A Párizsi autószalon, az egyik legnagyobb múlttal rendelkező autós rendezvény. Az idei kiadásán, azon túl, hogy a hazai márkák kitettek magukért, a kínai gyártókat is mágnesként vonzotta az esemény.
Tavaly jelent meg Kozma Lilla Rita hajléktalanokról szóló Utcamesék című könyve, amely idén nyáron, Nagy Zsolt színművész közreműködésével hangoskönyv formájában is napvilágot látott. A szerző és a színművész közös célja, hogy felhívja a figyelmet a köztünk élő otthontalan emberek sorsára és emberi mivoltára. “Akárki olvassa ezt a könyvet, teljesen
Budapest áruházaiba, bevásárló központjaiba, egészségügyi és ipari intézményeibe jövőre megérkezhet az intelligens robotok legújabb generációja. Megkezdhetik szolgálatukat, ami mögött világméretű innováció áll. Ezekkel a legmodernebb biztonságtechnikai védelmi megoldásokkal Magyarországon kizárólag a Bastion Group rendelkezik. Vezetőik sikeres megá
A rezsiválság egy nagyon rossz energetikai állapotban lévő magyar lakásállományra csapott le. Belátható időn belül csak a használt ingatlanok felújításával javulhat a helyzet, ehhez azonban támogatási programok is kellenének.
Ahány ház annyi szokás, igaz ez a világszerte népszerű italokra, például a teákra is. A világ minden táján isszák, de mindenhol másképp. A kulturális különbözőségek a teakészítésben is megmutatkoznak.
Az egyik legfontosabb vitamin, ami alapvető életfeltételeinket is meghatározza. Hiányának felismerése nem egyszerű, pedig komoly problémákat okozhat. Ezért mindenképpen tisztában kell lennünk azzal, hogyan pótolhatjuk!
A kínai vállalat következő generációs csúcskészüléke a napokban egy kiszivárgott élő képen tűnt fel. Mutatjuk, hogy hogyan nézhet ki és mit lehet eddig tudni a készülékről. Az eddigi pletykák szerint a Xiaomi idén decemberben már piacra dobhatja a Xiaomi 13 sorozatot, az előd modelleknél korábban. Persze ez a dátum a kínai megjelenésre vonatkozik,
A 41. Trofeo Villa d’Este ACI Como versenyen indult Olaszországban Mads Ostberg és Johan Johansson, de az első gyorsasági végéig sem jutottak. “Nem így akartuk befejezni a Rally Di Como-t. Jonah és én is jól vagyunk, ami a legfontosabb, de nagy baleset volt. Nagyon nagy eső volt a gyors szakaszon és az aquaplaning miatt elvesztettem az
Egy társaság saját munkavállalói részére a saját maga által kibocsátott és kizárólag a társaság irodaházának harmadik fél által üzemeltetett éttermében beváltható étkezési utalványok formájában igénybe vehető étkezési juttatást biztosít. Hogyan történik a beváltott utalványok elszámolása? Olvasói kérdésre Surányi Imréné okleveles közgazda és Pölösk
Pauline Courtois és a Match in Pink csapata nyerte a 2022-es Eurosaf női Match Racing Európa-bajnokságot Korfun, Görögországban. Az esemény a 2022-es Női Párosverseny Világsorozat harmadik állomása volt (a másodikat Dániában rendezték, ott Anna Östling nyert, Courtois második lett), amelynek a döntőjében Courtois és csapata 2-0-ra győzte le a Renee
A Cleanfix tisztítóventilátorral a gépek gazdaságosabban üzemelnek, ezt kell tudnod az ikerkerékről, egyszerű, gyors és olcsó a mechanikus gyomirtás régi-új módszere.
