Világviszonylatban a három leglátogatottabb kiállítás egyike a 30 millió forintból megrendezett budapesti World Press Photo, amelynek szervezője idén is 45 ezer érdeklődőre számít.
Fejenként egymillió forintot ajánlottak fel a tanároknak. Helyette azt kérik, hogy az összeget „megosztva a Kölcsey Gimnázium alapítványának, illetve a Tanítanék Mozgalom sztrájkalapjának juttassák el”.
Mika Häkkinen szerint egy ponton túl Max Verstappen elhagyhatja a Red Bullt. Japánban megszerezte a holland a második világbajnoki címét, így az idei szezon nagy kérdése már eldőlt. A 25 éves versenyző kihangsúlyozta, hogy nem akar a jövőjével foglalkozni, hiszen 2028-ig szerződése van a Red Bull-lal. Ugyanakkor hozzátette, nem fog hosszú évekig a
Az Európai Unió országainak vezetői e hét végi csúcstalálkozójukon ismét a gázárplafon bevezetéséről alkudoznak. Lesz-e elmozdulás a magyar álláspontban?
Az Európai Unió katonai kiképzőmissziót hozott létre Ukrajna további támogatása, az ukrán fegyveres erők képességének javítása céljából – tájékoztatott az Európai Unió Tanácsa hétfőn.
Nem csak Magyarországon, egész Európában öregszik a társadalom, az előrejelzések szerint 30 év múlva már 50 év körül lesz az átlagéletkor egyes régiókban, ami komoly aggályokat vet fel. Az hogy tovább élünk, feltétlenül jó hír, ám értelemszerűen a passzív éveink nyúlnak meg, amikor már nem dolgozunk, és sokan gondozásra, szorosabb felügyeletre szor
Hatalmas megtiszteltetés érte a Szepsy Pincészetet, ráadásul Szepsy Istvánt Golden Vine Hall of Fame Award díjjal tüntették ki, s így bekerült a Hírességek Csarnokába.
Az Európai Uniónak több szabályozási ösztönzőt kell nyújtania az autógyártók számára, hogy növeljék a teljesen elektromos járművek gyártását, különben azt kockáztatja, hogy piaci részesedést veszít a kínai versenytársakkal szemben - derül ki a Transport & Environment klímavédelmi csoport tanulmányából. A T&E október 17-én közzétett "A fellendüléstő
Másodszor került az ügy a Bukaresti Táblabíróság elé, amely most úgy határozott, hogy nem vizsgálhatja közigazgatási eljárásban az érdemrendet megvonó elnöki rendeletet, pedig korábban ítéletet hozott benne – hívta fel a figyelmet a magyar politikus ügyvédje.
Az E-vitamin erős antioxidáns hatású zsírban oldódó vitamin, amely védi a sejteket az oxidatív stressztől, megfelelő szintje elengedhetetlen a szervezet normális működéséhez. De melyik élelmiszerekben keressük? A szervezet nem jut elég E-vitaminhoz, hajlamosabbá válhat a fertőzésekre, a látásunk is romolhat, de izomgyengeség is felléphet.
A finn Heikki Kovalainen első WRC futamára, a Japán Rallyra készül, ahol már japán rally bajnokként állhat rajthoz. Heikki Kovalainen 2008-ban megtudta nyerni a Forma 1-es Magyar Nagydíjat a McLaren versenyzőjeként, azonban már abban az évben részt vett két finn rally versenyen is. Hét év kihagyás után 2015-ben a finn versenyző visszatért a rally
A világ tojástermelése évente 3-3,5 százalékkal emelkedik – hangzott el a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) 20. tojás világnapi konferenciáján. A hazai fogyasztás jelenleg 240 db/év, és folyamatosan növekszik.
Az Andretti név 1965 óta jelen van az Indy 500 rajtrácsán, és ez 2023-ban sem lesz másképp, hiszen Marco Andretti indul a versenyen. És nem lesz kihagyás, mint 1979-ben, és 1996 és 2001 között, amikor nem volt ott a legendás család az Egyesült Államok legnagyobb versenyén. Mario szállította 1969-ben a família egyetlen győzelmét, és ezután
Az idei, minden idők egyik legaszályosabb nyarát nemcsak a termelők, hanem a biztosítók is megszenvedték. Rekordszámú bejelentés érkezett a gazdáktól, melyek jelentős része a szárazsághoz kapcsolódott.
Magyarország egyedüliként nem szavazta meg az EU kiképző missziójában való részvételt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Külügyek Tanácsának ülését követő sajtótájékoztatóján.
Idén is védte a jégkároktól a mezőgazdasági, lakossági, közületi értékeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) által üzemeltetett országos jégkármérséklő rendszer. A jégveszélyes felhőkbe ezüst-jodidot juttató talajgenerátorokat az április 15. és szeptember 30. közti védekezési szezonban 99 napon kellett, összesen 212 091 üzemórára bekapcsolni.
A török törvényhozók megszavazták azt a törvényt, amelynek célja a médiában és az interneten megjelenő “dezinformáció” megakadályozása. Egyre többen aggódnak
A politikus szerint a Fidesz hazugságokkal nyerte meg a választást és nem ezt ígérte, így új választásokat kellene kiírni a jelenleg kialakult helyzet fényében.