2022. január 4. kedd

jan. 4
6:18
10+1 tanács, amelyeket követve sokat spórolhatsz idén (egy.hu)
Az új év sokunknál a jövőre vonatkozó fogadalmakkal, tervekkel kezdődik. Ezek között pedig szép számmal találhatunk a pénzügyeinkre vonatkozó változtatásokat, hogy az előttünk álló év (még) sikeresebben záruljon, mint az éppen csak elbúcsúztatott tavalyi. Ehhez kértünk segítséget a pénzügyi szakértőtő! Íme 10 + 1 jótanács, hogy sikeresebben kezelhe
jan. 4
6:18
Tarol a 4iG, most éppen a tulajdonába került a DIGI és az Invitel (Helló Magyar)
Ha Te is a DIGI több mint 1,1 millió előfizetője közé tartozol, akkor olvasd el a részleteket:
jan. 4
6:24
Nagy bukók és szép mentések – Ennyi pénzt tehettél zsebre, ha profikra bíztad a pénzed (Portfolio)
Összességében jól teljesítettek tavaly az abszolút hozamú alapok, a legjobb teljesítmények közé 11% alatti éves hozammal nem is lehetett bekerülni. A legnagyobb abszolút hozamú alap továbbra is az OTP Supra, de kezelt vagyona egy év alatt harmadával csökkent és a hozama is a legrosszabbak között maradt. A lista pozitív felén pedig az tudott sok pén
jan. 4
6:24
Egy hónap múlva rajt, egyelőre 11 magyar sportoló szerzett kvótát a téli olimpiára (444.hu)
A kezdésig 2-4 indulási hely megszerzésében lehet még bízni.
jan. 4
6:24
Bűnösnek találták Elizabeth Holmest, a Theranos alapítóját (444.hu)
A Szilícium-völgy történetének tán legnagyobb csalási ügyében született ítélet. Holmes azt ígérte, hogy technológiájuk révén pár csepp vérből tudnak majd kimutatni betegségeket, de ebből semmi sem volt igaz.
jan. 4
6:24
A külföldi cégek dominanciája csökken Magyarországon, de jóval hatékonyabbak, mint a hazaiak (Növekedés)
Rendkívül érdekes elemzést publikált a külföldi vállalatok hazai működéséről nemrégiben a KSH. A külföldi irányítás alatt álló vállalatok árbevétele már nem haladja meg a hazai vállalkozásokét. Emellett csökkent az elmúlt évtizedben a külföldi vállalkozások hozzáadott értékből való részesedése is hazánkban, bár súlyuk még így is az uniós átlag kéts
jan. 4
6:24
Trumptól a Redditig: ezek lesznek a legnagyobb tőzsdesztorik 2022-ben (Forbes)
Érkeznek a rekordvárományos nagy durranások. Csak nehogy a lufi durranjon.
jan. 4
6:24
Inváziós fajból zöld tüzelőanyag (Magyar Mezőgazdaság)
Kenyában, egy nairobi székhelyű zöld energiaszolgáltató a Viktória-tóban növő invazív vízijáncitot alakítja át tisztább tüzelőanyaggá a főzéshez.
jan. 4
6:30
Sajnos, kiváló jósok voltunk – ezért emelkedik a benzin ára (Piac és Profit)
Szerdától a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 3 forinttal, a gázolaj ára bruttó 6 forinttal nő. Ez azt jelenti, hogy a diszkont kutaknál sem nagyon lesz már olcsóbb üzemanyag a 480 forintos hatósági árnál.
jan. 4
6:30
Olyan márkából adták el a legtöbb új autót itthon, amelyiknek van hazai gyára (Infostart)
Az új hibrid rendszerrel először a Vitara, később, az év második felében pedig az új S-CROSS lesz elérhető. Mindkét típust gyártják Esztergomban.
jan. 4
6:30
2022-ben is folytatódik 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyünk (Kripto Akadémia)
2022-ben is folytatódik kereskedési versenysorozatunk. A részvételhez ezúttal is csupán csak egy Kripto Akadémián keresztül létrehozott Binance tőzsdei fiókra lesz szükségetek. A januári fordulóban 2000 dollárt fogunk szétosztani a legaktívabb traderek között, akiknek az eredményei január 1-ig visszamenőleg kerülnek majd…
jan. 4
6:30
Új előírások a korlátolt felelősségű társaságokra (Adózóna)
2022. január 1-jével számos ponton módosították a polgári törvénykönyvet (Ptk). Cikksorozatunk első részében a korlátolt felelősségű társaságok pénzügyi stabilitását célzó legfontosabb előírásokat vesszük górcső alá.
