A Mercedes a CLA modellel megpróbált kategóriákat egyesíteni, hogy újabb vásárlókat édesgessen magához. Adott egy szedán-kupé, amely az A osztály alapjaira épül, azaz a sportos megjelenés mellett a belépő szintet képviseli a márka kínálatába.
Százak demonstrálnak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál hétfőn reggel. A Tanítanék Mozgalom és a noÁR Mozgalom által szervezett tüntetés oka, hogy az iskolából a múlt héten több tanárt kirúgtak, mert sztrájkolni mertek, azaz kiálltak az érdekeik mellett, holott ezt a törvény tiltja a tanároknak. Persze, nem szó szerinti tiltásról van szó, ám a
Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Egy Hollandiához tartozó karibi sziget, Bonaire peres úton akarja elérni, hogy a hágai kormány megmentse a klímaváltozástól, amely miatt területének akár egyötöde is víz alá kerülhet. Az NU.nl holland hírportál értesülése szerint a 300 négyzetkilométeres, 30 ezer lakosú karib-tengeri sziget lakosai lépéseket fontolgatnak a holland állammal szemben
A régi rend végleg szétesett, helyette egy zavaros bal-liberális globalista komplexum, és egy szintén eléggé inkoherens nemzeti jobboldal áll szembe egymással.
A hormont jelenleg is használják már a gyógyászatban, a szívre gyakorolt hatása viszont eddig még nem volt ismert. A szerelem tényleg rendbe hozhatja a sérült szívet: egy tanulmány szerint az oxitocin helyreállítja a sejteket a sérült, károsodott szívben – mutatja be a kutatást a Daily Mail. Az oxitocin egyik beceneve a szeretethormon, m
A brit miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy elhalasztja a legmagasabb jövedelműek adókulcsának csökkentését, a hírre jelentős erősödésbe kezdett a font.
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az európai földgázkereslet jövőre visszaesik, mivel a magas árak miatt az országok energiatakarékossági intézkedéseket vezetnek be az orosz kínálat korlátozása közepette.
Állítólag a NATO hírszerzési jelentést küldött a tagországoknak, figyelmeztetve, hogy a K-329 Belgorod orosz nukleáris tengeralattjáró „eltűnt a bázisáról”.
Ma Budapesten migrációs csúcs lesz, az osztrák kancellár és a szerb elnök találkozik Orbán Viktorral. Kérdés, hogy a miniszterelnök felveti-e az uniós szankciók “revízióját”. Pénteken pedig Prágában lesz nem hivatalos EU-csúcs, ahol minden bizonnyal megvitatják a nyolcadik szankciós csomagot.
A jeles úszónő még a nyáron fogadott örök hűséget Gelencsér Máténak. Jóllehet azóta láthattunk pár fotót az esküvőről, utólag egy páratlanul látványos és megható videó is összefoglalja az eseményeket.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mint 13 millió forintot érő hamis sapkákat és sálakat találtak egy furgonban az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán.
Bemutatjuk a kutatót, aki fantasztikus újgenerációs szépségápolási összetevőket alkot – mikrobákból. Jasmina Aganovic olyan terület kiemelkedő szaktekintélye, amely gyorsabban növekszik, mint amilyen tempóban a baktériumok szaporodnak a petricsészében.
Ismét számos kitüntetéssel jutalmazták az LG Electronics formatervezési megoldásait az International Design Excellence Awards (IDEA) díjátadón: a vállalat 13 elismerést gyűjtött be, köztük egy, a verseny rangos elismerésének számító Arany díjat. Az Amerikai Ipari Tervezők Társasága (Industrial Designers Society of America, IDSA) évente rendezi meg
A dm célul tűzte ki, hogy vásárlóinak fenntartható alternatívákat adjon a hétköznapok döntéseihez: egyre több környezetbarát terméket kínálnak, a drogériapiacon elsőként két éve utántöltő állomást vezettek be, a tesztelési időszak után a vásárlói visszajelzésekre reagálva 2022-ben elérkezett a bővítés időszaka: már 24 helyen lehet háztartási szerek
Pénteken azonnali hatállyal rúgták ki a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárait, akik polgári engedetlenségi akcióban vettek részt az alacsony bérek és a drasztikus munkaterhelés miatt. Ma reggel diákok és szülők tüntettek a gimnázium előtt.
Október 1-jén késő délután rövid közleményben tudatta a Metapay tanácsadó cég, hogy egy évtized után megválik eddigi márkanevétől, és a jövőben PhenoGyde néven folytatja tevékenységét. A közleményből a névváltoztatás oka nem derült ki, beszédes azonban, hogy a WHOIS nyilvános adatbázisa alapján a metapay.eu új tulajdonosa a dublini Meta Platforms I
Felújításra (31%), autóvásárlásra (23%) és tartós fogyasztási cikkre (22%) költik a legtöbben a felvett személyi kölcsön összegét a K&H Bank felmérése szerint.
Mészöly Miklós életéről és személyiségről mesél Szávai Géza legújabb kötete, Az élet és Mészöly Miklós, amelyben fényképek és személyes emlékek révén ismerhetjük meg közelebbről az írót. A könyv a tavaly megjelent Az életed, Polcz Alaine párja. Olvassatok bele!
Szeptember nagyobb részében a terménypiacok az ellátási biztonság javulása miatt tartottak voltak, de a hónap végén a bizonytalanság ismét emelkedő árakat hozott.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szeptemberi értéke 49,6 pontra esett az augusztusi 57,8-ról. A további növekedést jelző augusztusi érték után az index értéke kisebb, és immár enyhe szűkülést jelez - közölte hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési társaság (MLBKT).
Gyártás a Volkswagennél Fotó: Volkswagen A válságra való tekintettel az IG Metall nehéz kollektív tárgyalásokra számít mintegy 125 000 Volkswagen alkalmazott számára – mondta a szakszervezet körzeti vezetője, Thorsten Gröger. Elmondása szerint a következő VW-társasági kollektív szerződés tárgyalásai október 25-én kezdődnek Braunschweigben. Néhány h
Az Európai Parlament (EP) által létrehozott COVID 19 vakcinákkal foglalkozó különbizottság tagjai kellemetlen kérdésekkel várták a Pfizer vezetőjét. Rendkívüli idők,
Az osztrák hatóságok által keresett fegyveres bűnözőt a Somogy megyei Babócson kapták el – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) hétfőn a police.hu oldalon..
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Kos fizetésemelést kaphat, a Bika kihasználhat egy váratlan lehetőséget, a Bak flört célpontja lehet. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.