napot ülésezik a héten az országgyűlés: hétfőn több, az Európai Bizottsággal való megegyezéshez szükséges törvényjavaslat szerepel a napirenden.
okt. 3
9:54
Ma megszólal a lakossági riasztórendszer - figyelmeztet a katasztrófavédelem (ATV)
Országszerte szirénapróba lesz október 3-án, hétfőn – tájékoztat a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap este a Facebook-oldalán.
okt. 3
9:54
Mától igényelhetik a jogosult budapestiek: Ilyen feltételekkel kaphatják meg a 48 ezer forintos rezsitámogatást (Femcafe)
Október 3. hétfőtől igényelhető a fővárostól a rezsitámogatás, melynek összege 48 ezer forint.
okt. 3
9:56
Botrányosan energetikus: ez a lakberendezési stílus most a fiatalok kedvence (Femcafe)
Botrányos és energikus. Nem követ semmilyen szabályt és sokkol az egyéniségével. Ez a Pop Art stílus, ami az 1950-es évek óta a popkultúra elemeiből táplálkozik. Kipróbálnád otthonra? Mutatjuk a legfőbb alapelveit.

Keresés