2022. október 1. szombat

okt. 1
7:56
Életbe lépett az üzemanyagokra kivetett szén-dioxid-adó Ausztriában (HírTV)
Az adó tervezete szerint a kibocsátott szén-dioxid adóját évente növelni fogják.
okt. 1
7:57
Életbe lépett az üzemanyagokra kivetett szén-dioxid-adó Ausztriában (Magyar Hírlap)
Az adó 8,6 eurócenttel emeli meg a benzin literenkénti árát.
okt. 1
7:57
Az egykori McLaren-szerelő elmondta, Räikkönen miért nem volt olyan jó, mint Hamilton (Racingline)
Marc Priestley kiemelte a különbségeket Kimi Räikkönen, illetve Lewis Hamilton és Fernando Alonso között. Szerinte, ha a Jégember úgy áll hozzá a versenyzéshez, mint az utóbbi kettő, sokkal többet nyerhetett volna. A modern Forma-1-re különösen igaz, hogy édeskevés, ha valaki gyors az autóban ülve, ha eközben a pályán kívül nem teszi hozzá a magáét
okt. 1
8:00
Felmelegedés: durva a kontraszt vidék és város között (Infostart)
Több mint kétezer városi és vidéki terület felszíni hőmérsékleteit vetették össze kínai kutatók.
okt. 1
8:00
Itt a nagy Cartoon Network-kvíz: Ön mennyit ismer fel a régi rajzfilmekből? (Blikk)
30 évvel ezelőtt ezen a napon indult el az Y, a Z és az Alfa generáció egyik kedvenc csatornája, a Cartoon Network. Tagadhatatlan, hogy a csatorna gyermekkorunk egyik legmeghatározóbb perceit kísérte végig; legyen szó kicsiknek, nagyoknak, lányoknak, fiúknak szóló rajzfilmekről, a Cartoon Network-ön biztos, hogy mindenki megtalálta a kedvencét.
okt. 1
8:00
Négy helyszínre osztották szét a használhatatlan gödöllői iskola diákjait (ATV)
Négy helyszín között kell majd ingázniuk az átmenetileg bezárt gödöllői Török Ignác gimnázium tanárainak, hogy megtarthassák óráikat. Az épületet felújítják, a tető nélküli iskola ráadásul be is ázott. A gyerekeket négy intézménybe osztották szét. A beruházás befejezését január végére ígérik. Az ATV HÍradójának riportja.
okt. 1
8:00
Phenjan megint kilőtt két ballisztikus rakétát a tengerbe (444.hu)
A két rakéta 50 km-es magasságban szállt, az egyik 350, a másik 400 km-es távolságot tett meg.
okt. 1
8:03
Figyelmeztetést adtak ki az időjárás miatt (rtl.hu)
Viharos szél és jégeső is lehet szombaton.
okt. 1
8:09
Márta István Kapolcson találta meg, amit lelke mélyén keresett (2.) (Magyar Hírlap)
A közösségszervező a Művészetek Völgyével lendületet adott a településnek, de ettől a forgatagtól félti is – Interjú.
okt. 1
8:09
Nógrádi György: Scholz nem engedi, hogy a legmodernebb német fegyvereket Ukrajnába vigyék (Mandiner)
„Az amerikai politika alapja, hogy minél tovább tart a háború, annál több palagázt tud eladni” – fogalmazott a szakértő.
okt. 1
8:09
Itt tartunk: Havi 8000-et kér a szülőktől egy budapesti gimnázium, hogy működni tudjon (Nyugati Fény)
Magyarország, 2022.
