2022. október 21-én exkluzív divatbemutató keretein belül mutatta be új színes termékpalettáját és környezetbarát ECO Stone termékcsomagját a Bácska-Logistik Kft.
Serena Williams az Egyesült Államok Nagydíja során a DJ pult mögé állt és így is megpróbálta szórakoztatni a kilátogatókat. Tombol a DJ láz a Forma-1-ben. Az elmúlt hetek során Lando Norris kezdte meg “új pályafutását” a keverőpult mögött, míg legutóbb a híres teniszező csillag követte útját. Serena saját TikTok-oldalán mutatta meg a közönségének t
Elítélték azt a három fiatalt, akik 2019-ben megerőszakoltak a péceli patakparton egy 15 éves lányt. Áldozatukkal egy buszon ismerkedtek meg. A lány bódult volt, önként szállt le velük. Ezután csalták ki a patakpartra, ahol szexre kényszerítették, majd magára hagyták. 7 év, 4 és fél év, illetve 2 és fél év börtönre ítélték őket. Az ügyész súlyosbít
22 ezer forinttal, havi 196 ezerre nőhet az átlagnyugdíj januártól – miután a gazdaságfejlesztési miniszter az RTL Híradó kérdésére azt mondta, egyelőre 13 százalékos emelésre számíthatnak a nyugdíjasok. A költségvetésnek több mint 500 milliárd forintjába kerülhet a korábban tervezettnél nagyobb emelés a Nyugdíjguru.hu szerint. Ők úgy számolnak, 30
Keltett némi botrányt, hogy a rezsiválság közepette 111 millió forintért ültet fákat a belváros-lipótvárosi önkormányzat. A fideszes polgármestert, Szentgyörgyvölgyi Pétert kérdeztük, mi kerül ennyibe, illetve nem okoz-e gondot a kerületnek ezt kifizetni.
Rishi Sunak brit miniszterelnök kormányátalakítást hajtott végre keddi kinevezése után, bár több sarkalatos fontosságú tárca élén az eddigi miniszterek maradtak.
Az Oroszország indította háborúban védekező ukránok nemcsak hazájukat védik, de az európai demokratikus értékeket is – jelentette ki Vitalij Klicsko kijevi polgármester az Európa Tanács Helyi és Regionális Hatóságainak Kongresszusában kedden.
A veszélyhelyzeti ellátás további egy hétig, október 25-ig igényelhető, azoknak az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználóknak, akik szeptember 30-ig érvényes versenypiaci szerződéssel rendelkeztek és akik számára az őket korábban ellátó földgázkereskedő a továbbiakban egyéb módon nem biztosítja a szolgáltatást.
Két évvel a kezdete után az észak-etiópiai polgárháború szinte ugyanott tart, mint a legelején. Azonban ahhoz, hogy a harcoló felek eljuthassanak ismét a startvonalhoz, körülbelül félmillió halott és temérdek szenvedés kellett. Már a segélymunkásoknak sem jut elég élelmiszer.
Az idei DTM szezont 27 autó teljesítette egészen, így kijelenthető, bejött Bergerék húzása, hogy GT3-as autókra váltanak, ez azonban felvetett egy nem várt problémát… Ugyanis kevés hely maradt a boxutcában ezáltal. Egyes pályákon, főleg a Lausitzringen tűnt nagyon zsúfoltnak a helyzet. Párban lenne szép az élet… Az egyik dolog, amit a motorsport-to
Fizikailag és lelkileg is kimerítette az elmúlt időszak, és azóta is kétségek gyötrik - ezt mondta Híradónknak az az inárcsi lány, akinek édesanyja 3 hónapja, rejtélyes körülmények között tűnt el nyomtalanul. Munkába indult, azóta nem találják. 22 éves lánya most egyedül gondoskodik 14 éves húgáról, és vezeti a háztartást. A rendőrök jelenleg is ke
Csonka András beengedte a Fókusz stábját otthonába, ahol megmutatta, hogy még a lábtörlője is híres slágerének emlékét őrzi, valamint elővette azt a 19 éves öltönyt is, amit a Ding Dong forgatásán viselt. Hogy hogy került a piros öltöny Majkára, Varga Viktorra és Peter Shramekre és vajon jó-e még a mérete Csonka Bandira, kiderül a videóból!
Gazdák ezrei tüntettek csütörtökön több új-zélandi városban, köztük Wellingtonban is a törvényjavaslat ellen, amely megadóztatná a gazdaságban tartott állatok okozta üvegházhatású gázokat.
A mérkőzés egyik legfontosabb kérdése az volt: a 22. születésnapját ünneplő Szoboszlai Dominik győzelemre tudja-e vezetni az RB Leipziget a már továbbjutó Real Madrid ellen?
Tagadta, hogy ölt volna. A Marina parti darabolós gyilkosság egyik vádlottja azt mondta a bíróságon, hogy csak a holttestek eltüntetésében vett részt. Azt is mondta, a társa kényszerítette, hogy a testeket egy elektromos fűrésszel feldarabolja és eltüntesse. A férfit ma hallgatta meg a bíróság. A vád szerint társával, egy szlovák férfival együtt, k