A koronavírus elleni negyedik oltás engedélyezését javasolja az egészségügyi tanácsadó testület minden öt hónapnál régebben oltott ember számára Izraelben - jelentette a katonai rádió kedden. A friss eredmények némileg mintha ellentmondanának azoknak a korábbi állításoknak, amelyek szerint a negyedik oltás nem elég erős az omikronnal szemben.
Több mint egy hete derült ki az egykori szépségkirálynő és a férje, Szabó András „Csuti” válása. Azóta megtudhattuk, hogy Kulcsár Edinára rá is talált az új szerelem, sőt még az éneklési karrier felépítésébe is belevágott.
Jim Belushi a 80-as évek egyik legfoglalkoztatottabb sztárja volt, mostanra azonban teljesen visszavonult Hollywoodtól. Persze néhány alkalommal még ma is feltűnik a kamerák előtt, ilyenkor pedig egyértelművé válik mindenki számára, hogy mennyire megváltozott az évek során.
Az olasz születésű Alfonso Capone az Újvilágban vált a huszadik század leghíresebb alvilági figurájává. Meglepően hamar ért a csúcsra, Chicagóban igazi önkényúrként viselkedett, brutalitásáról és gátlástalanságáról máig legendák szólnak, csakhogy végül őt is utolérte a végzete: dicstelen körülmények között, mindössze 48 esztendősen távozott a világ
A múlt év novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban
Műsorunkból kiderül, hol van a helye a legfrissebb digitális technológiáknak a gyártóiparban, és az is, hogy nincs olyan öreg gyártósor, aminél ne lehetne helye a digitalizációnak.
Az emelkedő infláció nem kíméli a hazai autósiskolákat sem, így a jogosítvány megszerzésnek drágulására lehet számítani idén - derül ki az Infostart összeállításából.
A kibertér "megtisztítását" célzó kampányt hirdetett kedden a kínai internetfelügyelet, az akció keretében elsősorban az internetes zaklatással, a hírességek rajongói csoportjaival, valamint a túlzott "pénzimádattal" kapcsolatos problémákat kívánják orvosolni.
Az szja-visszatérítést mentesítették az úgynevezett követelésfoglalás alól, a miniszterelnök által jegyzett új rendelet már a Magyar Közlönyben is megjelent.
Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója szerint a koronavírus-járvány felgyorsította a világban zajló folyamatokat, amire nagyon nehéz reagálni. Úgy véli, az ellátási láncok problémái még jó ideig velünk maradhatnak, az alapanyagok hiányával és drágulásával idén is meg kell küzdeni. A vállalatok igyekezhetnek, hogy tovább csökkentsék az ellátás
A magyar válaszadók 71%-a saját bevallása szerint túl sok időt tölt számítógép előtt, 43%-uk közölte, hogy a korábbi héten egyszer sem nézett fel az égre a “HEAD DOWNERS 2021” című a VELUX megbízásából végzett nemzetközi felmérés szerint. Az is kiderült: a magyarok 95%-nak fontos a természettel való kapcsolat és érdekli a természet védelme. Tiszt
Számos alkalommal hallani, hogy kizsebelnek, belekötnek, ok nélkül megtámadnak embereket bizonyos elemek a tömegközlekedési eszközökön. Az áldozatok nem egyszer gyerekek.
A nagyobb vállalkozások csaknem fele hajtott végre jelentősebb, legalább 10 millió forint értékű beruházást az elmúlt két évben – derül ki a Magyar Bankholding kis- és középvállalkozásokat vizsgáló kutatásából. A felmérés alapján a beruházási kedv továbbra is magas, a megkérdezett vállalkozások több mint egynegyede tervez további beruházást a követ
Az elmúlt hetekben a vezető részvényindexek értéke jellemzően 8-10 százalékot esett, de még ennél is nagyobb volt az esés a technológiai vállalatok részvényeinél, a Nasdaq komponenseinek több mint harmada már több mint 50 százalékot veszített az értékéből, emiatt a benchmark közel 20 százalékot korrigált néhány hét alatt. Több fontos részvényindex
Magyarország filmes helyszínből a világszintű produkciókat készítő országok sorába léphet - tette közzé Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
A nagyobb vállalkozások csaknem fele hajtott végre jelentősebb, legalább 10 millió forint értékű beruházást az elmúlt két évben – derül ki a Magyar Bankholding kis- és középvállalkozásokat vizsgáló kutatásából.