okt. 1
8:09
A zene világnapja alkalmából: Ki nyerné meg az F1-es X-faktort? (Racingline)
Október 1-jén, azaz ma van a zene világnapja. Hogyan is ünnepelhetnék ezt a Forma-1 rajongók? Például úgy, hogy sorra veszik azon Forma-1-es versenyzőket, akiknek volt/van némi affinitásuk a zenéhez. Akár éneklés által, akár úgy, hogy tudnak játszani valamilyen hangszeren. Te milyen zenekart állítanál össze a most következő versenyzőkből? Írd meg n
okt. 1
8:12
Közel 3,5 milliárd forintból fejleszti digitális oktatását a Miskolci Egyetem (ProfitLine)
Mintegy 3,5 milliárd forintot nyert el a Miskolci Egyetem az oktatás digitális fejlesztését szolgáló négyéves projektre - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
okt. 1
8:15
Előbb nyitnak a kapuk a szombati ingyenes Szuperkoncerten (Márkamonitor)
Október 1-én több mint 60 ezer négyzetméteren élvezhetik a koncerteket a 65 éves Ötöslottó Szuperkoncertre érkezők. Az eseményre már korábban be lehet jutni: a szervezők a biztonságos és kényelmes beléptetés érdekében már 16:00-kor kinyitják a kapukat, az időjárási előrejelzések szerint szombat délután már az esernyőkre sem lesz szükség.   A 65 éve
okt. 1
8:15
Meddig tart az empatikus vezető, és hol kezdődik a gyengekezű főnök? – Forbes × Mélylevegő (Forbes)
Elmondhatom a főnökömnek, ha nem tudom befejezni a feladataimat, mert lelki mélyponton vagyok? Ha igen, kötelessége megérteni ezt? És mi a helyzet fordítva? Jó, ha tudja az alkalmazott, hogy a főnöke éppen most adta be a válópert? Hogy támogathatja egy cég a dolgozói mentális egészségét, és hogy hozhatja ezt egyensúlyba a teljesítményorientáltságga
okt. 1
8:15
Sokkal drágábbak lesznek idén a téli gumik (Autószektor)
A németországi Check24 és az Alzura két online portál felmérései szerint az árak akár 21 százalékkal is magasabbak. Ausztria esetében az emelkedés aligha fog jelentősen eltérni ezektől a kilátásoktól. A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó. A Check24 a portálon keresztül csaknem 21 százalékos áremelkedéssel számolt a 100 legkelendőbb téli gumira. A
okt. 1
8:18
Már újabb atomerőművek beindításáról beszél a német pénzügyminiszter (Infostart)
A korábban leállított szénerőművek reaktiválásával kapcsolatban nincs vita Németországban, az energiaválság miatt azok legalább egy évig mindenképp tovább működhetnek. Az atomerőművekkel kapcsolatos vita azonban tovább éleződik. Miközben a Zöldek Pártja még nem adta be teljesen a derekát, a többi párt számos magas rangú politikusa elengedhetetlenne
okt. 1
8:18
Öt hollywoodi sztereotípia a Vikingekről (Blikk)
Hollywood gyakran egészen szélsőséges módokat választ ugyanannak a témának a feldolgozására, de szerencsére általános trenddé vált, hogy a történelmi témájú filmek már kezdik maguk mögött hagyni a felesleges sztereotípiákat.
okt. 1
8:18
Phenjan megint kilőtt két ballisztikus rakétát a tengerbe (444.hu)
A két rakéta 50 km-es magasságban szállt, az egyik 350, a másik 400 km-es távolságot tett meg.
okt. 1
8:18
Régi nagy vágyaidat teljesítheted a 2022-es Glamour-napok ajánlataival (Glamour)
Kedvezményesen szerezheted be régóta vágyott kedvenceidet a 2022-es GLAMOUR-napokon. Olyan akciókat gyűjtöttünk neked össze a kínálatból, amelyekre egészen biztosan régóta vágytál, de eddig biztosra akartál menni, hogy a legjobb áron tudod majd őket beszerezni.
okt. 1
8:21
Bukik a TV2 párkereső műsora, néhány néző még a távirányítót is messze elhajítja miatta (Promotions)
A karibi térségben forgatott Money or Love gyengén teljesít.
okt. 1
8:21
Orbán Viktor: Gondoskodunk az idősekről és jön a nyugdíjprémium! (Mandiner)
A miniszterelnök kiemelte: „Úgy, ahogy az idén, úgy jövőre is meg fogja kapni minden nyugdíjas a 13. havi nyugdíjat”.
okt. 1
8:24
A gyerek ideális reggelije a szakértő szerint (Vital)
A reggeli elmulasztása egész napos teljesítményünkre hatással van, gyerekeknél pedig különösen káros lehet. Egy angol felmérés arra kereste a választ, hogy rá tudja-e nevelni az iskola azokat a gyerekeket a reggelizésre, akik családjában az nem szokás.
