2022. október 15. szombat

okt. 15
17:21
Egymillió növény- és állatfajt fenyeget kihalás, hárommilliárd ember pedig minőségileg éhezik – A WWF drámai Élő Bolygó Jelentését szemléztük (WMN)
„Nem védhetünk meg mindent, amit szeretnénk, de annál sokkal többet tehetünk, mintsem hogy üljünk ölbe tett kézzel.”
okt. 15
17:21
Orbán: Ütőképes hadsereg kell, toborzó kampányt indítunk (Mandiner)
„Akinek nem lesz ereje, annak nem lesz igaza sem” – mondta a miniszterelnök az önkéntesek eskütételén szombaton Budapesten.
okt. 15
17:21
Kiderült: Kivételezik a kormány az egyházakkal a gázellátásban - Nem fognak fázni télen a templomokban (Nyugati Fény)
A rendelet szerint lakossági fogyasztóknak minősülnek az egyházak.
okt. 15
17:21
Földbe kerültek az első virághagymák (Magyar Mezőgazdaság)
Mindössze néhány hét áll rendelkezésre ahhoz, hogy a hollandiai világhírű Keukenhof parkban nyíló tulipán és nárcisz-tenger virághagymái a földbe kerüljenek. Karácsonyig negyven kertész mintegy hét millió hagymát ültet el a precízen összeállított ültetési terv alapján.
okt. 15
17:21
Itt a vége – Távozik a Nascar Cup bajnoka, akinek élete Hollywoodért kiált (Racing)
A hazai pályájának számító Las Vegas Motor Speedwayen tartott exkluzív sajtótájékoztató keretein belül jelentette be...
okt. 15
17:21
„Kicsit túlzásnak érzem, hogy engem hibáztatnak” – interjú Puskás Petivel (rtl.hu)
Puskás-Dallos Peti úgy érzi, egy katonai kiképzőt hozott létre az X-Faktorban, és populista hozzáállásnak tartja csak azért leültetni egy versenyzőt, mert jól énekel. Kiborítják azok a kritikák, hogy Boros Marcit csak szociális alapon juttatta tovább, Kiss Kevint pedig őstehetségnek tartja, aki még tíz perc budin üldögélés közben is hihetetlen dalo
okt. 15
17:21
Bizonyították: az idei durva aszály a klímaváltozáshoz köthető (rtl.hu)
A csapadékos szeptember ellenére is mindannyiunkban elevenen él az idei nyári aszály emléke, amely során sárgává változott a táj, elszáradtak a fák és odalett a termés jó része. Nem csak Magyarországot érintette a csapadékhiány és a forróság, az északi féltekén sokfelé, Észak-Amerikától Kínáig szenvedték ennek hatásait. Kutatók most megtalálták az
okt. 15
17:23
Ismét alkalmassá teszik a nukleáris fegyverek hordozására a belarusz vadászgépeket (Mandiner)
Konsztantyin Voroncov orosz diplomata leszögezte, még nem várható, hogy a gépeket ténylegesen ellássák nukleáris robbanófejekkel.
okt. 15
17:24
A Dávid-naptár megjósolta: eddig tart valójában idén az indián nyár (Blikk)
A hosszú távú előrejelzések szerint október végéig kitart majd az indián nyár, éppen úgy, ahogy az idei Dávid-naptár is megmondta már jó előre.
okt. 15
17:24
Joe Biden tévesen azt mondta, hogy Irakban halt meg a fia: az internet bepörgött a furcsa mondat miatt (Blikk)
Joe Biden egy coloradói beszédében tévesen azt mondta, hogy fia Irakban hunyt el. Az újabb "bakija" rohamosan terjed a neten.
okt. 15
17:24
A recesszió miatt aggódik a Német Szövetségi Köztársaság központi bankjának elnöke (ATV)
Az Európai Központi Banknak (EKB) az infláció megfékezéséhez további kamatemeléseket kell végrehajtania még a recessziós kockázattal szemben is, valamint meg kellene vizsgálnia eszközállománya csökkentésének a megkezdését is - mondta Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke szombaton.
