2022. október 18. kedd

okt. 18
13:33
A budapesti rendőr testkamerája rögzítette a drámai életmentést a Margit hídnál (Demokrata)
A felvételt csak lélegzet-visszafojtva lehet nézni.
okt. 18
13:33
Elképesztő mértékben vásároltak az új állampapírokból (Mandiner)
A pénzügyminiszter számolt be az összegről.
okt. 18
13:33
Árnyékkormány: Ötödére csökkent a gáz világpiaci ára, Orbán vonja vissza a hétszeres gázáremelést! (Nyugati Fény)
A miniszterelnökön áll, hogy mennyire szenvedjük meg a telet.
okt. 18
13:33
Molnár Martin ötödik hellyel nyitott a Rok Junior kategóriában (Autószektor)
Az FIA világbajnokságon elért nyolcadik és a Trofeo delle Industrie második helyével végleg búcsút intett Molnár Martin a gokartos OK Junior kategóriának, és hamarosan a felnőtt OK-ban folytatja.   Az utolsó junior és az első felnőtt futama között azonban három hét szünet van, amelyet természetesen versenyzésre használt fel. Így debütált a ROK soro
okt. 18
13:33
Ne legyünk „gyenge láncszemek” az adóhatósági vizsgálatokban! (Üzletem)
Gyakran előfordul, hogy egy áfatartozásokat felhalmozó beszállítói lánc „ártatlan” tagja is az adóhatóság célkeresztjébe kerül. Bár a partnerek ellenőrzésével kapcsolatban a NAV gyakran – az Európai Bíróság ítéleteinek fényében is – túlzott követelményeket támaszt, „kellő körültekintéssel” eljárva azonban időt, pénzt és bosszúságot takaríthatunk me
okt. 18
13:35
Soproni Tamás: A Momentum arca, agya és lelke Donáth Anna (Mandiner)
Pedig az elnököt Gelencsér Ferencnek hívják.
okt. 18
13:36
Zelenszkij: Nincs már lehetőség Putyinnal tárgyalni (ATV)
Legkevesebb két ember életét vesztette az egyik kijevi energiaellátó létesítmény elleni keddi orosz rakétacsapásban - közölte a kijevi ügyész irodája a Reuters jelentése szerint.
okt. 18
13:36
A szoftvereket helyezi középpontba a Techtogetherön az AVL (autopro)
A Techtogetherön az AVL megmutatja, mit jelent a szoftverfejlesztés a járműiparban.
okt. 18
13:39
Kiberbiztonsági szolgáltatást indít autóknak két japán cég (Bitport)
A világ útjain egyre több a hálózati kapcsolódással rendelkező jármű. Ezek védelmét igyekeznek biztosítani az újszerű szolgáltatással.
okt. 18
13:39
Beszállt a fogászati termékek piacára Balogh Levente (MMonline)
Az élelmiszer- és kozmetikai ipart követően újabb területen kamatoztatja sokéves vezetői tudását hazánk egyik legsikeresebb vállalkozója, Balogh Levente. Az üzletember a Front-Dent fogászati termékeket forgalmazó kereskedelmi vállalatban eszközölt befektetésével az ágazat egyik legmeghatározóbb szereplőjének csapatához csatlakozott, akik innovatív
okt. 18
13:39
Zelenszkij: Ukrajna elektromos erőműveinek 30 százalékát lerombolták (Demokrata)
Legkevesebb két ember életét vesztette az egyik kijevi energiaellátó létesítmény elleni keddi orosz rakétacsapásban.
okt. 18
13:39
Márki-Zay Péter bevallotta, mire költöttek el dollármilliókat (Demokrata)
Márki-Zay Péter egyértelműen beismerte, hogy a baloldali pártok választási kampányára költötték az Amerikából kapott dollármilliókat.
okt. 18
13:39
Eltűnt egy iráni sportolónő, miután hidzsáb nélkül versenyzett (Mandiner)
Sajtóinformációk szerint az útlevelét és a mobiltelefonját elkobozták, őt pedig az iráni nagykövetségre vitték, hogy „ellenőrzött körülmények között” repüljön haza.
okt. 18
13:39
Videók, Fotók: visszakerültek a helyükre a Lánchíd híres kőoroszlánjai! (Helló Magyar)
Karácsonyra már a tervek szerint az autósoknak is használható lesz a Lánchíd, ma viszont visszakerültek a híre kőoroszlánok.
okt. 18
13:39
2023-tól jöhetnek az esős ovál versenyek a Nascar-ban (Racing)
Az eső régóta borsot tör a NASCAR orra alá az oválversenyeken. Ez jövőre megváltozhat az új esőcsomaggal melyet bevethetnek. A NASCAR megoldásokat keresett a versenyek eső miatti csúsztatásának elkerülésére. A paddockban lévő több forrás szerint a sorozat azt tervezi, hogy jövőre egy esőgumikkal ellátott csomagot vezet be néhány rövid oválon – írja
okt. 18
13:39
Derékmelegítő plédeket osztogat dolgozóinak a Debreceni Egyetem, hogy ne fázzanak (rtl.hu)
Spórolás, spórolás!