okt. 1
8:27
Észak-Korea ismét ballisztikus rakétákat lőtt a tengerbe (Magyar Hírlap)
A Koreai-félsziget keleti partjánál pénteken kezdődött el Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán közös tengeri hadgyakorlata.
okt. 1
8:27
Újabb földterületek a kalapács alatt (Agrárágazat)
Folytatódik az állami, kisterületű földek értékesítési programja: sok mezőgazdasági termelő rendezheti földügyeit.
okt. 1
8:27
Véget ért a boom: a konténerdíjak is beszakadtak (Mezőhír)
Válságjelek a vizeken is.
okt. 1
8:27
Bitcoin, válság, pánik – viharban nőhet igazán a kriptószektor (BitcoinBázis)
Úgy látszik, a Bitcoin válság esetén, viharban nőhet igazán. Erre utal, hogy három konfliktusos övezetben is éppen az érdeklődés megugrása
okt. 1
8:27
Férjhez ment Sztarenki Dóri (rtl.hu)
A színésznő szerint az esküvő volt élete egyik legszebb napja.
okt. 1
8:27
„Nem tudtam, el fogom-e mondani az igazat, hogy nekem is volt abortuszom” (rtl.hu)
A hatvanas évek Franciaországában illegális volt az abortusz. Ebben a korban játszódik az Esemény című film, amit a héten kezdtek játszani a magyar mozik, és amely elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját. Az alkotás egy egyetemista lány története, aki teherbe esik, de nem akar gyereket. Audrey Diwan rendezővel az illegális abortuszokról, a hallga
okt. 1
8:30
Pályán a Ferencváros, az Arsenal és a Barcelona – sport a tévében (Infostart)
A sok-sok labdarúgás mellett lesz még Forma–1, kézilabda és jégkorong is a tévék élő szombati kínálatában.
okt. 1
8:30
Itt a lista: ezeket a postákat zárják be az energiaválság miatt egy hét múlva (Portfolio)
Egy olvasónk elküldte nekünk azoknak a postáknak a listáját, amelyeket a Magyar Posta bezárásra ítélt Budapesten.
okt. 1
8:30
Orbán Viktor bejelentette, mikor kapják meg a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot (ATV)
A miniszterelnök szombat reggel egy új Facebook-videóban jelentette be, hogy a nyugdíjasok november 10-15. között kapják meg az inflációs nyugdíj-kiegészítésüket.
okt. 1
8:30
Sok rejlik a fényalapú komissiózásban (autopro)
A megoldást más technológiákkal kombinálva még tovább fokozható a termelékenység, és akár emberek új csoportja is bevonható a munkavégzésbe.
okt. 1
8:33
Az Ian-hurrikán legkevesebb 42 halálos áldozatot hagyott maga után Floridában (Demokrata)
A hurrikán helyi idő szerint délután ismét elérte a szárazföldet Dél-Karolina partjainál.
okt. 1
8:33
Életbe lépett az üzemanyagokra kivetett szén-dioxid-adó Ausztriában (Demokrata)
Szombattól a kibocsátott károsanyagok után tonnánként 30 eurót szednek be.
okt. 1
8:33
Zümmögnek a drónok (Magyar Mezőgazdaság)
A méhek által végzett beporzás helyettesítésének lehetőségeit kutatja a szingapúri Polybee cég a Nyugat-Sydneyi Egyetemen. A Hort Innovation kutatás-fejlesztési program támogatásával megvalósuló 60 millió dolláros kísérlet során miniatűr drónokat fejlesztenek, és a dél- ausztráliai Perfection Fresh cég farmjain tesztelik őket.
okt. 1
8:39
Phenjan ismét ballisztikus rakétát lőtt a tengerbe (Demokrata)
A japán védelmi minisztérium és parti őrség jelentései szerint a rakéta a Japán-tengerbe csapódott.
okt. 1
8:39
Karácsony Gergely: Úgy látszik, megvan a Fidesz válasza a tomboló inflációra, a közelgő recesszióra és a szociális kírzisre (Mandiner)
A budapesti válságkezelés nem sok időt hagy, hogy elmélyüljek benne, hogy akkor most a szankciók az új Soros, a Nyugat az új Brüsszel.
