Több egyetem, digitális szolgáltató és a technológia minisztérium együtt rajtolt a HUMDA Lab próbaversenyén, a Hungaroringen, ahol valóságos körülmények között tesztelték a Blended Reality-t, amivel bárki összemérheti képességeit a legjobb pilótákkal. Nincs titok, a valós idejű versenyélményhez szükséges 5 G hálózat már működik, így saját szimuláto
Magyarország a következő mintegy harminc évben el kívánja érni, hogy az ország ne fogyasszon többet 3-4 milliárd köbméter gáznál évente, szemben a jelenlegi 11,5 milliárd köbméterrel; 2050-re az ország területén termelt, nem fosszilis eredetű energia segítségével csökkenhetne jelentősen kitettsége a külföldről érkező gáztól - jelentette ki a techno
Mivel a nyugdíj korhatár 62 évről 65 évre történő fokozatos felemelése 2022-ben befejeződik, 2023-tól már csak arra kell figyelemmel lenni, hogy az adott naptári évben ki tölti be a 65. életévét. A nők negyven év jogosultsági idővel természetesen továbbra is nyugdíjba mehetnek – írja az adó.hu.
A citromban sok C-vitamin, rost és különböző jótékony növényi vegyületek találhatók meg. Ezek a tápanyagok számos egészségügyi előnyért felelősek. Ennek apropóján, az alábbi cikkben a citrom 4 olyan tudományosan bizonyított, jótékony hatását mutatjuk be, amiről elképzelhető, hogy eddig nem hallottál.
A hazai lakásbiztosítások népességre jutó aránya jelenleg 73-74% körül mozog, amely nemzetközileg is jónak tekinthető, de a hazai lakások közel 2/3 része alulbiztosított a megváltozott piaci körülmények miatt. A szerződéssel rendelkezők közel fele szenvedett már el kisebb-nagyobb káreseményt – derül ki a Signal Iduna Biztosító felméréséből -, így s
Tóth Dávid a négy fordulóból álló monacói döntőn futamot is nyert, végül pedig harmadik lett összesítésben. Óriási várakozásokkal érkezett a magyar válogatott versenyzője Monacóba, hiszen a regionális középdöntőkről a legjobb idővel jutott ki a döntőbe. Óriási siker! Magyar versenyző képviseli Európát Monacóban Az eseménynek a II. Lajos Stadion ado
A magyar miniszterelnök elkötelezett amellett, hogy erős és kölcsönösen előnyös együttműködést építsünk ki az Egyesült Királyság és az Európai Unió között.
Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Rishi Sunak újonnan megválasztott brit kormányfőnek – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő este.
A kormány jogszabálytervezete szerint a következő tanévtől a szabad felhasználású diákhitelt csak egy meghatározott banknál nyitott számlára kaphatnák meg az igénylők. A kötelező pénzintézetet közbeszerzéssel választanák ki – írja a Bank360.hu.
Egy szép támadás után Georgios Neofytidis már a 6. percben vezetéshez juttatta a hazai pályán futballozó DVSC-t a Kisvárda ellen az OTP Bank Liga 12. fordulójának zárómérkőzésén. A debreceni csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs egy remek passzal segítette a támadást.
Kivezették a Kínai Kommunista Párt kongresszusának záróüléséről az ország előző elnökét. Hu Csin-tao értetlenkedve fogadta a helyzetet, még a jelenlegi államfővel, Hszi Csin-pinggel is próbál beszélni, mielőtt távozott. Salát Gergely sinológus szerint akár az is előfordulhat, hogy a jelenettel az egyszemélyes hatalmat építő Hszi Csin-ping üzenni ak
Lando Norris is megjelent a verseny utáni bulin, és el is lopta a showt a bajnok csapattól. A Red Bull vasárnap biztosította be a 2022-es konstruktőri bajnoki címet, ám az ünneplésük nem volt túl felhőtlen. A csapat tulajdonosa, Dietrich Mateschitz szombaton hunyt el, így az osztrák istálló visszafogottan ünnepelt. A McLaren brit versenyzője el is
Magyarország a következő mintegy harminc évben el kívánja érni, hogy az ország ne fogyasszon többet 3-4 milliárd köbméter gáznál évente, szemben a jelenlegi 11,5 milliárd köbméterrel; 2050-re az ország területén termelt, nem fosszilis eredetű energia segítségével csökkenhetne jelentősen kitettsége a külföldről érkező gáztól - jelentette ki a techno
Annak kapcsán írta ezt a Momentumos képviselő, hogy Orbán Viktor is aláírt egy állásfoglalást, ami szerint csak az oroszok a felelősek a jelenlegi energiaválságért.
Cooky és Szécsi Debóra nem tudták feledni a sérelmeiket Bereczki Zoltánnal kapcsolatban, amelyet már egy éve hordoztak. A színész korábban nehezményezte, hogy a sztárpár a gyerekeiket szerepeltette a Dancing with the Starsban. Ezúttal viszont a táncosnő és kedvese szóltak be a színművésznek.
Jobb félni, mint megijedni, tartja a közmondás, egy új kutatásból pedig kiderült, hogy a lakosság kétharmada egyetért. Ennyien kötöttek ugyanis lakásbiztosítást, a motivációk közt pedig kiemelt helyet foglal el a hitelfelvétel, a környezeti károk és betörések is.
A monogámiáról szóló vita mindig is olyan téma volt, ami megosztja a társadalmat – és a sztárvilágot is. Ismerjük meg azokat, akik nem hisznek abban, hogy egy partnerhez kell hűségesnek maradniuk, és ezt a nézetüket bátran fel is vállalják.
Segítségnyújtás elmulasztása miatt hat hónap, két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság egy embert, aki gépkocsijával elütött egy kijelölt gyalogátkelőhelyen fekvő férfit, majd megállás nélkül továbbhajtott.
A közlemény szerint a kilenc jármű biztosítja, hogy a nemzetközi InterCity-k kivételével az összes Sopron és Budapest, illetve Szombathely és Budapest között közlekedő InterCity járaton modern, villamos motorvonatok szállíthassák az utazókat, így jelentősen javulhat a távolsági vasúti közlekedés színvonala ezeken a vonalakon. Az alacsonypadlós járm
Az energetikai szakértő szerint a mi árainkat elsősorban az befolyásolja, hogy az Európába érkező importban van-e zavar, hogyan töltik fel a tárolókat, és hogy az Európai Bizottság dönt-e valamiféle beavatkozásról. A szerződésekben foglalt gázárformula figyelembe veszi a tőzsdei átlagárat, és ahhoz mérten állapítja meg az éppen fizetendő összeget.
Megdöbbentek a tévénézők, amikor a Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshow egyik sztárja, Zámbó Krisztián a játék közben egyszer csak ájultan esett össze. Aggódó nagybátyja elárulta, hogy az énekes mostanában gyengélkedett, ez állhat a hirtelen rosszullét hátterében.
A 25 éves határőr a mariupoli acélgyárból került Ukrajna legrosszabb börtönébe, ahol nyáron 53 fogoly meghalt egy támadásban. Alina Panina elmondta, milyen volt ott raboskodni, és felidézte a pillanatot, amikor öt hónap fogság után végre kiszabadult 107 társával együtt.
Csuja László és Nemes Anna egy női testépítőről szóló, Szelíd című alkotása a fődíjat, a K. Kovács Ákos rendezésében készült Branka pedig a legjobb rövidfilm közönségdíját nyerte el a 15. CinEast közép-európai filmfesztiválon Luxemburgban - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t hétfőn.