okt. 15
17:24
Itt a vége – Távozik a Nascar Cup bajnoka, akinek élete Hollywoodért kiált (USAracing)
A hazai pályájának számító Las Vegas Motor Speedwayen tartott exkluzív sajtótájékoztató keretein belül jelentette be...
okt. 15
17:24
Megmondta a Dávid-naptár: október végéig kitart az indián nyár (Ripost)
A kellemes indián nyárnak még nem lesz vége.
okt. 15
17:24
Pusztító viharok okoznak károkat Görögországban (vg.hu)
Több görögországi régióban is súlyos viharok tomboltak szombaton károkat és fennakadásokat okozva.
okt. 15
17:27
Trombitás Kristóf: Megérdemlik a pedagógusok, nem kérdés (Mandiner)
Az a Gyurcsány, aki most rájuk akaszkodik, a maga idejében erre szemkilövetéssel és véresre veréssel válaszolt.
okt. 15
17:27
Algéria lett a sláger, az EU-tagállamok vezetői egymásnak adják a kilincset (BitcoinBázis)
Az energiahiányos EU számára Algéria lett hirtelen a sláger. Na nem szimpátia alapon, hanem komoly gazdasági érdekek miatt. Egy évvel
okt. 15
17:30
A bitcoinbányászok hatalmas károkat okoznak (Infostart)
A kriptovaluta értékének 35 százalékával ér fel bányászatának környezeti kára.
okt. 15
17:30
Sorsdöntő keresztútnál a Richter – a színfalak mögött új csodagyógyszer készülhet (vg.hu)
Fontos határidő közeleg, gálánsan emelte a részvények célárát a Concorde szakértője, ám ehhez rendkívül kedvező csillagállás szükséges.
okt. 15
17:33
Balesetet szenvedett az Exatlon sztárja: súlyos sérülése miatt egy ideig nem sportolhat (Life)
Besenyei Bogi közösségi oldalán árulta el követőinek, hogy súlyos bokasérülése miatt egy ideig ágynyugalomra van kényszerítve.
okt. 15
17:33
Bayer Zsolt: Művészet nélkül az élet nagyjából annyit ér, mint ezek (Mandiner)
Egy rakás szart.
okt. 15
17:36
Rakétacsapásokat mért Ukrajnára a Föderáció, orosz várost ágyúztak az ukránok (HírTV)
Az Egyesült Államok kormányzata eközben bejelentette, újabb 725 millió dollár értékben nyújt támogatás Kijevnek.
okt. 15
17:36
„Az egyik halva született, a másik meghalt a karomban” – sírta egy összetört édesanya (Ripost)
Egyetlen pillanat alatt omlott össze az édesanya világa.
okt. 15
17:36
Egyhangú pontozással negyeddöntőbe jutott Szűcs Szabina a női ökölvívó Eb-n (m4sport.hu)
Szűcs Szabina negyeddöntőbe jutott a montenegrói női ökölvívó Európa-bajnokságon, Budvában.
okt. 15
17:39
Károlyi Csaba: Arra vagyok a legbüszkébb, hogy meg mertem kérdezni, mi Nádas kedvenc fagylaltja (Könyves Magazin)
Nádas Péter pénteken volt nyolcvanéves, Károlyi Csaba Egy teljes év. Beszélgetések Nádas Péterrel című interjúkötete pedig az író születésnapjára jelent meg. Kiderül belőle, hogy milyen kritikát fogalmaz meg Kertész Imre Sorstalanságáról, miért viszonyul másképp a halálhoz, de a kötet legizgalmasabb része talán mégis az, hogy az olvasó, még ha apró
okt. 15
17:39
Harmadik ötéves elnöki ciklusát kezdheti meg a kínai államfő (Mandiner)
Hszi Csin-ping államfőnek most sem akad politikai kihívója.