okt. 18
13:41
Zsigmond Barna Pál: Véber Gyuri hibázott (Mandiner)
Az elmúlt napokban közellenséggé lépett elő az Újpest egyik ikonja.
okt. 18
13:42
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
okt. 18
13:42
ESG Magyarországon: mire készülnek a bankok a fenntarthatóság területén? (Portfolio)
Felálltak a fenntarthatósággal foglalkozó szervezeti egységek a bankoknál, megkezdődött a karbonlábnyom és a környezeti terhelés átfogó csökkentése, elkészültek az első jelentések a zöld törekvésekről és azok megvalósításáról. De hogy alakítja át magát a banki finanszírozást az ESG? Mennyire változnak meg a hitelezési folyamatok és sztenderdek? Leh
okt. 18
13:42
Egyre mélyül a válság: bezár Magyarország legnagyobb szállodája (Femcafe)
A budapesti Danubius Hotel Hungariában egészen február végéig, vagyis a tavaszi szezon kezdetéig üzemszünet lesz.
okt. 18
13:43
Bencsik Gábor: Működnek-e a szankciók? (Mandiner)
Mit lehetne tenni, hogy hamarabb véget érjen a háború? Minden eszközzel támogatni Ukrajnát ÉS tárgyalni az oroszokkal.
okt. 18
13:45
Magyar rendőrnő az európai közlekedésrendészeti szervezet élén (Demokrata)
A RoadPol végrehajtó bizottsága nemrég lezajlott tisztújításakor egyhangúlag Zsinkai Elvira alezredest választotta meg – eddigi legfiatalabb – elnökének.
okt. 18
13:45
Siralmas: Elárasztották az utcát is az Orbán-kormány gusztustalan Brüsszel-ellenes plakátjai (Nyugati Fény)
"Bombajó" ötlet.
okt. 18
13:45
Meghalt Frank Júlia, „a magyar gasztronómia nagyasszonya” (rtl.hu)
76 éves korában, kórházban érte a halál.
okt. 18
13:48
Ennyibe kerül a magyarok biztosítása: friss adatok érkeztek, ezt nagyon fontos tudnod (Pénzcentrum)
Az elmúlt években körülbelül százezerrel tavaly év végére 710 ezerre nőtt azok száma itthon, akik kockázati életbiztosítással gondoskodnak családjuk anyagi biztonságáról. Ezek a biztosítások egy váratlan tragédia (egy haláleset vagy egy súlyos betegség, egészségkárosodás) után jelentenek jellemzően több milliós pénzügyi segítséget a család számára
okt. 18
13:48
Visszarakták az oroszlánokat a Lánchíd budai hídfőjére (444.hu)
Pár hét és a pesti hídfőre is visszakerülnek a szobrok.
okt. 18
13:51
Hatalmas bejelentés jött a Lánchídról, egész Budapest erre a hírre várt - örülhetnek az autóval közlekedők (Promotions)
Végre fellélegezhetnek a budapestiek.
okt. 18
13:51
Videón, ahogy Joe Biden randizási tippeket ad egy kislánynak (Demokrata)
Mindeközben a lány vállát fogdossa.
okt. 18
13:51
Csütörtökön kezdődik a jubileumi Csabai Kolbászfesztivál (Magyar Mezőgazdaság)
Csütörtökön kezdődik a jubileumi, 25. Csabai Kolbászfesztivál, amely négy napon át várja Békéscsabán, a CsabaParkban a közönséget - közölték a szervezők az MTI-vel.
okt. 18
13:54
Nyáron elszáradt a fél ország növényzete. Ezt tehetjük jövőre a kertünkkel (Agroinform)
A nyáron a kegyetlen hőhullám közepette Európa-szerte hervadásnak indultak a kertek.
okt. 18
14:00
Orbán Viktor október 23-án messze elkerüli a DK utcára vonulását (Menedzsment Fórum)
Idén október 23-án úgy tűnik Budapest az ellenzéké és a diákoké lesz, míg Orbán Viktor egy vidéki városban mond beszédet.
okt. 18
14:00
Nincs rá jobb szó, büdös bunkó volt a tévés műsorvezető, páros lábbal rúgták ki (ATV)
Olyasmi történt, aminél kínosabb kevés dolog lehet egy ismert televíziósra nézve. Nekünk kellemetlen.