okt. 1
8:39
“Válság ide vagy oda” - Mindent megígér Orbán a nyugdíjasoknak egy csöpögős videóban (Nyugati Fény)
Néphülyítés felsőfokon.
okt. 1
8:42
Időjárás: jönnek a zivatarok és a durva széllökések – Már az egész országra kiadták a figyelmeztetést (Blikk)
Igazi őszi időjárással érkezett meg az október. Esernyőre és pulóverre is szükség lehet.
okt. 1
8:42
Milliárdos tőkeemelést jelentett be leánycégénél a CIG Pannónia (Portfolio)
Egymilliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a CIG Pannónia a CIG EMABIT-nál a vagyon- és felelősségbiztosítást végző leánycég növekedésének elősegítése érdekében.
okt. 1
8:42
Itt a vége? Az LMP kiszállhat az ellenzéki összefogásból Budapesten (ATV)
Ha az LMP egyik vezetőjeként arra gondolok, hogy nincs kerületi polgármesterünk, nincs főpolgármester-helyettesünk, nem vagyunk jelen a fővárosi közgyűlésben, ha csak a szervezeti szempontokat nézem, miért akarnék együtt indulni? Ennél csak jobb lehet – erről Ungár Péter, az LMP társelnöke beszélt a Spirit FM Ceglédi kérdezi című műsorában.
okt. 1
8:42
Ezzel az itallal őrizheted meg leginkább a fogaid egészségét (Glamour)
Belegondoltál már abba, mennyi mindent érhetsz el, ha csak egy kicsit is változtatsz az étrendeden? Igaz ez a szád egészségének védelmére is, amelyért már azzal is sokat tehetsz, ha alaposan megfontolod, hogyan étkezel. Amikor azonban az étrendünkről van szó, gyakran kizárólag az elfogyasztott ételekre gondolunk. Elvégre amit iszunk, az nincs sokái
okt. 1
8:42
8 híres ember, aki elmesélte coming outja történetét (Joy)
Előbújni a családod és a barátaid előtt rémisztő dolognak tűnhet. Bemutatjuk 8 híresség történetét, akik fel merték vállalni a másságukat.
okt. 1
8:45
Az ellenfeled fontos ember az életedben – Oszlassuk el a női rivalizáció mítoszát! (WMN)
A nők nem alattomosabbak, mint a férfiak, csak gyakran úgy nevelik őket, hogy kevésbé tudják nyíltan kifejezni az agressziójukat, illetve nem tanulnak meg egészséges módon versenyezni.
okt. 1
8:45
Több mint 20 éve nem fotózták le ilyen közelről a Jupiter jeges holdját (Hamu és Gyémánt)
A héten a Nasa Juno űrszondája extrém közel, 352 kilométerre megközelítette a Jupiter körül keringő óriási jeges hold, az Europa felszínét. Ha pedig már ott járt, képeket is készített. Ráadásul több mint 20 éve nem fotózták le ilyen közelről a Jupiter holdját. A Juno küldetése még 2011-ben indult a Naprendszer legnagyobb bolygójának tanulm
okt. 1
8:45
A baloldali média csapdái (Magyar Hírlap)
A jobboldali győzelem Olaszországban is sokkot okozott a baloldali médiának.
okt. 1
8:45
A grafit felületén összegyűlő elektronok egzotikus mágnest képeznek (Mínuszos)
Az Energiatudományi Kutatóközpontban (EK) Nemes-Incze Péter vezetésével működő MTA EK Topológia Nanoszerkezetekben Lendület Kutatócsoport munkatársai szerint a romboéderes grafit talán a legegyszerűbb kristály, amelyben az elektronok közötti kölcsönhatás erős korrelációs effektusokat eredményez. A pásztázószondás mérések eredményei alapján a romboé
okt. 1
8:45
Biden Putyinnak: Ne értsen félre, a NATO-terület minden egyes centiméterét megvédjük (Mandiner)
Putyin „nem fog megijeszteni minket” – emelte ki az amerikai elnök.
okt. 1
8:48
Útinform: Építőmunkálatok lassítják a forgalmat – csúszós utak várják az autósokat, fokozott figyelmet kér a Magyar Közút (Blikk)
Egy baleset és építőmunkálatok lassítják reggel a forgalmat.

Keresés