okt. 15
17:39
Úthenger méretű felniken gördül ez az ízléstelenül átalakított Lexus (Autószektor)
A hatalmas kerekű, nagy hasmagasságú amerikai tuningautók, az ún. hi-riserek vagy donkok eredetileg a 80-as évek végén kialakult Dirty South szubkultúrához (Atlanta, New Orleans, Houston, Memphis és Miami központú hip hop irányzat az Egyesült Államok déli részein) tartoztak, de a tuningtrend a 90-es évektől kezdve az USA más régióiban is elterjedt.
okt. 15
17:42
Balázs Klári és Korda György eladták a Korda-villát, de még mindig nem költöztek el (Blikk)
Az összes holmijuk már a dobozokban hever, mégsem sikerült még új otthonba költözniük. Nehezen hagyják el egykori hatalmas villájukat.
okt. 15
17:42
Eljárás indult a Van Gogh festményt paradicsomlevessel leöntők ellen (ATV)
Eljárás indult a két aktivista ellen, akik paradicsomlevessel öntötték le Vincent van Gogh Napraforgók című festményét - írta szombaton a BBC hírportálja.
okt. 15
17:45
Hatalmas bányarobbanás történt, több tucatnyian vesztek oda (BorsOnline)
A törökországi Bartin tartományban egy bányában történt hatalmas földalatti robbanás legalább 41 halálos áldozatot követelt, és még mindig több tucat dolgozó van csapdában, miközben a mentőcsapatok egész éjjel dolgoztak, hogy kimentsék őket.
okt. 15
17:48
Hatalmas bányarobbanás történt, több tucatnyian vesztek oda (BorsOnline)
A törökországi Bartin tartományban egy bányában történt hatalmas földalatti robbanás legalább 41 halálos áldozatot követelt, és még mindig több tucat dolgozó van csapdában, miközben a mentőcsapatok egész éjjel dolgoztak, hogy kimentsék őket.
okt. 15
17:48
A Hősök terén lehet megnézni a Lynx gyalogsági harcjárművet vasárnap (Infostart)
A budapesti Hősök terén lehet megnézni vasárnap a Magyar Honvédség új, lánctalpas, gyalogsági harcjárművét, a Rheinmetall által gyártott Lynx KF41-et és az "ARV Buffalo" harcjárművontatót.
okt. 15
17:48
Pótszabadság tartósan beteg ápolása esetén (Adózóna)
Jár-e pótszabadság a munkavállalónak abban az esetben, ha tartósan fogyatékos (mozgásképtelen, „ágyhoz kötött”) 36 éves gyermeket nevel? Olvasónk kérdésére dr. Kéri Ádám ügyvéd válaszolt.
okt. 15
17:51
Történelmi emlékhellyé avatták Petőfi Sándor szülőházát (Magyar Hírlap)
Fürjes Balázs: Petőfi világa, versei, költészete minden magyar legtermészetesebb lelki, nyelvi otthona.
okt. 15
17:51
Történelmi emlékhellyé nyilvánították a Petőfi Szülőházat (Demokrata)
Felavatták a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum történelmi emlékhellyé nyilvánítását jelző sztélét.
okt. 15
17:51
Irán fenyeget, visszavágna az EU-nak, ha szankciókat kapna (Helló Magyar)
Irán jelezte, hogy reagálni fog a tüntetésekkel kapcsolatos bármilyen uniós intézkedésre, viszont nem árulták el, hogyan.
okt. 15
17:54
Nagyon megviselte Pap Dorcit a zsűri kritikája (Ripost)
Kemény kritikákat kapott a zsűritől az Exatlon egykori Kihívója, nagyon megviselte őket táncospárjával.
okt. 15
17:54
Az üzemanyaghiány után félő, hogy áram sem lesz Franciaországban (vg.hu)
Az atomreaktorokat is elérte a sztrájkhullám, nem tudják elvégezni az esedékes karbantartásokat.
okt. 15
17:57
Újabb BL-bravúr: a Fradi az utolsó percben egyenlített a címvédő ellen (Magyar Nemzet)
A női kézilabda Bajnokok Ligájában az A csoport ötödik fordulójában: FTC-Rail Cargo Hungaria–Vipers Kristiansand 26-26.
