17 éves voltam, amikor muszlim lettem, 19, amikor felvettem és rendszeresen hordtam a kendőt. Megharcoltam érte, magammal, a családommal és a társadalmi nyomással is – és éppen ezért fáj annyira az, ahogy ma Iránban harcolniuk kell a nőknek ellene. Mert ideje lenne eljutni oda, hogy vita nélkül viselhessen ki-ki azt, amit szeretne.
A német titkosszolgálatok vezetői szerint Vlagyimir Putyin a szabad és demokratikus világnak üzent hadat, és orosz részről kiszámíthatatlan akciók következhetnek. Ezek között említették politikai gyilkosságok elkövetését Németországban.
Október 18-án éjjel benyújtásra került az egyes adótörvények módosításáról szóló T/1614. számú törvényjavaslat, további 18 – számos egyéb jogszabály, köztük például a polgári törvénykönyv, a cégtörvény és az egészségügyi törvény módosítását célzó – törvényjavaslattal együtt.
A Belügyminisztérium felmérést készít arról, hogy mely köznevelési intézményekben (iskolákban, óvodákban) van működő barnakőszén tüzelésű fűtési rendszer – derül ki abból a levélből, amelyet a Telex szerint a Köznevelésért Felelős Államtitkárság küldött ki az intézmények fenntartóinak, és amelyben az intézmények „alternatív fűtési lehetőségeiről” é
Úgy döntött Selma Blair, hogy nem folytatja tovább az amerikai Dancing with the Stars műsorát. Évek óta sclerosis multiplexszel küzd, de a legutóbbi vizsgálatán olyan eredményt kapott, ami miatt fel kellett adnia a versenyt.
Hollywood ugyan sorra szállítja a különböző kasszasikereket, ám a hihetetlen bevételeket hozó blockbusterek mögött rendszeresen megbújnak olyan filmek, amelyek nagyon sok pénzbe kerülnek, de a közönség egyáltalán nem kíváncsi rájuk. Az alábbi cikkben hét olyan nagy költségvetésű filmet mutatunk be, ami óriásit bukott a mozikban.
„Mi, itt élők nem várunk mást, csakhogy a VI., VIII. kerülethez hasonló szabályozás, éjféli záróra vonatkozzon a mi lakóhelyünkre is” – fogalmaz a szerdai képviselő-testületi ülésre benyújtott dokumentumában az Élhető Erzsébetváros Egyesület.
Nyugaton ugyanúgy nem tudják, milyen a helyzet Kelet-Európában, ahogy Magyarországon sem tudják, mi van Dél-Amerikában – nagyinterjút adott a Partizánnak Tamás Gáspár Miklós. Összefoglalónk!
Megrendítő őszinteséggel beszélt kislánya tragédiájáról a Bács-Kiskun megyei település Császártöltés polgármestere, Stalter Judit. „Nincs lehetetlen” – állítja a hölgy, aki akkor jött rá erre, amikor kislánya kezét fogta halálának pillanatában.
Nemzetgazdasági szempontból is kiemelkedő az együttműködés jelentősége, hiszen ez a koncessziós rendszer 15 ezer munkahelyet teremt, több ezer család megélhetését biztosítja – jelentette ki Biró Marcell.
Az észak-koreai hadsereg a Dél-Koreával határos felségvizek irányába lőtt – közölte a KCNA észak-koreai állami hírügynökség, melyet a dél-koreai hadsereg is megerősített.
Az egyiptomi COP27-et a Coca-Cola, a világ egyik legnagyobb műanyagszennyezője támogatja, ami elég visszás fejlemény, ha a klímakonferencia céljaira gondolunk. Évről évre készül kimutatás arról, hogy mely nagyvállalatok a legszennyezőbbek a bolygóra nézve, a Coca-Cola pedig minden évben az élmezőnyben végez a felsorolásban. Éppen ezért valóban elég
Az orosz nemzetbiztonsági szolgálat egykori ezredese a kelet-ukrajnai háború 2014-es szakaszának kirobbantásában, és a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövésében is kulcsszerepet játszott.
Anyukája hiába próbálta megvédeni gyermekeit a veszélyes vírus trendektől, sajnos nem járt sikerrel. Osztálytársa rábeszélte lányát, hogy együtt próbálják ki.
Megnyílt a világ legnagyobb könyvszakmai találkozója, a Frankfurti Könyvvásár, amelyet két év kihagyás után ismét a hagyományos formátumban, jelenléti rendezvényként tartanak meg. Idén fókuszban Ukrajna áll, csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóbeszédet mond majd a vásáron.
A debreceni hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a helyszínen tartózkodók, köztük egy szabadnapos tűzoltó, kiemeltek egy embert a kamionból - írta a katasztrófavédelem honlapja nem sokkal fél 8 előtt. Az egységek áramtalanították a járműveket - a balesethez a társhatóságok között egy mentőhelikopter is kiérkezett. A baleset a 3318-as út 9. kilomét
A milliárdos Bige László vállalkozásához köthető személyeket gyanúsít a rendőrség egy hulladékgazdálkodást érintő büntetőügyben. Nem ez az első eljárás, ami miatt aggódhat a műtrágyakirály vállalatcsoportja. Három gyanúsított személyt hallgatott ki a rendőrség a közelmúltban egy Bige Holding Kft.-vel összefüggésben indult büntetőügyben, értesült a
Nagy a boldogság, megszületett Szegedi Fecsó és Bea első közös gyermeke. A kicsi a vártnál korábban érkezett, az édesanya a Borsnak mesélte el először, milyen izgalmakban volt része a szülés előtti órákban.
Szerda reggel kezdődik a 2022-es Budapest Economic Forum, ami nem csak a Portfolio, de a teljes magyar piac legfontosabb gazdaságpolitikai konferenciája. Az idén Navracsics Tibor fejlesztési miniszter előadásával indul az esemény, de felszólal többek között Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, illetve Virág Barnabás, a jegyba
Az ukrán energetikai rendszer objektumai a támadésokat követően egyelőre még relatíve gyorsan helyreállíthatók. Ez a helyzet viszont megváltozhat, ha Kijev nem érti a "figyelmeztetéseket."
Október végén két, a Penny bolthálózatának nyitvatartását érintő ünnepnapunk is lesz. Az elkövetkező időszakban, különösen október 23-át és november 1-jét megelőzően tehát célszerű előre megtervezni a nagyobb bevásárlásokat, illetve érdemes az üzletek pontos üzemidejére is odafigyelni. A vonatkozó jogszabályok betartása mellett a Penny Magyarorsz
Folytatódnak a megbeszélések az ukrán fekete-tengeri gabonaexportot lehetővé tevő Ensz-közvetítéssel kötött megállapodás meghosszabbításáról és kiterjesztéséről – mondta Stephane Dujarric, az Ensz szóvivője, miután az Ensz-tisztviselők "pozitív és konstruktív" megbeszéléseket folytattak Moszkvában a megállapodásról.
A kínai vállalat az év végén bemutathatja a Xiaomi Redmi K60 sorozatot. A napokban kiderült, hogy milyen lapkával lesznek majd felszerelve a termékek. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig. A Xiaomi szinte mindig az év végén mutatja be a Xiaomi Redmi K szériát, amik mindig csak a kínai piacon érhetőek el és valószínűleg ez a Xiaomi