Az ultrahang-diagnosztika leletein gyakran lehet olvasni a következő kifejezéseket: “echoszegény”, “echodús" stb képlet. Bár a lelet értelmezése mindig kezelőorvosi feladat, hiszen összességében kell nézni a képet (mit mutat a fizikális vizsgálat, labor, egyéb diagnosztikus eljárás eredménye).
Senki ne gondolja azzal, hogy ennek az egy kérdésnek a megválaszolása bármilyen mértékben is felér azokkal a személyiségtesztekkel, amelyeket szakemberek töltetnek ki velünk időnként, azonban annyi biztos, hogy a válaszod sokat elmond rólad.
A Holdon akar növényt termeszteni már 2025-ben egy ausztrál űrkutatási start-up cég, amelynek küldetését mások mellett az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) is támogatja.
Bencsik András, a Magyar Demokrata hetilap – a nagykövetségi videóban kritizált – főszerkesztőjének válasza, illetve Bayer Zsolt a Magyar Nemzet internetes oldalán megjelent írása.
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) megtartották a koronavírus okozta kényszerdigitalizáció eredményeit, de nem fejlődtek tovább a Digiméter projekt 2022 őszi kutatása szerint.
A fintech cégek előretörése idején a jegybankoknak a monetáris szuverenitás fenntartását a digitális jegybankpénz garantálhatja, amely a gazdasági növekedés egyik hajtóereje lehet - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Portfolio Future of Finance 2022 konferenciáján.
Minden eddiginél gyorsabban bővül a tiszta és csendes járműállomány Magyarországon; idén szeptember végéig csaknem ugyanannyi zöld rendszámot adtak ki, mint tavaly egész évben - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) a Facebook oldalán kedden.
A Goldman Sachs kedden kiadott gyorsjelentésében a harmadik negyedéves nyereség csökkenéséről számolt be, és közölte, hogy üzleti tevékenységét három egységbe szervezi át - írja a Reuters.
A napra lehetett nézni, de George Clooney-ra és Julia Robertsre nehezen legújabb közös filmjük premierjén, ugyanis az ikonikus páros uralta a vörös szőnyeget.
A GLAMI divatkereső e-kereskedelmi felmérése szerint a magyar fogyasztók 47 százaléka tervez ruházati cikkeket vásárolni az idei Black Friday alkalmával, legtöbben 20.000-40.000 Ft közötti értékben. A pandémia előtti években tapasztalt hosszú sorokra és tömegjelenetekre úgy tűnik idén nem kell számítani: a válaszadók 65 százalék olyan alternatívát
Megjelent a Spanyol Rally Eb mezőnyének időterve, mely alapján eldőlt, hogy 24 km-es szakaszon rendezik a szezon utolsó Power Stage szakaszát szombaton. Kedden reggel megjelent a Spanyol Rally hirdetőtábláján az Eb futam menetrendje Eb Időterv (WRC menetrend) 2022 október 20., csütörtök Shakedown – Coll de la Teixeta 4.21 km 2022 október 21., p
A hazai kis- és középvállalkozások megtartották a koronavírus okozta kényszerdigitalizáció eredményeit, de nem fejlődtek tovább a Digiméter projekt 2022 őszi kutatása szerint.
Nem állna meg három gyermeknél a jövendőbeli uralkodópár a hírek szerint: Katalin mindennél jobban vágyik egy negyedik babára, és bár Vilmosnak eleinte nem tetszett az ötlet, azt pletykálják, feleségének végül sikerült meggyőznie őt.
Fizetésemelést követelve szólított fel a szakszervezetek egy része Franciaországban kedden munkabeszüntetésre és utcai tiltakozásokra, miközben a kormány hatóságilag ismét kötelezte a TotalEnergies olajipari vállalat harmadik hete sztrájkoló dolgozóit a munkafelvételre.
Az Európai Bizottság kedden újabb sürgősségi intézkedésekre tesz javaslatot a magas energiaárak kezelése érdekében, de a javaslattervezetek szerint ezek nem tartalmaznak majd azonnali gázárplafont, mivel az uniós országok továbbra is megosztottak az elképzelést illetően – írja a Reuters.
Engedélyezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az ajánlattevők és tulajdonosaik közvetett tulajdonszerzését a Waberer's és ezáltal a Wáberer Hungária Biztosító Zrt. felett, valamint a nyilvános vételi ajánlatot is jóváhagyta - közölte a Waberer's International Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
A digitalizáció, bár látszólag kényelmesebbé és gördülékenyebbé tette a lakossági bankolást, mind banki, mind pedig ügyféloldalról komoly buktatókat teremtett, miközben felforgató a pénzügyi szektorokat. A hosszú távú trend azonban mindenképp a digitális átállás és a hipergyors hitelezés lesz, így ehhez a piac minden szereplője is kénytelen lesz a
Míg korábban egyértelműen az innováció egyik meghatározó lépése volt, ha egy cég az informatikai rendszerét felhőalapúra helyezte, a jelenlegi gazdasági helyzetben ez már költségcsökkentés szempontjából kerül előtérbe. Az informatikai rendszer és működési háttér újragondolásával, hatékonyabbá tételével ugyanis akár milliókat is spórolhat éves szint
Háromnapos programsorozattal ünnepli a vidámparki szezon végét október 29. és 31. között a Zoo Debrecen, az ország első vidéki állatkertje és egyetlen klasszikus vidámparkja a Nagyerdőben - jelentették be a szervezők a helyszínen sajtótájékoztatón.
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) hétfőn megkezdte a nukleáris háborúra felkészítő éves hadgyakorlatát. Az amerikai B-52-es bombázókhoz a szövetség más