okt. 15
17:57
Már nem kell a szerencsejáték-függőket segíteni a kaszinók adójának egy részéből, mehet az is rezsivédelemre (rtl.hu)
Egy pénteken megjelent szűkszavú rendelet mostantól a rezsivédelmi alapba folyatja a kaszinók játékadójának azt a 3 százalékát, amit eddig játékosvédelmi vagy karitatív célra kellett fordítani.
okt. 15
18:00
Energiaválság: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár is a túlélésért küzd, 300 millióval nő a rezsi (Blikk)
Jelentős változások lépnek életbe a könyvtárban, annak érdekében, hogy továbbra is ki tudja szolgálni az olvasók igényeit. De ez nem lesz könnyű így sem, a jövő évi költségeik háromszorosra növekedtek. Fodor Péter, a könyvtár igazgatója mesélt a válságos helyzetről.
okt. 15
18:00
Megvan, mikor mutatják be az Egri csillagokat az MVM Dome-ban (hirado.hu)
A bemutató időpontja közel esik Gárdonyi Géza halálának centenáriumához, az előadás a 1922. október 30-án elhunyt író emléke előtt is tiszteleg.
okt. 15
18:00
Az utolsó percben egyenlített, pontot szerzett az FTC a női BL-címvédő ellen (m4sport.hu)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria négygólos hátrányban is volt a második félidőben a női Bajnokok Ligája címvédője ellen, de az utolsó percben egyenlíteni tudott, 26–26-os döntetlent játszott a Viers Kristiansand csapatával, így fontos pontot szerzett az Érd Arénában.
okt. 15
18:03
Cuki anya-lánya fotókkal köszöntötte 26 éves lányát Madonna (Life)
Hihetetlen, de igaz: Madonna lánya, Lourdes 26 éves lett. A sztáranyuka különleges meglepetéssel készült imádott nagylánya születésnapjára.
okt. 15
18:03
Ismét az EU reformját és bővítését sürgette a német kancellár (Demokrata)
A jövőben is meg kell hallgatni minden tagállam aggályait – hangsúlyozta Olaf Scholz.
okt. 15
18:06
EU: a kisebb tagállamok érdekei is fontosak Olaf Scholz szerint (Infostart)
A német kancellár az Európai Szocialisták Pártjának (PES) szombati kongresszusán ismét az Európai Unió reformját sürgette, hogy képes legyen újabb tagokat felvenni.
okt. 15
18:06
Soltész: Nehéz időkben szükség van biztos pontokra, amilyen a Domonkos-rend jelenléte Magyarországon (hirado.hu)
A Domonkos-rendi nővérek új kápolnájának is ilyen hellyé kell válnia – mondta Soltész Miklós.
okt. 15
18:06
Az EU tartja a szavát Ukrajnát illetően, Scholz a német kancellár szerint (ATV)
Olaf Scholz német kancellár az Európai Szocialisták Pártjának (PES) szombati kongresszusán ismét az Európai Unió reformját sürgette, hogy képes legyen újabb tagokat felvenni.
okt. 15
18:06
Amikor minden perc számít – Mesterséges intelligenciával a stroke-betegekért (hirado.hu)
Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) vezetésével megvalósult a Mesterséges Intelligencia alapú központi döntéstámogató rendszer kialakítása a hazai akut stroke-ellátó rendszer fejlesztésére című pályázat, melynek keretében új, a hazai közellátásban még nem elterjedt eljárás került meghonosításra – közölte az intézm
okt. 15
18:06
Ismét az Európai Unió reformját és kibővítését sürgette a német kancellár (hirado.hu)
A német kancellár egy katonai értelemben is erősebb Európai Uniót, s e tekintetben összehangolt fegyver- és felszerelés beszerzési programot szorgalmazott.
okt. 15
18:09
A ZTE bő negyedóra alatt eldöntötte a Paks elleni meccset (Magyar Hírlap)
A kék–fehérek sikerükkel lezárták hárommeccses nyeretlenségi sorozatukat.

Keresés