jan. 4
6:33
Hétvégén már havat is kaphatunk a nyakunkba (Háziállat)
A hét második felében több hullámban hideg levegő áramlik térségünk fölé. Szombaton az ország nagy részén már havazásra, havas esőre számíthatunk.
jan. 4
6:36
Bruttó 428 100 Ft volt az átlagkereset ősszel (ATV)
A szeptemberi adatok alapján a bruttó és a nettó átlagkereset 9,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
jan. 4
6:36
Ha nem lenne világos, hogy merre megy Magyarország, ez a fénykép segít (444.hu)
Plakátrekord Salgótarjánból, bónusz feladvánnyal!
jan. 4
6:36
Megkezdte a sorozatgyártást az Evergrande cége (autopro)
A pénzügyi nehézségekkel küzdő kínai vállalatcsoport autófejlesztő cége megkezdte első modellje sorozatgyártását.
jan. 4
6:48
Útinform: országszerte több sávot lezártak az autópályákon – Ez a helyzet az utakon kedd reggel (Blikk)
Több autópályán és autóúton is burkolatot javítanak, több sávot lezártak.
jan. 4
6:48
Lassult az amerikai feldolgozóipar teljesítménynövekedése (ProfitLine)
Lassult az amerikai feldolgozóipar teljesítménynövekedése decemberben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérése alapján.
jan. 4
6:48
Lemaradt a magyar részvénypiac a régiós gyorsvonatról, de talán még nem késő (Portfolio)
Szépen indult az év a Budapesti Értéktőzsdén a részvények nagy többsége számára. Az OTP vezetésével a BUX nagyot emelkedett, de a kis papírok között is volt olyan, amelyik szinte felrobbant 2022 első kereskedési napján. A remek teljesítmény azonban csak annak a jelzése, hogy miközben a régióban száguldanak az árfolyamok, a magyar tőzsde egy jelentő
jan. 4
6:48
Beindultak az extra béremelések (Azenpenzem)
A minimálbér és a bérminimum jókora idei emelése feladja a leckét a munkaadóknak. Az első bejelentett bérmegállapodások (szokás szerint) meglehetősen dinamikus növelésről szólnak. Például egy áruházi eladó az Aldinál félmillió forintnál is többet kereshet.
jan. 4
6:54
Egy szemfüles turista kiszúrta Katalin és Vilmos titkos ablakait a Kensington-palotában (Joy)
A herceg és a hercegné extra trükkösen védik a magánéletüket.
jan. 4
6:54
Ez lenne a jövő növánytermesztése? Átlátszó napelemekkel termelnek energiát (Tiszta Jövő)
Az átlátszó napelemek lassan teret hódítanak maguknak a növénytermesztésben is.
jan. 4
6:54
Közel 80 divat- és designmárka mutatkozott be Milánóban, Párizsban és Budapesten a Fashion & Design Autumn során (Márkamonitor)
A Magyar Divat & Design Ügynökség által 2021-ben először megvalósított Fashion & Design Autumn tematikus rendezvénysorozat két nemzetközi, majd három hazai eseményen közel 80 egyedülálló divat- és designmárka munkáját mutatta be. Először Párizsban és Milánóban, majd azt követően itthon bizonyíthatták tehetségüket az alkotók több tízezer forgalmazó,
jan. 4
6:54
Kövér László havi fizetése közel bruttó 3,5 millió forintra nőhet márciustól (SzMo)
Az Országgyűlés elnöke 200 ezerrel kereshet többet a béremelkedéssel. A parlamenti képviselők bruttó alapbére pedig 1 millió 284 ezer forintra nőhet.
jan. 4
6:54
Indulni lehet egyedül is, növekedni csak partnerekkel (KKV Magazin)
Egy vállalkozás indulásakor előnyt jelenthet, ha saját tőkéből indul és minden feladat egy kézben összpontosul, hiszen így a döntéshozatal is gyorsabb. A növekedésnek azonban éppen ez szabhat határt. Ahhoz ugyanis, hogy egy vállalkozás szintet tudjon lépni, már csapatban kell gondolkodni. A megbízható, jól képzett alkalmazottak és a külső szakmai p
jan. 4
6:54
Kvíz: durván nehéz 10 magyar szó, amelynek a jelentését sosem tudtad pontosan! Most megtanulhatod (Promotions)
Hány pontot érsz el a kedd egyik legnehezebb kvízében?
