Nem telhet el úgy 25 év egy csatorna történelmében, hogy ne történne jó néhány emlékezetes baki, amelyek még évek múltán is előkerülnek egy-egy mémben vagy vicces videó-összeállításban.
Taxizás közben árulta a drogot egy 43 éves, budapesti sofőr. A vevők telefonon adták le a rendeléseiket, és különböző kódneveket használtak a tiltott anyagokra. A nyomozók október 18-án ütöttek rajta a feltételezett drogkereskedőn a pesterzsébeti lakásában.
Teherán szombaton határozottan elítélte Franciaország, Németország és Nagy-Britannia felhívását, hogy az ENSZ indítson vizsgálatot, valóban használt-e Oroszország iráni gyártmányú drónokat ukrajnai hadműveletei során.
Utána viszont tényleg zárják a betáplálási rendszert, az áramhálózat nem bír el több csatlakozót. A korszerűsítésre elvileg készen állnak a tervek, a kormány szerint ez csak uniós pénzből lenne lehetséges, mert túl sokba kerül.
Tavaly év végén kötöttek együttműködési megállapodást a Humdával, hogy a motorkerékpárral közlekedők védelme érdekében közösen lépjünk fel. Ennek az együttműködési megállapodásnak a részeként kerültek fel ezek az elemek ma a 66-os főút Mánfa térségi, illetve hamarosan a Pécs-Abaliget összekötő út 11 szakaszára. A két úton mérnökségi szakemberek öss
Szerdán rendeztük a Portfolio legfontosabb éves gazdaságpolitikai konferenciáját, a Budapest Economic Forumon ezúttal sem volt hiány aktuális témákból és fontos, olynkor vicces kiszólásokból. Ezekből gyűjtöttük össze a szerintünk legérdekesebbeket.
Mindszenty József 1956 „rejtett államfője” volt – vallja Pánczél Hegedűs János, akinek nemrég jelent meg a hercegprímás ’56-os szerepéről szóló kötete. Kiderül, joggal tartotta-e magát zászlósúrnak a főpap, és miként vélekedett az eseményekről. Interjúnk.
Giorgia Meloni új olasz miniszterelnök kormányával együtt szombaton letette a hivatali esküt Sergio Mattarella államfő előtt a római Quirinale elnöki palotában.
Érdekes, hogy 2010 után egyszerre, egymással párhuzamosan javult a magyar foci és a magyar gazdaság. Ám ez természetesen nem véletlen egybeesés következménye.
Az újabb orosz támadások miatt szombaton Ukrajna-szerte megszólaltak a szirénák. A hatóságok detonációkról számoltak be az északnyugat-ukrajnai Rivnéből, a kijevi agglomerációból és Odesszából.
Sacperkábé mennyi lehet az infláció, az mennyire érezhető? És a rezsiköltségek emelkedése, hogyan védekeznek az ellen? Mi a vélemény az Oroszország elleni uniós szankciókról? Ha lenne pár millió forint, azt mibe kéne fektetni? A Privátbankár.hu által rendezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny tavaszi évadának győztes
Gus Greensmith és Jonas Andersson a szombati harmadik szakaszon szenvedett balesetet a Spanyol Rallyn, pedig három éve ugyanazt az itinert használja, és eddig nem volt probléma. Gus Greensmith a szombati baleset után a szervízbe érve elmagyarázta, hogy három éve ugyanazt az itinert használja a Montemell szakaszon, és eddig nem történt probléma. “
Rishi Sunak volt brit pénzügyminiszter szombatra összegyűjtötte a minimálisan szükséges frakciótámogatást ahhoz, hogy jelöltként indulhasson a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási versengésében. A párt új vezetője lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.
Boris Johnson szombaton már haza is érkezett karibi nyaralásáról Nagy-Britanniába, ahol vélhetőleg merész tervet fontolgat arra, hogy alig néhány héttel azután, hogy lemondásra kényszerült, második miniszterelnöki mandátumot szerezzen, miközben egyes kollégái arra figyelmeztetnek, hogy visszatérése még nagyobb politikai káoszt okozhat.
Ajándék, ha jó hangulatban telik egy próbafolyamat – mondta az InfoRádiónak Györgyi Anna, aki a mai napig kedvét leli a szinkronizálásban, és azt mondja: sokat tanul abból, ha egy nagy formátumú színésznőnek kölcsönözheti a magyar hangját. Szerinte jó színházi feladatokkal találják meg, és noha inkább pályája első szakaszában kapott több filmszerep
A hidegtűrő növények téli szellőztetésekor 3 tényezőt kell az időjárástól és a növényfajtól függően egyeztetni, a hőmérséklet és a páratartalom szabályozása mellett a növény szén-dioxid-igényét.
Nagy Márton szerint a kormány úgy kalkulált, hogy 80 milliárd forintos terhet jelent majd a vállalkozások kamatainak befagyasztása. Mai kamatszinttel számolva.
Brad Pitt találkozott Lewis Hamiltonnal és az F1 vezetőivel az austini versenypályán, hogy megvitassák a sportról készülő filmjét. A hollywoodi szupersztár az Egyesült Államok Nagydíjára érkezett, és már két találkozót is tartott a paddock legnagyobb neveivel. Csütörtökön egy előkelő texasi steakhouse-ban vacsorázott Hamiltonnal, valamint a verseny
Az elmúlt időszak egyik legfelkapottabb technológiai trendjének egyértelműen a metaverzum tekinthető, amelyet a Metától (aki nevet is változtatott miatta) a Microsoftig a legtöbb technológiai cég már javában fejleszt. A legnagyobb médiavisszhangot azonban a technológia kereskedelmi célú felhasználása kapja, amely az eddigi próbálkozások alapján azé