Újabb óriási hírrel rukkolt elő a TV2, amelyet Till Attila közölt tegnap este a Sztárban Sztár leszek! harmadik élő adásában. Kiderült, hogy – a nagy sikernek és érdeklődésnek köszönhetően – új évaddal készülnek, vagyis 2023-ban sem kell nélkülözniük a nézőknek a tehetségkutatót.
A GKI konjunktúraindexe már fél éve csökken. Az előző hónapokban ez elsősorban a fogyasztói bizalmi index zuhanásának volt a következménye, októberben az üzleti várakozások minden ágazatra jellemző markáns esése volt a fő ok - írja a penzcentrum.hu.
G.w.M nevét igazán idén ismerte meg az ország, miután Kulcsár Edina elárulta, hogy a fiatal rapper oldalán találta meg a boldogságot. Varga Márk azóta a címlapok visszatérő szereplője, akinek a fórumokon kiemelten figyelik minden lépését.
Nem érnek véget a pedagógus tüntetések, csütörtökre országos sztrájkot hirdettek, az Egységes Diákfront pedig több kilométeres élőlánccal készül, az a terv, hogy a tiltakozók szinte körbe ölelik Budapest belvárosát. Az Adom Diákmozgalom elnöke a 23-i tüntetés sikere után abban bízik, hogy a sztrájk sokkal nagyobb erőre kap majd.
Egy, a kormany.hu oldalán közzétett jogszabálytervezet szerint a következő tanévtől csak azok a diákok vehetnének fel szabad felhasználású diákhitelt, akik Diákhitel számlát nyitottak az arra jogosult pénzintézetnél. Hogy ez melyik bank lesz, az később derül ki, és pályázni kell rá.
Magyarország célja, hogy 2050-re az ország területén termelt, nem fosszilis eredetű energia segítségével jelentősen csökkentse kitettségét a külföldről érkező energiától - jelentette ki a technológiai és ipari miniszter Brüsszelben hétfőn.
Vasile Dincu azt követően került bírálatok középpontjába, hogy béketárgyalásokat sürgetett az ukrajnai háború lezárása érdekében a NATO és Oroszország között.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 86-os számú főút 57-es kilométerszelvényben Egyházasrádóc térségében, este 7 óra után. Elsődleges információk szerint 3 jármű érintett a balesetben, több személy megsérült. A rendőrség a baleset helyszínelését megkezdte, a járművezetők terelés mellett tudnak az érintett útszakaszon haladni. Las
Szenes Zoltán professzor emeritus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke, korábban a Magyar Honvédség vezérkari főnöke úgy látja: volt egy olyan teória, hogy a légierővel meg lehet nyerni a háborút, és most tulajdonképpen ezt használják az oroszok.
A 48 éves showman a kamerák előtt omlott össze társai legnagyobb rémületére – emiatt az is kétségessé vált, hogy a későbbiek folyamán képes lesz-e tovább harcolni a győzelemért.
A kontinentális Európa legsúlyosabb politikai fejleménye az utóbbi hetekben a Berlin és Párizs közötti kapcsolat befagyása. Az ukrajnai háború az európai egyensúly felborulásával a francia-német viszonyt is destabilizálja. Káncz Csaba jegyzete.
Egy kormányrendelet tervezete szerint 2023 júliusától csak annak folyósítanák a szabad felhasználású Diákhitel 1 hitelt, aki egy meghatározott banknál nyit számlát - írja a Telex.
A Spanyol Rallyn az ERC értékelés negyedik helyén végzett László Martin és Berendi Dávid. Második Rally2-es autóval teljesített ERC versenyükön ez hatalmas eredmény, Martinnal először a verseny második napjáról beszélgettünk, majd szóba került a következő hétvége is. Vasárnap az első gyorsasági szakaszon újra az eső tréfálta meg a slick gumival ver
Szankciók és ársapkák helyett új források bevonására, új szállítási útvonalak építésére lenne szükség az európai energiaellátási válság megoldásához, ezért támogatni kellene a ciprusi partok közelében felfedezett földgázmezők mielőbbi kitermelését is - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn N
A Mexikói Nagydíj az Autodromo Hermanos Rodriguez pályán örökre különleges helyet foglal el a Honda történelmében. 1965-ben ezen a napon a japán gyártó itt aratta az első Forma-1-es győzelmét, amelyet Richie Ginther szerzett meg, miután az RA272-es volánja mögött a zászlótól a zászlóig tartó versenyen fölényesen diadalmaskodott. Ez a történelmi mér
Szerdán Pro Bono Napot tart a Budapesti Ügyvédi Kamara. Tóth M. Gábor, a szervezet elnöke érdeklődésünkre elmondta, melyek a legnépszerűbb jogi területek.
Károly királyt az összes unokájához nagyon különleges kapcsolat fűzi, azonban Sarolta érkezésekor különösen boldognak lehetet látni, és ennek hangot is adott.
Megyeri Csilla és Molnár Zsolt – a korábbi kijelentéseikkel ellentétben – mégis az esküvőjükre készülnek? A Nyerő páros győztesei egy nem mindennapi fotózáson jártak: Csilla lélegzetelállítóan festett menyasszonyi ruhában, amellyel kapcsolatban sokat sejtető kijelentést tett.
Jelentősen emelkedett azoknak a száma, akik az utóbbi másfél évben kiestek a társadalombiztosítás rendszeréből: 55-ezerről 141-ezerre. Az érintettek teljes áron kapják a gyógyszereiket, és fizetniük kell az egészségügyi ellátásért, legalábbis az állami rendszerben. A havi 8-ezer 400 forintos járulékot pl. annak is meg kell fizetnie, aki fizetés nél
Szűcs Tamás (32), a Pátria nyomda termelési igazgatója szeptember 29-én indult el szórakozni a Budapest Parkba, ám azóta nem került elő. Csupán egy rejtélyes térfigyelő kamerás felvétel bizonyítja, hogy távozott a rendezvényhelyszínről – azon a videón látták őt utoljára.