jan. 4
6:54
Már megint muszlim nőket kínálnak “eladásra” (Mínuszos)
A tavaly júniusi botrány után az év elején ismét muszlim nőket kínáltak eladásra egy indiai alkalmazáson – jelentette az Al-Dzsazíra pánarab televízió hírportálja. A Bulli Bai névre keresztelt alkalmazás a Microsoft ingyenes applikációfejlesztő felületén, a Githubon készült, és mostanra eltávolították az internetről. Tavaly nyáron Sulli deals néven
jan. 4
6:54
Virágzik a januárban megnyílt öntödei üzem Sirokban (newtechnology.hu)
Az idén 70 éves Metalconstruct Zrt. a megváltozott piaci igényekre reagálva jelentős átalakításokat, fejlesztéseket végzett kecskeméti telephelyén, Sirokban pedig egy teljesen új, a legmodernebb technológiákat felvonultató öntödei üzemegységet hozott létre, amely 2021 januárja óta maximális kapacitással szolgálja ki a vállalkozásokat, közöttük sok
jan. 4
7:00
Megvan, Orbán Viktor kit bízott meg 9 évre az Országos Atomenergia Hivatal elnökének (Menedzsment Fórum)
Kádár Andrea Beatrix mandátuma ugyan megszűnt 2021. december 31-én az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatói posztján, de 2022. január 1-től 9 évre kinevezték a Hivatal elnökévé.
jan. 4
7:00
Időjárás ma: vészjelzést adtak ki a szél miatt (Blikk)
Az időjárás előrejelzés szerint borult időnk lesz kedden, a szél miatt pedig több megyére is vészjelzést adtak ki.
jan. 4
7:00
Nem akármilyen szezont lát maga előtt a McLaren-vezér (Infostart)
Meglepődne Zak Brown, ha egy csapat dominálna 2022-ben.
jan. 4
7:00
Grill és kandalló tisztító télire (Grill Receptek)
A nyílt lánggal működő berendezések tisztán tartását nyugodtan rábízhatod a Softcare családra. Környezetbarát összetételével védi és óvja a környezetet és értékeidet is!
jan. 4
7:00
Már rendelhető a Class 30 One Design (AQUA)
Az előzetes tervezési tanulmányok fázisának lezárultával megkezdődik a Class 30 építésének előkészítése. A részletes kiviteli tervek kidolgozása folyamatban van, ezek márciusnak végére készülnek el. Az új Class 30-as két különböző specifikációt kínál majd: egy Club és egy One Design változatot, ahol a Club a képzés, a tanulás és a versenyzés eszköz
jan. 4
7:00
A zöldszabályok innovációs ereje a növényvédelemben (Mezőhír)
Így kell felezni a szerhasználatot a mezőgazdaságban!
jan. 4
7:00
Kohán Mátyás: A magyar közélet egy nagy, morbid vicc (Mandiner)
Ha valamit tanulhatunk Homonnay Gergely tragikus elhunytából, az az, hogy milyen iszonytatóan mélyen vagyunk a mocsárban.
jan. 4
7:06
Időjárás ma: veszélyjelzést adtak ki a szél miatt (Blikk)
Az időjárás-előrejelzés szerint borult időnk lesz kedden, a szél miatt pedig több megyére is veszélyjelzést adtak ki.
jan. 4
7:06
Gáspár Bea sikerreceptje a túróropogós: most videón mutatta meg, milyen egyszerű elkészíteni (Blikk)
Így készítsd el Gáspár Bea mennyei sós süteményét.
jan. 4
7:06
Zsigó Robertnek adta át a munkáját Novák Katalin (Infostart)
Novák Katalin államfőjelölt, volt családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn átadta a családokért vállalt kormányzati felelősséget Zsigó Róbert családokért felelős parlamenti államtitkárnak.
jan. 4
7:12
Kiderült, mit írt elő Rogán Antal a bankoknak (Privátbankár)
Már itt is van a rendelet a kamatstopról, melyet Rogán Antal fixált.
