A közép-ázsiai ország kormánya feloldotta a cseppfolyósított gáz árplafonját, aminek következtében megemelkedett a benzin népszerű alternatívájaként használt termék ára.
Január 8-án, szombaton este 7 órától a nagyteremben tartja a kolozsvári színház a 2022-es év első bemutatóját. A Szerb Antal regénye nyomán készült Utas és holdvilág című előadást Botond Nagy rendezésében láthatja a közönség. A szövegadaptációt Kali Ágnes és Botond Nagy jegyzi. Az előadás próbafolyamata még 2021-ben zajlott, viszont a járványügyi k
Egy kaliforniai bíró elvetette a Nirvana együttes ellen benyújtott keresetet, amelyben Spencer Elden kártérítést kért azért, amiért meztelen csecsemőkori képét használták fel a banda híres Nevermind című albumának borítóján.
Január 1-jén jelentősen emelkedett a kötelezően alkalmazandó minimálbér, illetve a garantált bérminimum összege, ami kihathat mind a már megkötött munkaszerződésekre, mind pedig azokra, amelyeket január 1. napját követően kötnek meg.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint az őt lehülyéző Jakab Péternek inkább arról kellett volna beszélnie, hogy „a Fidesz hogyan pusztítja a nyugdíjasokat”.
Jean Castex szerint „miután a közhatalom letéteményeseiről, megválasztott képviselőkről van szó, az erőszak alkalmazása a demokráciát, a köztársasági paktumot fenyegeti”.
Hiába tartották alacsonyan személyi hitel kamataikat év végén a bankok, a történelmi rekordmélységbe csúszó kamatfelár ellenére sem tolongtak az emberek, hogy személyi kölcsön felvételével könnyítsék meg maguknak a karácsonyi ajándékvásárlást. Az ünnepek ugyanakkor a személyi hitel piacon is elmúltak: a money.hu adatai szerint elindult a kamatemelk
A 165 centiméter magas, magyar származású Adolph Zukort „Hollywood Napóleonjaként” is emlegették: kíméletlen tárgyalási modora és üzleti érzéke az amerikai mozgókép egyik legsikeresebb moguljává tette. A sztárrendszer kitalálója 103 évig élt, és azon kevés magyar közé tartozott, akik csillagot kaptak a hollywoodi Hírességek sétányán.
Használtcikk-piacot szeretne nyitni a Loire-folyó völgyében, Párizs és Tours között található Chateaudun település Magdolna-templomában Julien Cohen francia televíziós személyiség.
A legerősebb bajnokságokat tekintve, a világ legtöbb gólt szerző kapusa 2021-ben Gaspar Servio volt hét találatával – a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS összegzése szerint.
A Kossuth-díjas énekesnő két hónap alatt kétszer feküdt műtőasztalra. Sokan lemondtak róla, ő azonban olyan lendülettel tér vissza, mintha rakétából lőtték volna ki.
Január 5-étől 140 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni vállalati kutatás-fejlesztés és innováció erősítésére a GINOP Plusz keretében – közölte Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
Annak, aki még nem kapta meg a 3. oltást, és a 2. oltása óta több mint öt hónap telt el, legalább 3 napos önkéntes karanténba kell vonulnia, ha kontaktszemély.
„Soha nem fogom azt mondani egy játékosnak, hogy legyen szíves” – fogalmazott a keménykezűségéről ismert orosz tréner az első ferencvárosi edzés előtt.
Magyarország le van maradva a részmunkaidős és távmunka tekintetében az Unióhoz képest. Ezen a téren a koronavírus-járvány javított, de még komoly fejlődésre van szükség, hogy a 4,8 százalékos magyar arány megközelítse az uniós 18 százalékos átlagot.
Cindy Prado nem épp a visszafogottságról híres, örömmel mutogatja kerekded idomait és gyönyörűen kidolgozott testét. Legújabb fotóján ledobta a textilt, csak pár vékony pánt fedi intim testrészeit.
„Az első kezelés. Nem lehetett visszafordulni. Tehetetlennek és gyámoltalannak éreztem magamat. Persze nem mutattam: engem nem láthatnak elesettnek. A férjem azt hiszi, hogy csodanő vagyok, aki mindent túlél. Anyukám azt hiszi, hogy a baj nem akkora, hiszen jól nézek ki. A gyerekek el sem tudják képzelni, hogy nem vigyázom az útjukat tovább. Frizur
Az omikron koronavírus-változat elterjedése a korábbi vírusvariánsoknál jóval kevesebb súlyos megbetegedést okozott, és a brit oltási kampány is rendkívül sikeres, így megvan az esély arra, hogy Nagy-Britannia újbóli teljes lezárás nélküli átvészelje az omikron okozta fertőzési hullámot – mondta keddi sajtótájékoztatóján Boris Johnson brit miniszte