okt. 18
14:03
Komoly bajba kerülhetnek a figyelmetlen kereskedők (MMonline)
A tartósan magas infláció és az emelkedő árak még fogékonyabbá teszik a vásárlókat a különféle akciókra. A megváltozott piaci környezetben azonban a kereskedőknek fokozottan figyelniük kell a leárazások szabályszerű meghirdetésére, hiszen már egyetlen fogyasztói panasz is hatósági eljáráshoz vezethet – hívja fel a figyelmet az EY.A különböző kuponn
okt. 18
14:03
Megdöbbentő videót tett közzé az amerikai nagykövetség (Magyar Hírlap)
Az USA képviselete nyilvánvalóan igyekszik manipulálni a nézőket a már jól megszokott nyugati narratíva irányába.
okt. 18
14:05
Összeköti a határon túli magyar vállalkozókat a magyar nyelv (Magyar Hírlap)
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a vajdasági gazdaságfejlesztési program mentorprogramjának harmadik ciklusát nyitotta meg Zentán.
okt. 18
14:06
Bajban vannak a vendéglátósok: félnek, hogy elveszítik a dolgozókat (ATV)
Számos éttermet, hotelt, szállodát zárnak be a rezsiköltségek miatt. Ahogy arról beszámoltunk, az ország egyik legnagyobb hotelje, a budapesti Danubius Hotel Hungariában november 1-jétől – előreláthatólag 2023. február 28-ig – üzemszünet lesz.
okt. 18
14:06
Diszkriminálják az EU villanyautóit az USA-ban (Autónavigátor)
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Joe Biden inflációcsökkentést szorgalmazó lépései között akad olyan, ami felborzolta az autóiparban a kedélyeket, illetve
okt. 18
14:06
SEOzseni: keresőoptimalizálás, online marketing és weboldal készítés webapp (Piac és Profit)
Vállalkozásunk sikerét biztosítja a keresőoptimalizálás.
okt. 18
14:09
Amerikai külügyminiszter: Ha nem mi hozzuk a játékszabályokat, akkor más fogja (Mandiner)
Antony Blinken szerint a technológia a politikai hatalom kulcsa, ebben pedig vezető szerepre kell törekednie az Egyesült Államoknak.
okt. 18
14:12
Dráma: a mentők szeme láttára állt meg egy sajópálfalvai férfi szíve, a hozzátartozói könnyekben törtek ki (Blikk)
Egy 70 év körüli férfinek hirtelen leállt a légzése és a keringése, a mentők azonnal újraélesztették.
okt. 18
14:12
Ellenálló a magyarországi bankrendszer – állítja az MNB (Adózóna)
A koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk után is stabil és ellenálló a bankrendszer, így néz szembe az újabb válság miatti komplex kihívásokkal – mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a ma megjelent friss, éves Makroprudenciális jelentést ismertetve.
okt. 18
14:12
A koronavírus lökött rajtuk, de azóta egy tapodtat sem léptek előre a kkv-k digitalizációban (Portfolio)
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) megtartották a koronavírus okozta kényszerdigitalizáció eredményeit, de nem fejlődtek tovább a Digiméter projekt 2022 őszi kutatása szerint.
okt. 18
14:15
Isonzo: A túlerő dacára vesztettek az olaszok (Magyar Hírlap)
107 éve vette kezdetét a 3. isonzói csata, amelyben kitüntetett szerepe volt a debreceni 39. gyalogezred katonáinak.
okt. 18
14:15
Orbán embere lerántotta a leplet, elárulta mitől lesz Magyarország az évszázad nyertese (Nyugati Fény)
Tudásra van szükség. Szerinte.
okt. 18
14:15
Peszkov: A négy annektált ukrán régió Oroszország teljes védelme alatt áll (Mandiner)
„Biztonságukról ugyanolyan szinten gondoskodunk, mint Oroszország többi területéről” – szögezte le a Kreml szóvivője.
okt. 18
14:15
Az USA már a héten elkezdheti eladni az olajtartalékait (rtl.hu)
A jövő hónapi választások előtt zaboláznák meg az energiaárakat.
okt. 18
14:17
Növeli a védelmi kiadásokat Magyarország (Magyar Hírlap)
Védelmi Innovációs Kutatóintézetet állít fel a Honvédelmi Minisztérium.
okt. 18
14:17
Valami készül: Kitelepül Pécsre a DK, rengeteg program lesz (Nyugati Fény)
Frakcióülés.
okt. 18
14:17
Áll a bál a briteknél: saját miniszterének kellett megvédenie Liz Trusst (Mandiner)
James Heappey szerint nem most van itt az ideje a konzervatívok vezetőjének leváltásának, miközben rohamosan fogy a levegő a miniszterelnök körül.
okt. 18
14:18
Túljegyzéssel zárult a Masterplast részvényjegyzése (ProfitLine)
A Masterplast 4100 forintos áron csaknem 2,25 millió új részvény kibocsátásáról döntött, amelynek során több mint 9,2 milliárd forint tőkét von be; az eredetileg felajánlott 2 millió részvényre mintegy 2,6 millió részvényjegyzési igényt adtak le lakossági és intézményi befektetők - közölte az építőipari anyagokat gyártó társaság kedden az MTI-vel.

Keresés