jan. 4
7:12
David Bowie teljes zenei életművét is eladták (Infostart)
Egyre terjed ez a megoldás a zeneiparban.
jan. 4
7:12
Felbukkant a fekete párduc? Megszólalt a gazda, akinek széttépte a birkáit egy vadállat Kiskunfélegyházán (Blikk)
Széttépett tetemek látványa fogadta Szenteste napján Zana Viktor gazdát egy Kiskunfélegyháza és Bugac között elterülő tanyán. A fiatal férfi szerint horrorfilmbe illő vérengzés történt: az ólban és a tóban is elpusztult birkák voltak. Legalább 80-100 kilós állat pusztíthatott a tanyán.
jan. 4
7:12
Új szakok és kreditet érő egyetemi sport a megújuló felsőoktatásban (ProfitLine)
A következő szemesztertől a többi között a körforgásos gazdasághoz és az adattudományhoz kapcsolódó új szakokkal bővül a hazai felsőfokú képzési kínálat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel hétfőn.
jan. 4
7:12
Brutális drágulás várható a pékségekben (ATV)
A malmok további 10-15 százalékkal emelik meg a liszt árát januárban, a pékek egyelőre még nem tudják, mennyit kell emelniük majd áraikon.
jan. 4
7:12
„Akkor hívjanak oltani, ha kötelezővé tették az oltást” – a háziorvosi asszisztensek szerint most nincs kit oltani (SzMo)
Azt mondják, mindenki megkapta a vakcinát, aki akarta, aki nem akarja, azzal nem tudnak mit kezdeni. Felháborítónak tartják, hogy elrendelték: egy-egy hétvégi nap mindenképp oltsanak.
jan. 4
7:12
Az erősödő dollár nem kedvezett a búza árának (Agrofórum)
Határozott trend helyett iránykereséssel indult az év a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,7 százalékkal, a kukorica 0,5 százalékkal, a repce pedig 5,2 százalékkal lett olcsóbb, miközben a szójabab kurzusa 1,3 százalékkal emelkedett. Európában a malmi búza 1,6 százalékot, a kukorica pedig 4,6 százalékot vesztett értékéből. A takarmánybúza kurzusa
jan. 4
7:12
Egyszer dinoszauruszlábat növesztettek csirkékre (Hamu és Gyémánt)
Sajnos a dínócsirkék nem jutottak el a kikelésig, de a kutatás lényege nem is az volt, hogy felnőtté neveljék őket, hanem az, hogy kiderítsék, milyen biológiai folyamatok vezettek a dinoszauruszlábakról a modern madárlábakra való átmenethez. Egészen a közelmúltig a tudomány egyik legnagyobb mítosza az volt, hogy az összes dinoszaurusz kiha
jan. 4
7:12
Peter Wright másodjára lett darts-világbajnok (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 4
7:12
Újautó divatszínek 2021: ezüst, szürke, fehér, fekete (Autószektor)
Új autók: 2021-ben az ezüst és a szürke autók voltak a legnépszerűbbek. (Fotó: BMW) Az Autóipari Szövetség (VDA) közleménye szerint az előző évhez hasonlóan 2021-ben is az újonnan bejegyzett autók több mint háromnegyede szürke/ezüst, fekete vagy fehér volt. A VDA a Szövetségi Közlekedési Hatóság adataira támaszkodott. Eszerint 2021 januárja és nove
jan. 4
7:18
A DisplayNOW online hirdetési webshop vezetője szakértőként csatlakozott a K&H; üzletet ide! programjához (Márkamonitor)
Még csak fél éve indult a kifejezetten kkv célcsoportot célzó hirdetési webáruház, a DisplayNOW.net, és vezetőjük máris szakértőként vesz részt a K&H Üzletet ide! programjában. A kis- és középvállalkozásoknak szóló, legalább 60 ezer kkv-nak segítő program célja, hogy a cégeknek egy felületen kínáljon hasznos szakmai tartalmakat, az indulást és fejl
jan. 4
7:18
Michael Schumachert szívszorító születésnapi üzenettel köszöntötte fia (Igényesférfi.hu)
Hétfőn töltötte be 53. életévét az autósport valaha volt talán legnagyobb klasszisa, Michael Schumacher, akiről immáron nyolc éve, hogy szinte semmit sem tudunk.

Keresés