Két tonna rozsdával könnyebben és 15 ezer munkaórával felújították az igazi kuriózumnak számító magyar emeletes buszt, a MÁVAUT Ikarus 556-ost. A tervek szerint a buszt kizárólag a pécsi belvárosi közlekedésben fogják majd használni, azért Pécsen, mert 4 méter 24 centiméteres magasságával nem férne el olyan városokban, ahol van villamos közlekedés.
Pokorny Lia szívesen otthon maradt volna jópár évig a kisfiával, de nem tehette meg: a népszerű magyar színésznő nemrég őszintén mesélt arról, milyen nehezen élte meg ezt az időszakot.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Valószínűleg kevesen tudják, de a jövő év folyamán nem csak Károlyt, hanem Kamillát is megkoronázzák majd. Az alábbi cikkben összefoglaltunk minden olyan információt, amit már most tudni lehet a 2023-ban megrendezendő koronázási ceremóniáról.
Aki most úgy dönt, hogy a marketing tevékenységét helyezi háttérbe vagy éppen nullázza le, komoly versenyhátrányra tehet szert, amit később, a nehézségeken túljutva már nem lesz lehetősége behozni.
Az MLSZ engedélyezte a hazai futballkluboknak, hogy az eredetileg más célra elnyert TAO-támogatásokat működésre, például az emelkedő rezsi kifizetésére vagy pályabérleti díjakra költsék. A labdarúgó-szövetség az RTL Híradóval közölte azt is, hogy ha túlságosan megterhelő egy klubnak anyagilag egy meccs megrendezése, akkor azt elhalaszthatják. Minde
Nem lesz jó estéje Bubba Wallace-nak hiszen az eltiltása miatt hozott John Hunter Nemechek gyors volt. Byron idén először pole-ban. A leggyorsabban azonban William Byron ért körbe a másfél mérföldes oválon, amivel megszerezte az idei első pole pozícióját. Összességében elmondható, hogy a Hendrick Motorsports versenyzői jól teljesítettek, hiszen Cha
A lengyel kormány elfogadta azt a tervezetet, amelynek értelmében a helyi önkormányzatok egyszerűsített eljárásban közvetítő szerepet játszhatnának a lakossági fűtésre szánt, kedvezményes árú szén forgalmazásában - közölte Jacek Sasin kormányfőhelyettes és kincstárügyi miniszter.
„A ma uralkodó lelki anarchia az erőszakot akarja törvénnyé avatni, s ezzel akarja megsemmisíteni, ami élőlényből emberré tesz bennünket” – vallja Kudlik Júlia. Hogyan emlékezik vissza hosszú tévés pályafutására? Mi mindenen tűnődik manapság? Életútinterjúnk Kudlik Júliával!
Leendő vadásztársunk, Horog betöltötte a kilenc hónapos kort. A vele való foglalkozás egyre inkább specializáltan a vadászatra történik. Célzottan készítjük fel jövőbeli feladataira. A vadászterületen mindig akad újdonság, de Horog jó idegrendszerének és megfelelő szocializációjának köszönhetően magabiztosan mozog mindenféle környezetben.
Az épületből a rendőrség és a tűzoltóság is segített kimenekíteni az embereket. A holttesteket már azonosították, és a családtagokat is értesítették, de azt még nem közölték a hivatalos szervek, hogy az áldozatok ugyanahhoz a családhoz tartoztak-e, és egy lakásban éltek-e.
Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást – erre panaszkodott egy veresegyházi nézőnk. Áprilisban kötötték meg a szerződést a céggel, másfél millió forint előleget fizettek, de a cég inverterhiány miatt vis maior helyzetre hivatkozik. A Híradónak nyilatkozó ügyvéd szerint viszont emiatt nem lehet kibújni a szerződés teljesítése alól. A kormány e
Csak 8 év fegyházat kapott, miután terhelő vallomást tett társaira – pedig életfogytiglanra is ítélhették volna. Enyhébb büntetéssel megúszta a Katzenbach-gyilkosság korábbi vádlottja, miután a bíróság is elfogadta az ügyészséggel kötött egyezségét - erről elsőként a Blikk írt. Az ítélet szerint a férfi adott megbízást a két gyilkosnak, akik brutál
Nagyon sokan vettek részt a fáklyás emlékmeneten, amely idén is a Műegyetemtől indult. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója alkalmából tartott hagyományos fáklyás emlékmenet résztvevői a Szent Gellért rakparton sétáltak végig.
Közel 800-an gyűltek össze Nyíregyházán a péntek estére meghirdetett pedagógus tüntetésre. A szabolcsi megyeszékhelyen tanárok, diákok és szimpatizánsok követelték az oktatás szabadságát, a tanárok megbecsülését.
