Magyar kutatók olyan természetes eredetű, erős antivirális hatással bíró vegyületre bukkantak, amely hatékony lehet a SARS-CoV-2 okozta megbetegedés ellen. A találmány hazai és nemzetközi szabadalmaztatása, valamint hasznosítási lehetőségeinek feltérképezése már megkezdődött.
A Deutsche Bank 1,115 milliárd eurós nettó eredményről számolt be az idei harmadik negyedévben, ami jelentősen meghaladja a Reuters elemzői konszenzusában szereplő 827 millió eurós nyereséget, a bank bevétele pedig 15 százalékkal 6,92 milliárd euróra nőtt.
A fertőzött katonákat karszalaggal jelölik meg, sérüléseiket sokszor nem hajlandók ellátni – az ukrán titkosszolgálat szerint egyre nagyobb a feszültség emiatt a magánhadseregen belül.
Megkezdi az adótörvények tárgyalását szerdán az Országgyűlés, amely foglalkozik az állami vagyonnal, a felsőoktatással és az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos törvénymódosítási javaslatokkal is.
Az X-Faktor új női mentora megküzdött a bomba külsőért! Fiatal lányként még túlsúlytól szenvedett, amitől aztán megszabadult, majd fokozatosan alakult át igazi szexszimbólummá, olyannyira, hogy egy neves ukrán férfimagazin is felkérte meztelen fotózásra. Egy vagyonba került az átalakulása!
A humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó vállalat a lépésnek köszönhetően mostantól harmadik országbeli állampolgárokat, így akár az ázsiai térségből érkező munkavállalókat is alkalmazhat, illetve közvetíthet partnerei felé. Tavaly nyáron lépett hatályba az a kormányrendelet, amely megkönnyítette a munkaerő-
Szeretnél valamilyen különleges, izgalmas és nőies körömdesignt az egyik legnépszerűbb ősi ünnepre, ám nem elégszel meg a sablonos megoldásokkal? Mutatunk néhányat, melyek között bizonyára minden stílus képviselői megtalálják a nekik valót.
2024 szeptemberében szeretnék elkezdeni a tanítást abban a most épülő középiskolában, amelyre a Pénzügyminisztérium 8 milliárd forinttal többet költ az eredeti tervhez képest.
Az előző napot emelkedéssel zárták a vezető amerikai tőzsdék, ezt követően ma reggel Ázsiában pozitív a hangulat, Európában azonban negatív irányú korrekcióval indulhat a nap és Amerikában is esést vetítenek előre a határidős indexek. Fontos gazdasági adatok ugyan nem várhatóak ma, de Amerikában tovább folytatódik a gyorsjelentési szezon.
Sébastien Ogier csak Spanyolországban szerezte meg első idei győzelmét, ami a nyolcszoros rally világbajnok szerint a szerencsének is köszönhető volt. Sébastien Ogier egészen idei ötödik versenyéig nem tudott nyerni. A nyolcszoros rally világbajnok azonban akár már a Montén nyerhetett volna, akkor azonban az utolsó előtti szakaszon defektet szedet
Járőrautót intett le a veszélyeztetett terhes, már vajúdó feleségével kórházba tartó autóvezető a Xi. kerületben kedden este. A rendőrök kéklámpás felvezetésével indultak tovább, de az újszülött nem várt. A baba egy éppen arra járó dúla segítségével jött a világra, légzése az akkor megérkező a mentőknek köszönhetően indult be.
Megkezdi az adótörvények tárgyalását szerdán az Országgyűlés, amely foglalkozik az állami vagyonnal, a felsőoktatással és az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos törvénymódosítási javaslatokkal is. A kata nyári változása után, ami sokakat negatívan érintett, jön egy újabb módosítás, ami ezúttal az átalányadózókkal kapcsolatos intézkedés lesz. Ám e
Az elektromos autózás térnyerésével, valamint a kínai autópiacok és a járműiparuk előretörésével egyre nehezebb az európai autógyártóknak megőrizni hagyományos identitásukat.
Dietrich Bonhoeffer német evangélikus lelkész, teológus, a Hitler-ellenes állánállás egyik kulcsfigurája volt. Az általa vezetett teológiai szeminárium illegalitásban működött, teológiai értekezései bestsellerként terjedtek a '30-as évek Németországában. Lelkész társaival szervezték a Hitvalló Egyházat, amely a Hitler befolyása alatt működő Deutsch
Amerikában vegyes összképet, míg Európában inkább enyhe eladói fölényt lehetett látni a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,6 százalékkal, a repce pedig 0,7 százalékkal lett olcsóbb, miközben a kukorica 0,4 százalékkal, a szójabab pedig 0,8 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, és a repce olcsóbb lett, a kukorica drágult, a takarmánybúza ku
Koszovóira kell cserélni a rendszámtáblákat - jelentette ki Albin Kurti koszovói miniszterelnök, majd hozzátette, kormánya nem halasztgatja tovább a nyárra tervezett intézkedés bevezetését.