Ott Tanak számára eddig jól sikerültek az aszfaltos versenyek a 2022-es Rally Világbajnokságon, hiszen Horvátországban a második, Belgiumban pedig az első helyen tudott zárni. Spanyolországban pedig szeretné folytatni ezt a jó tempót. Ott Tanak számára az idei aszfaltos versenyek igazán erősek voltak, hiszen Horvátországban egészen az utolsó szaka
Az Alpha Tauri a Japán Nagydíj hétvégéjén bejelentette, hogy az Alpine-hoz távozó Pierre Gasly helyére leszerződtette a Williams színeiben az idei Olasz Nagydíjon debütáló Nyck de Vries-t, amivel létrejött minden idők legalacsonyabb F1-es pilótapárosa. A Monzában a Williamsszel debütáló, a grove-i istállóé mellett az Alpine 2023-as ülésére is esély
Miért értékelődött le a forint ekkora mértékben az utóbbi hónapokban, s döntögette szinte már naponta a vezető devizákkal szemben a negatív árfolyamrekordokat? Hogyan lehet az, hogy miközben a gázárak már csökkentek, a hazai fizetőeszköz mélyrepülése folytatódott, pedig még kaptunk is halasztást a gázárak kifizetésére? S most már van esély arra, ho
Gyopáros Alpár felidézte: amikor 2018-ban a Magyar falu program elindult, az volt a cél, hogy a kistelepüléseken élők életszínvonalát javítsák, és ezáltal megálljon az elvándorlás.
A kormány 2010 óta jelentős lépéseket tett a közszolgálatban dolgozók anyagi megbecsültségéért, életpályaprogramokkal és ágazati bérintézkedésekkel járult hozzá az átlagkeresetek korábban példátlan ütemű növeléséhez; a 2022-es bérrendezésekre fordított 800 milliárd forintnak köszönhetően az idén átlagosan mintegy 20 százalékkal emelkedtek a bérek a
Két teljesen eltérő szakágról van szó, de az biztos, hogy a Forma-1-es pilótákat is le szokta döbbenteni, hogy mit tud a volán mögött egy ralivilágbajnok (és annak ralizni is tudó fia). Állandó vitatéma a ralizás és a Forma-1 szerelmesei között, hogy melyik szakág a nehezebb, melyikben domborodik ki jobban a vezetői tudás, vagy hogy melyik
Fernando Alonso arra számít, hogy az Alpine és a McLaren csatája a konstruktőri negyedik helyért egészen az Abu Dhabi Nagydíjig eltart. Jelenleg Alonsóéknál van az előny, miután Japánban mindketten pontot szereztek Oconnal a szingapúri dupla kiesés után. Ocon negyedik, Alonso hetedik lett, míg a McLaren egyetlen pontot szerzett, Norrisszal a tizedi
Az infláció az egekben, a forint harmatgyenge, az életszínvonal zuhan – ha még az uniós csapok is zárva maradnak, az beláthatatlan következményekkel járhat. A magyar kormány sorra hozza a korrupcióellenesnek szánt törvényeket, hogy kiengesztelje Brüsszelt, és hozzájusson a forrásokhoz. A tét óriási: összességében 37 milliárd euró, a magyar GDP több
Magyarok ezrei várják minden hónapban az ápolási díj 2022 évi összegét, ami egy fixösszegű, ám meghatározó mértékű segítséget nyújtó szociális támogatás. A rászoruló hozzátartozók ápolását végző családtagok gyakran kereső tevékenységük rovására gyakorolják otthoni feladataikat ilyenkor mindenképpen szükséges az ápolási díj, ami nagyban megkönnyíti
Egy lebilincselő könyv Budapestről, amelynek olvasásakor az ember nem győz hüledezni, hogy az épületek, amelyek előtt nap mint nap elsétál, mennyi titkot rejtenek.
