Babasirató címmel virtuális emlékfalat hozott létre a kárpátaljai Család és Élet Egyesület az elveszített kisbabák emlékének megörökítésére. A honlap, amely elsősorban a gyász feldolgozásában nyújt segítséget a vetélés vagy abortusz fájdalmával küzdő nőknek, arra is hivatott, hogy ledöntse a méhen belüli halált övező tabukat. Ugyanis a társadalom n
A pandémia első éve a képernyők elé szögezte a gyerekeket, 2021-ben azonban a 2019-es szint alá csökkent a 4-14 évesek tévénézési ideje, és a szórakozás ezen formáját választók száma is. A főként nemzetközi tartalmakat kínáló Nickelodeon izgalmas sorozatepizódokkal készül a Halloweenre.Az elmúlt öt évben érdekes hullámvasúton utazott a gyerekek tév
Az oroszok most először támadták Kijev belvárosát. Szumi, Dnyipro és Odessza térségében ugyancsak robbanások voltak és az oroszok lecsaptak a zaporizzsjai atomerőműre is..
Miközben az öngondoskodást egyre többen tartják, a megváltozott gazdasági körülmények miatt kevesebben tudnak félretenni. Az idei második negyedévben már a leendő nyugdíjasok 75 százaléka vélte úgy, hogy az állami nyugdíj kevés lesz a megélhetéshez.
A változatos bérlői mixnek és széles szolgáltatási palettának köszönhetően a Pólus Centernek a látogató közönsége kiemelkedően lojális: évente közel annyi ember fordul meg a bevásárlóközpontban, mint hazánk teljes lakossága, a bérlők bevételnövekedése pedig olyan arányú volt idén, hogy az a pandémia előtti utolsó év, 2019. azonos időszakának eredmé
A kaliforniai Stockton városában szombat éjszaka elfogták azt a fegyveres férfit, akit hat gyilkosságból álló bűncselekmény-sorozat elkövetésével gyanúsítanak.
A pénzpiaci folyamatok és a gyengülő forint miatt a jegybank brutális kamatemelést hajtott végre a múlthéten. A forint azonnal erősödésnek indult, de mi fog történni a hitelkamatokkal? Tette fel a kérdést a Bankmonitor.
Egyelőre marad a kijevi magyar nagykövetség működése, de hogyha drámai változások állnak be, “akkor természetesen a nagykövetség és munkatársainak a biztonsága érdekében a szükséges döntéseket meg fogják hozni” - közölte Szijjártó Péter ma reggeli videónyilatkozatában.
Vádat emelt egy harmincéves nő ellen, aki többször magára hagyta gyermekeit családi házukban; gondatlansága miatt a felügyelet nélkül maradt ötéves kisfia gyógyszerrel megmérgezte magát.
Az ősz eleji tőzsdei zuhanás következtében mintegy 80 milliárd euró égett el az európai ETF-ekből, miközben a befektetők is elfordultak a slágertermékektől.
A második forduló elhalasztva: „A pályázat második szakaszáról az uniós támogatások felhasználásáról szóló hivatalos megállapodást követően születik döntés.”
A Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja szerint a baloldali városvezetésnek Budapest valós problémáinak megoldására kellene fordítania a közösségi költségvetés egymilliárd forintos forrásait.
A héten mutatták be azt a kezdeményezést, amelyben a Binance kriptotőzsde kölcsönzési programot indít a kriptobányászok támogatására a bányászati poolja
A Bukaresti Táblabíróság másodjára is elutasította Tőkés László keresetét, amelyben a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte.
Brit gyermekjótékonysági szervezet kapja meg azt a több mint ezer Paddington mackót és más plüssmackót, amelyet a szeptemberben elhunyt II. Erzsébet tiszteletére hagytak ott a Buckingham-palotánál.
Moszkva polgármestere a személyes blogján arról írt, hogy véget ért az orosz fővárosban a részleges mozgósítás, azonban sokakat nem nyugtatott meg ez a hír.
Kanye West amerikai rapper bejelentette, hogy megvásárolja a Parler jobboldali közösségi platformot. A vásárlás a zenész honlapja szerint várhatóan a negyedik negyedév végére fejeződik be, a vételárat nem közölték - számolt be róla hétfőn a The Guardian brit napilap.
A drogérialánc novemberben és decemberben két részletben nyújt anyagi támogatást minden kollégájának 70.000 és 120.000 forint közötti összegben.„ Az elmúlt években és az idei évben is inflációálló béremelést hajtottunk végre. A rendkívüli helyzetre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy a megugró rezsiköltségekben is támogatni fogjuk minden munkatár
Interneten keresztül bárki szavazhatott a 2023-as Év Gombájára. A nyertest az Országos az Országos Gombakiállításon Albert László, a Magyar Mikológiai Társaság elnöke hirdette ki: egy védett faj, az disznófülgomba kerül rivaldafénybe jövőre.