László Martin és Berendi Dávid az idei szezon legjobb magyar eredményével zárta a Spanyol Rally Eb értékelését, az utolsó versenyt Yoann Bonato nyerte. A Rally Európa-bajnokság idei utolsó versenyét Yoann Bonato nyerte a 2022-es Európa-bajnok Efrén Llarena előtt, így első Eb futamgyőzelmét szerezte. A mezőny harmadik helyét Javier Pardo szerezte
Meglehetősen nagyot fordul az időjárás, vége a vénasszonyok nyarának. Beköszöntött az igazi ősz, annak minden velejárójával. Lassan ideje a sapkákat és a sálakat előkészíteni, és az esernyőt se hagyjuk otthon! Íme a következő pár nap előrejelzése, mire készüljünk, ha kimozdulnánk.
Tartózkodás és munkavállalás Ausztriában 2023. Mennyire kell németül tudni annak, aki Ausztriában szeretne dolgozni? Mikor kötelező bejelentkezni az osztrák helyi önkormányzatnál? Hogyan zajlik a munkakeresés Ausztriában? Magyar (vagy más EU-s) bizonyítványok elismerése osztrák munkavállalás esetén.
A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali elárulta, hogy a bajnokság köré épülő új Brad Pitt-film forgatása 2023 második felében kezdődik kezdődik majd, a valódi F1-es versenyhétvégéken. Az időzítés alapján arra lehet következtetni, hogy a novemberi Las Vegas-i Nagydíj valószínűleg fontos szerepet kap majd a történetben. Pénteken Pitt, Jerry Br
Mentőövet dob a kormány a munkaadóknak. Kamatstopot hirdetnek kis- és középvállalkozások változó kamatozású hiteleire, és vissza nem térítendő támogatást adnak nagyvállalatoknak az energiahatékonyságuk növeléséhez. Néhány napja kértek segítséget a munkáltatók, mert szerintük cégbezárásokkal és munkanélküliséggel fenyeget a jegybanki kamatemelés. Na
A mezőnyből utolsó előttiként a Williams istálló is véglegesítette 2023-as pilótapárosát, noha 100%-ig még nem lehet kijelenteni, hogy biztosan az Alex Albon–Logan Sargeant kettőssel versenyeznek jövőre. Utóbbi juniorból állandó pilótává történő előléptetése azonban már csakis rajta múlik, és ha minden kritériumnak megfelel, nyolc év óta ő lesz az
Könnyen hihetnénk azt, hogy életünk ezen a bolygón egyre rosszabb. A média állandóan az újabb és újabb katasztrófákat állítja a középpontba és rémisztő előrejelzésekről ír. A klímaváltozással és a környezettel kapcsolatos vészjósló előrejelzések áradata miatt érthető, hogy sokan - különösen a fiatalok - miért hiszik őszintén, hogy a világvége felé
A 23 éves veresmarti fiatalembert egy közúti ellenőrzés során nem sokkal éjfél után szondáztatták meg a rendőrök, és 0,8 ezrelékes véralkoholszintet állapítottak meg nála. Mivel a gépkocsija sem volt forgalomba íratva, bekísérték az őrsre és bűnvádi eljárást indítottak ellene - közölte Elena Welter, a Szeben megyei rendőrség szóvivője. A jogosítván
Elveszi a Karinthy Gimnázium egyik két tannyelvű osztályát jövőre a tankerület. Az iskola tanárai azt mondják: nem indokolták meg, hogy miért. Közülük 22-en pénteken polgári engedetlenségi akcióban vettek részt. Vasárnap pedig az Adom Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tart tiltakozást. Gulyás Gergely miniszter szerint a peda
Budapesten kívül is élnek emberek – ezzel magyarázta Gulyás Gergely miniszter, hogy a miniszterelnök évtizedes szokásával ellentétben idén október 23-án miért nem áll ki nagy tömeg elé a fővárosban. Orbán Viktor Zalaegerszegen lesz október 23-án a Mindszenty Látogatóközpont avatásán. A városban már most utcákat zártak le, és vasárnap az ott élők is
Egy földgáztároló létrehozásának észszerűségéhez és gazdasági indokoltságához már nem fér kétség - mondta Joze Bajuk, a Petrol szlovén olajipari vállalat igazgatóságának tagja a szlovén közszolgálati televíziónak (RTV).
Biztos helyesen cselekednél, ha bedrogoztatnák egy ismerősödet? Fazakas Fanni Hiányzó 10 óra VR című virtuálisvalóság-szimulációján vett részt Csepelyi Adrienn.