A Ferrarit elárasztják a 390 000 eurós (157 millió forint) Purosangue szabadidő-autóra leadott megrendelések, és az olaszországi jelentések szerint hamarosan kénytelen lesz lezárni a rendelési listát. Ellentétben a rivális luxusmárkákkal, amelyeknek SUV-jai gyakran adják eladásaik oroszlánrészét (Aston Martin, Lamborghini, Porsche), a Ferrari úgy d
Megfojthatta újszülött kisfiát egy nő Bábonymegyeren. A rendőrség egy névtelen bejelentés után kezdett el nyomozni a somogyi településen. A fiatal anya csütörtökön, egy faházban szülhette meg negyedik gyerekét, a pici holttestét péntek este találták meg. A helyiek szerint hiába kérdezgették, a 26 éves nő tagadta a terhességét. A nő férje teljesen ö
A hurutos (más néven: produktív) köhögés jelentős váladékképződéssel jár. A felköhögött váladékban gyulladást okozó baktériumok és vírusok is megtalálhatók, így a hörgők váladéktermelése és a képződő nyáknak a légutakból való távozása a légzőrendszer természetes öntisztulása. Ezt a folyamatot különböző gyógyszerekkel is segíthetjük.
Gyönyörű felvételek jelentek meg a Tisza-tó legizgalmasabb szigetéről, az Óhalásziról. A Tisza-tó egyik legcsodálatosabb szigete az Óhalászi, ahol egykor egy falu állt. Tiszahalászról sokan tévesen gondolják azt, hogy elsüllyedt, pedig ez koránt sincs így. Az 1876-os tiszai árvíz sodorta el a paticsfalú házait, míg az ott élőket Harth Ede mentette
A német kancellár beszélt arról is, hogy fokozatosan ki kellene vezetni az egyhangúlag történő döntéshozatal szabályát az uniós külpolitikában és adópolitikában.
A háború és a koronavírus előtt pár héten belül leszállították a vásárlónak az új autóját, mostanra van olyan gyártó, ahol majdnem egy évet kell várni.
Anthony Hopkins is csatlakozott azon hírességek táborához, akik szívesen belekóstolnak a kriptovilág nyújtotta lehetőségekbe. A legendás színész saját NFT kollekciója
Kalle Rovanpera azt követően, hogy a WRC történelmének legfiatalabb világbajnoka lett pénteken különleges ajándékot kapott Colin McRae családjától. Kalle Rovanpera éppen Colin McRae 1995 óta fennálló rekordját döntötte meg az Új-Zéland Rallyn, azzal, hogy a Rally Világbajnokság történetének legfiatalabb világbajnoka lett. Ezen a hétvégén pedig Ja
Végy egy jó adag szenvedélyt, fűszerezd meg tehetséggel, adj hozzá társadalmi hasznot és egy csipetnyi anyagi biztonságot. Ez az ikigai titka, amitől jól érezheted magad a mindennapjaidban.
Tovább élő történelem: egészen az 1920-as évekig éltek öreg '48-as hősök a Honvédmenházban: most kiállítás nyílt e különleges intézményről és az ott lakó, többségében 1848-as veterán katonák mindennapjairól!
Nem olvas kommenteket, csakis privát üzeneteket, de abból sem az összeset. Megosztó személyiségnek tartja magát, úgy véli, akik nem szeretik, nem tudják hova tenni.
Olaf Scholz német kancellár az Európai Szocialisták Pártjának (PES) szombati kongresszusán ismét az Európai Unió reformját sürgette, hogy képes legyen újabb tagokat felvenni.
A Modern Talking nevű német popduó a 80-as évek egyik legnépszerűbb és legsikeresebb együttese volt. A zenekart Thomas Anders és Dieter Bohlen alkották, akikért nemcsak külföldön, hanem hazánkban is rengetegen rajongtak.
Milánó, Velence vagy Róma valószínűleg a legtöbb olaszországi utazás elmaradhatatlan desztinációi. De a szóban forgó városok meglátogatása sokszor tumultussal és hosszú sorban állással jár. Szerencsére van egy kevésbé ismert kis sarok Észak-Olaszországban, ami szintén fantasztikus látnivalókkal büszkélkedhet, ráadásul még a vonatjegyedet is kifizet
Hazaküldték a kórházból, majd másnap meghalt egy 11 éves dombrádi kisfiú. A gyereket még hétfőn vitték be kivizsgálásra, ahol azt mondták, csak torokgyulladása van. Másnap reggel rosszul lett, újra kellett éleszteni, de már nem lehetett megmenteni az életét. Az RTL Híradó információi szerint a kisfiúnak szívizomgyulladása volt. Az ügyet a rendőrség