Selejtezős eredményeiktől is elmaradtak, így messze voltak a döntőbe jutástól a magyar női puskások az összetett szám pénteki alapversenyében a Kairóban zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon.
Háromnapos programsorozattal ünnepli a vidámparki szezon végét október 29. és 31. között a Zoo Debrecen, az ország első vidéki állatkertje és egyetlen klasszikus vidámparkja a Nagyerdőben.
A Nyugaton a helyzet változatlan egy fiatal német katona történetét meséli el az I. világháború nyugati frontján, aki társaival együtt a saját bőrén tapasztalja meg, hogyan változik a háború kezdeti eufóriája kétségbeeséssé és félelemmé. Edward Berger rendező filmje Erich Maria Remarque azonos című, világhírű bestsellerén alapul. Mutatjuk az előzet
„Elég sok ex-versenyzőmmel jóban vagyok” – mondta az X-Faktor mentora. Van, akivel minden héten beszél, másokkal egy évben csak párszor, de olyan is van, akivel egyáltalán nem.
Megnyílt a Porsche Hungaria budaörsi telephelyén a Porsche Hungaria nemzetközi szinten is kiemelkedő oktatási létesítménye, az Innovációs és Tréning Centrum. A hatalmas képzési és átadási kapacitással rendelkező központ az ország minden pontjáról várja a Porsche Hungaria hálózatába tartozó műszaki és értékesítési területen dolgozó szakembereket azé
Azon országoknak, akik orosz energiahordozók hiányában LNG formájában akarják beszerezni a földgázt, a kínai import csökkenése áldás volt. Egészen néhány nappal ezelőttig.
Megérkeztek a friss hosszútávú előrejelzések, amelyek most különösen érdekesek, hiszen sokakat érdekel, mikor indulhat el igazán a fűtési szezon. Egyelőre úgy tűnik, kegyes marad hozzánk az időjárás, nem a következő hetekben kell felélnünk tartalékainkat.
Szombaton 11:30-ra kormányinfót hirdetett meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda, melyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirály Alexandra kormányszóvivő tart majd sajtótájékoztatót.
Eredetileg négymillió dollárral a költségplafon alatt volt a Red Bull, végül 1,8 millióval költekezett túl – sajtóhírek szerint négy különböző tétel áll a szabálysértésük mögött. Egy alkalmazott távozása és pár szezon közbeni szabályváltozás is kifogott rajtuk.
Öt évvel Daphne Caruana Galizia meggyilkolását követően az Európai Parlament áttekinti nyomozás eredményeit és a máltai jogállamiságot, szervezett bűnözést és korrupciót. A Parlament a csütörtökön 564 szavazattal, tíz ellenszavazat és 17 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásában elismeri a Daphne Caruana Galizia meggyilkolásával kapcsolat
Az Európai Unió Bírósága (EUB) a 2022. május 12-ei C714/20 adóügy (U.I. Srl kontra Agenzia delle Dogane e dei monopoli – Ufficio delle dogane di Venezia) vizsgálata során határozatában úgy ítélte meg, hogy az uniós jog értelmében a közvetett vámjogi képviselő az importőrrel egyetemlegesen csak a vám megfizetésére köteles, az import áfa megfizetésér
Általánosan elmondható, hogy ösztönös reakció válság idején a költségek megtakarítása minden lehetséges szinten. Igen ám, de egy cég esetében nagyon nem mindegy, milyen területeket áldozunk be a spórolás jegyében, ugyanis a túlzott elővigyázatosság és a nem megfelelő válságkezelés végzetes lehet. Aki most úgy dönt, hogy a marketing tevékenységét he
Neked is eleged van abból, hogy hiába hidratálod a bőrödet, mégis száraz, hámlik, húzódik? A hideg idő beköszöntével bőrünk még inkább hajlamossá válik a dehidratáltságra, ezért ilyenkor kiemelt figyelmet kell fordítanunk ápolására. Ha te is úgy érzed, eredménytelen minden törekvésed, akkor próbáld ki ezt a termékcsaládot!
