Már a csütörtöki Magdeburg elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre készül a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely szombaton a bajnoki rangadón 31-26-ra verte meg a Szeged együttesét. A szezonban eddig nyújtott teljesítményről Gulyás Péter, a Veszprém másodedzője beszélt az InfoRádiónak.
A kozmetikai beavatkozásoknak vannak olyan vállfajai, melyek kisebb vérzéssel járhatnak: ilyen például a dermaroller vagy a sminktetoválás, melyek bizonyos esetekben minimális vérzéssel járhatnak.
A Gloster elsőként a BÉT Xtend kategóriájában jegyzett társaságok közül az általa kibocsátott, tőzsdére bevezetett törzsrészvényeivel kapcsolatban háromoldalú árjegyzői megállapodást kötött az OTP-vel és a Budapesti Értéktőzsdével.
Hiába vannak meg a kéziratok a fiókban, és bízta rá névlegesen a szellemi örökségét volt párjára a táncdalénekes, Dobos Attila családja nem segít Erzsónak, hogy bejegyeztethesse a szerző nevére a dalokat.
A kerületeknek példával szolgálva értékalapú építményadót vezet be a fővárosi önkormányzat az általa közvetlenül igazgatott Margitszigeten: január elsejétől 1 százalékos adót kell megfizetni az egymilliárd forint értéket meghaladó magán-luxusingatlanok után – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Az a baj, amire számítani lehetett, bekövetkezett - véli a DK energia- és rezsiügyi árnyékminisztere. Varju László úgy látja, a Magyar Nemzeti Bank már hónapok óta azt ígéri, hogy elértük az infláció csúcsát, de erről szó sincs - nyáron ezt a jegybank is elismerte. A politikus szerint kijelenthető, hogy a családoknál "Armageddon van".
Speciális kampányt dolgozott ki a STABILO számára a Lounge Group, a jól körülhatárolt célcsoportra, középiskolásokra és főiskolásokra fókuszáló aktivitásba a VALMART duót is bevonták. A STABILO, VALMAR és Lounge Group együttműködésében létrejött kreatív koncepció és alapötlet az, hogy a kampányidőszak erejéig személyesebbé és szórakoztatóbbá tegyék
Csütörtökön este 20 órakor új adással jelentkezik a HangZóna, az Autószektor podcast csatornája. A műsorban ezúttal a motorosoknak meghirdetett ORFK-OBB és Safety-Hungary nyílt napról beszélgetünk Szabó Ákos instruktorral. A műsorból kiderül: tévhit, hogy a motorosoknak nincs vezetéstechnikai tréning, ahol ingyen, vagy jelképes összegért tapasztal
Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő az egyre növekvő budavári problémák elkerülése érdekében átfogó koncepció kidolgozását szorgalmazza az I. kerületi önkormányzat és a főváros között.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatvagyona alapozta meg egy ruhát és háztartási cikkeket árusító távol-keleti áruház ellenőrzését. Az előzetes jogkövetési vizsgálat tapasztalatai alapján a kiszabott bírságot és adókülönbözetet már az ellenőrzés első napján sikerült biztosítania a NAV-nak.
Az SK Hynix már azt is felvetette, hogy kénytelen lesz eladni kínai létesítményeit, ha az Egyesült Államok tovább növeli a nyomást a félvezetőgyártásban alkalmazott technológiák Kínába irányuló exportján.
A kommunista rendszer megdőlt 1990-ben, de a marxizmus megmaradt Magyarországon – mondta a Terror Háza Múzeum főigazgatója szerdán a The Bold Truth About Hungary című videoblogban.
Év végéig még drágulhatnak az élelmiszerek, és 2023 első felében is várható áremelkedés, de már csekélyebb mértékű lesz az ideinél - mondták szerdán az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. agráripari szakértői sajtótájékoztatón Budapesten.
Nukleáris energia nélkül nem lesz energiabiztonság, se megfizethető energiaár Európában – erről Szijjártó Péter beszélt Washingtonban, ahol ma atomenergia-csúcsot tartanak.
A laza törvényi szabályozás miatt közbeszerzést nem kellett kiírni a balatonalmádi hotel felújítására, pedig az összköltség 35 százalékát az adófizetők állták.
Szomorú posztot tett közzé múlt csütörtökön az EDDA: a zenekar egy tragikus balesetben veszítette el sofőrjét és egyben régi jó barátját, Kiss Zoltán „Hagymát". Hagymát a zenekar a saját halottjának tekinti.
Új mozifilmmel jelentkezik Gauder Áron, a Nyócker! rendezője. A Kojot négy lelke című egész estés animációs filmben az indiánok varázslatos teremtéstörténetét a mitikus Kojot kalandjain keresztül ismerhetjük meg. A film 2023. március 16-tól lesz látható a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában. Fotó forrása: NFI Gauder Áron új alkotása a Nemzeti
Kiderült, ki nyerte el a Matthias Corvinus Collegium (MCC) kiemelt építészeti projektjének egyik közbeszerzését, a pécsi továbbképző centrumának generáltervezését.