Második alkalommal szervezte meg a Magyar Pr Szövetség, az Icco (Nemzetközi Kommunikációs Tanácsadó Szervezet) által meghirdetett globális pr-verseny előselejtezőjét, amelyre bármely 35 év alatti pr-szakember jelentkezhetett. A legjobbnak a Positive Adamsky csapata, Gesztesi Anna és Kanicsár Ádám bizonyultak. 13 csapat indult az előselejtezőn, ak
„Fájdalommal jár kivenni a golyót a testből, de ha a testben marad, megpusztulunk” – mondja Gerlóczy Márton, aki a családja testéből szedi ki a „golyót” legújabb regényében, Az örvényben, miközben szétszálazza annak kusza viszonyait, és utánajár, ki is az ő valódi apja. Azt pedig, hogy ez még az olvasónak is fájni fog – nemhogy a családjának –, gar
A barna erdőtalajok főtípusban egyesített talajok az erdők és a fás növényállomány által teremtett mikroklíma, a fák által termelt és évenként földre jutó szerves anyag, valamint az ezt elbontó, főként gombás mikroflóra hatására jönnek létre.
A koronavírus-járvány Magyarországon digitális fellendülést eredményezett az egészségügyben mind a betegek, mind az orvosok oldaláról – áll a Semmelweis Egyetem (SE) Magatartástudományi Intézetének kutatói által végzett országos online felmérésben. Az egyetem közleménye szerint a koronavírus-járvány 3. és 4. hulláma idején, 2021 júliusa és 2022 máj
Az Iveco Group (MI: IVG) az Iveco BUS márkájával kapcsolatban tett bejelentést arról, hogy a HTWO branddel együttműködve üzemanyagcellás rendszerekkel szereli fel az európai hidrogénüzemű autóbuszokat – írja közleményében az Iveco. A HTWO a Hyundai Motor Group márkája, amely a hidrogén-tüzelőanyagcella rendszerek fejlesztésével foglalkozik. A korea
A pizzapápa privát kemencéjéhez nem könnyű audienciát kérni, de nagyon megéri! Nem történik meg gyakran, hogy egy pizzamesterről dokumentumfilm is készüljön, de a legnagyobb olasz pizzaiolo, Franco Pepe élete és karrierje nem véletlenül keltette fel a Netflix legendás séfeket bemutató sorozatának, a Chef’s Table-nek is az érdeklődését. Caiazzóban,
Élőlánccal tiltakoztak pénteken Pécsen az oktatás helyzete ellen pedagógusok, diákok és szülők. Az akcióval azt akarták kifejezni a kormány felé, hogy “miért szeretnek és miért érdemes tanítani”. A fél órás megmozduláson csaknem 4 kilométeres sorfalat alkotott a több ezer résztvevő.
A városi belvízrendszer komplex rekonstrukciója keretében zajló projektben több mint fél kilométer bel- és csapadékvíz-védelmi létesítmény építése valósul meg.
Az A-vitamin egy zsírban oldódó vitamin, amely alapvető szerepet játszik a látás, a test növekedésének, az immunrendszer működésének és a reproduktív egészség fenntartásában. Ha az étrendünkből megfelelő mennyiségű A-vitamint viszünk be a szervezetünkbe, az megelőzheti a hiánytüneteket, amelyek között ott van a hajhullás, a bőrproblémák, a szemszár
Fernando Alonso 2001-ben debütált a Forma-1-ben. Bár 2 évet kihagyott, ma, 41 évesen még mindig a mezőny tagja. 2001-ben érkezett az F1-be, és hamarosan bajnok-aspiráns lett. 2005-ben, 24 évesen sikerült véget vetnie Michael Schumacher dominanciájának és megnyerte első világbajnoki címét. Majd egy évre rá megismételte azt. 2006. október 22-én, Braz
Bizony az utóbbi években már nem csak a hagyományos tavaszi, nyári viharidőszakban kell pusztító természeti jelenségekre készülni Magyarországon. A Pénzcentrum biztosítók és a katasztrófavédelem segítségével összegyűjtötte az elmúlt 10 év legdurvább viharidőszakait, de mutatjuk a 10 legtöbb tűzoltói beavatkozást követelő viharnapot is 2012-2022 köz