A lengyel kormányfő szerint Németország átkot hozott az egész kontinensre, amikor az olcsó orosz gázra építette jólétét. Úgy véli, hogy ami előállt, az az egész német orosz-politika fiaskója.
Az ipari ágazatok problémáira technológiai válaszokat kell adni – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a balatonfüredi Infotér Konferencián tartott előadásában szerdán. Kutnyánszky Zsolt úgy
Lewis Hamilton keményen büntetné a túlköltekező Red Bullt. A Japán Nagydíj után hozta nyilvánosságra az FIA a 2021-es költségvetés hivatalos eredményét. A szóbeszédek beigazolódtak, a Red Bull valóban többet költött a megengedettnél, így büntetésre számíthatnak. Ugyanakkor a Bikák állítják, ők nem lépték túl a limitet. Saját költségvetésük szerint
Az előző évinél kisebb értékesítési volumen mellett növelte forgalmát az idei harmadik negyedévben a Renault-csoport a honlapján publikált jelentés szerint.
Csütörtökön délutánra egészen 407 közelébe tudott erősödni a forint az euróval szemben, aztán pénteken reggel 408 körül folytatódott a kereskedés, majd ahogy romlani kezdett a külpiaci hzangulat és megint erőre kapott a dollár, úgy kezdték el ütni a forintot is. Az euró jegyzései 413 fölé lendültek, a dolláré pedig 423 forint fölé.
Fernando Alonso szerint természetes az F1-ben, hogy a bajnokcsapatok feszegetik a határokat és a szabályok szürke területeit a győzelem érdekében, így a Red Bull pénzügyi szabálysértésében sincs semmi rendkívüli.
Egy újabb összeesküvés-elmélet szerint Tupac Amaru Shakur nem halt bele az 1996-os lövöldözésbe, sőt: Suge Knight fia állítja, pontosan tudja, hol van most az ikonikus rapper, valamint azt is, milyen dobásra készül...
A Huawei Budapesten tartotta meg az European Innovation Day 2022 rendezvényét, amelyen a magyar és nemzetközi döntéshozók, szakmai szervezetek és energia- illetve klímapolitikai szakértők mutatták be, hogy miként játszanak kulcsszerepet a legújabb technológiák, köztük az 5G vagy a mesterséges intelligencia az iparágak digitális átalakulásában és a
Szabó Zsófi a Shane Tusuppal való szakítás óta egyedülálló, pedig jelentkezőkből nincs hiány. Kiderült, van-e esély arra, hogy bárki elrabolja a műsorvezető szívét.
A Big Picture konferencián jelentették be a legnagyobb hazai tévétársaságok még idén, illetve jövőre érkező programjaikat, lesz újabb X-Faktor, Survivor és Cápák között az RTL-nél, a TV2 pedig többek között Sztárban sztárral, Szerencsekerékkel, egy új napi sorozattal és a Pepe második évadával készül. Kiderült azt is, hogy RTL+ néven indít új strea
Ősautók fém, fa, bőr szerkezeti elemei, gondos ápolással, bármeddig megőrzik állapotukat, funkcionalitásukat, akárcsak egyiptomi királysírban talált, több ezer éves, egyszerű eszközök, például egy kés. Kurblival beröffenthetők, és már lehet is útnak indulni – persze a komfort és a biztonság akkori szintjén – gyakorlati közlekedésre persze alkalmatl
A tiltakozó pedagógusok, diákok és szülők annyit már elértek, hogy nem folytatódnak az elbocsátások, és pénzügyi ígérgetésbe kezdett a kormány. Ennél azonban jóval több kell – mondta a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott Törley Katalin. A rendkívüli felmondást bíróságon támadják meg, úgy gondolja, fog ő még tanítani a Kölcseyben. Interjú.
A magyar konyha kikerülhetetlen alapanyaga az erős paprika, mely amellett, hogy finom, egészséges is. C-vitamint, karotinoidokat, luteint, likopint, zeaxantint minden paprikafajta tartalmaz, de ami az erős változat egészségügyi előnyeit adja, az a kapszaicin.