Tudta, hogy a tartós reggeli rutin és a siker összefügg? Kutatások alátámasztották, hogy a jól induló reggel meghatározza az estig tartó kedélyünket. Ennek ellenére egy 2021-es kutatás szerint a magyar emberek csak 15 percet fordítanak a reggelizésre, egyharmaduk pedig egyáltalán nem eszik a hétköznapokban. Ha ismerős a reggeli kapkodás és idegesk
Már minden 5 hónapnál régebben oltott ember számára javasolja a negyedik oltás engedélyezését az egészségügyi tanácsadó testület – jelentette a katonai rádió.
Milyen formában számlázza tovább a szolgáltatótól kapott közüzemi számlákat egy áfakörös kft., amely a bérbeadásra nem választotta az áfaalanyiságot? – kérdezte olvasónk. Dr. Bartha László adójogi szakjogász szakértőnk válaszolt.
Hóvihar söpört végig Görögországon, Athén környékén súlyos fennakadásokat okozott a közlekedésben, az egyik autópályán több ezer ember rekedt a járművében, a katasztrófamentőknek és a hadseregnek kellett őket kimenteniük keddre virradóan - közölték a hatóságok.
Nincs szükség további találgatásokra, minden apró részlet kiderült a február 6-án startoló Sztárban Sztárral kapcsolatban. A TV2 népszerű show-műsorának 8. szériájában egészen biztosan mindenki megtalálja majd a kedvencét, akinek az élő adások alatt szurkolhat, hogy a legjobb formáját hozza ki magából hétről-hétre. Február 6-tól vasárnap esténként
A mestercukrászt évek óta kínozta a fájdalom, amelynek okára csak nemrég jöttek rá az orvosok. A kórházi kezelésnek és néhány kiló mínusznak köszönhetően egyre jobban van Liptai Claudia férje.
A Budapest Airport 2021-ben tovább csökkentette a közvetlen szén-dioxid kibocsátását, amely így már a tíz évvel ezelőtti szint felére csökkent, míg az egy utasra jutó kibocsátás a 2011-es szintnek mindössze az egyharmada - közölte a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret üzemeltető társaság kedden az MTI-vel.
Nyártól kötelező lesz a feketedoboz az EU-ban forgalmazott új autótípusoknál, két év múlva pedig már minden forgalomba helyezett kocsiban benne kell lennie az eszköznek az uniós rendelet szerint. A biztonsági extrák kifejlesztésénk, beszerelésének költségeit azonban vélhetően az autóvásárlókra hárítják a gyártók.
Egy technológiai innováció, amely a második világháború idején a pilótáknak segített a vadászgépek vezetésében, most a légitársaságok, valamint az AT&T és a Verizon közötti vita középpontjában áll az 5G, a mobileszközök felgyorsítását célzó innovatív szolgáltatás miatt. A problém ugyanis az, hogy a repülőgépekben használt rádiós magasságmérő eszköz
Számos fogyasztási verseny létezik, nagyjából mindről elmondható, hogy a hétköznapi élet, ahol egy-egy hidegindítás sokszor csupán 5-10-20 kilométerre oszlik el,
A 12 csapatos mezőnyből csak kettő döntött úgy, hogy egy forint TAO-t sem igényel a járvány elleni védekezéssel összefüggésben. Az Mfor szerint a többi csapat összesen 425,1 millió forint TAO-támogatást igényelt erre a célra.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje árnyékra vetődött vasárnapi bejelentkezésekor. „Nem tudom, hogy Márki-Zay Péter honnan vesz ilyen csacsiságokat” – fogalmazott lapunknak Hende Csaba.