A legnagyobb arányban a Z-generációs fogyasztók szeretnének levenni valamit a 2021-es posztjaik közül (86 százalék), míg a 35 év felettieknél csak 75 százalék ez az arány.
Nem szabadulhat a karanténból az a koronavírus-fertőzött, akinek még a hetedik nap után is vannak tünetei. Az új eljárásrend alapján azonban az ötödik napon elhagyhatják a karantént, akik a 4. napon láztalanok és van egy negatív gyorstesztjük – mondta el az RTL reggeli műsorában Majoros Emese háziorvos.
Hadházy Ákos mai posztjában azt állította: a Nagy Ádám által alapított Nadan Kft. nevére került a Magyar Végrehajtói Kar irodaháza. A Nadan után a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar is írásban reagált az ügyre az atv.hu-nak.
Barbara Stanwyck Hollywood aranykorának egyik legnagyobb csillaga volt, aki számos időtálló alkotásban bizonyította be a tehetségét. Népszerűségének azonban megvolt az árnyoldala is, hiszen az újságírók és a rajongók árgus szemekkel követték minden egyes lépését, gondosan rejtett titka pedig napvilágra került.
Dr. Gyurkó Szilvi egy teljes évig nem csinált semmit. És a sabbatical, azaz a pihenőév alatt több mindent csinált, mint eddig valaha. Például megjárta a poklok poklát. De nem csak azt. Most viszont visszatért (hurrá!), és elmeséli, mi történt.
Átlagosan csak 0,4 százalékponttal magasabb egy személyi hitel jelenleg, mint tavaly év végén, azonban számos pénzintézetnél a THM emelkedése meghaladta az 1 százalékpontot.
A polgármesterek fizetésemelésére a kormány kötelezte az önkormányzatokat, ám Pécs esetében sem biztosítottak ehhez fedezetet. Péterffy Attila szerint ilyen helyzetben sem elvárt, sem etikus nem lehet az illetményének emelése.
Az ingatlanos fintech cég a Milo, bitcoin jelzáloghitel ajánlattal bővíti szolgáltatásait. A vállalat legújabb pénzügyi terméke lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy BTC állományukat ingatlan vásárlásra használják fel – közölte a vállalat keddi közleményében. Még tavaly számoltunk be arról, hogy a…
A rheumatoid arthritis kezelése általában a gyógyszeres kezelésből, illetve a megfelelő életmód betartásából áll. A betegség által okozott károsodás minimalizálása érdekében érdemes megfogadni hét életviteli javaslatot.
A nem megfelelő minőségű trappista sajtokkal kapcsolatos botrány már évek óta tart. Ennek ellenére eddig mégsem élesedett az a szabályozás, ami ezt hivatott megoldani.
Ghislaine Maxwell, Jeffrey Epstein néhai pénzember kerítője és barátnője nevében ügyvédjei szerdán este hivatalosan kérték a nő ellen folytatott per újratárgyalását az egyik esküdt kérdéses hitelességére hivatkozva - jelentette a Reuters brit hírügynökség, amely megkapta a beadvány másolatát.
Nagyon meglepte a Transzparens Újságírásért Alapítvány menedzserét, amikor egyszer csak az általunk és általuk is kritizált, egyoldalúan kormányellenes médiapluralizmus-országjelentés mögött álló Centre For Media Pluralism and Media Freedom (CMPF) megkereste, és felkérte őket szakértőnek. Emlékezetes: ez az a dokumentum, amelyen részben a hazánkat
"Elfelejtettem felszedni ősszel a zöldséget! Attól megehetem?" Ehhez hasonló internetes hozzászólásokat rendszeresen olvasunk kertészkedéssel foglalkozó Facebook csoportokban. Szerintünk igen, de azért megkérdeztük a szakembert is.
A Nyugatnak nagyon oda kell figyelnie, hogy a világ szemében ne tűnjön fel olyan szereplőnek, akit egy háborús fenyegetéssel meghátrálásra lehet késztetni – mondta a biztonságpolitikai szakértő.
A nem piaci közszolgáltatások fontos szerepet töltenek be a nemzetgazdaságban, közvetlenül és közvetve is hatással vannak a gazdasági teljesítményre. 2020. évben a nemzetgazdaság egészéhez hasonlóan a nem piaci közszolgáltatások gazdasági teljesítménye is csökkent az előző évhez képest. Ugyanakkor ezen közszolgáltatásokat tartalmazó ágazatok GDP-he
A munkaerőpiac szempontjából 2021 példanélküli év volt, ugyanis az év során jól látható, intenzív toborzási hullám ment végig az országon, a vállalatok erőteljes munkaerő-felvételbe kezdtek - közölte a Profession.hu állásportál csütörtökön az MTI-vel. Ebben persze a megelőző évi alacsony bázis is szerepet játszott a koronavírus-járvány miatt, és az
A papírhiány és a járvány miatt a Könyvhét és a Könyvfesztivál dátumának tologatása sem könnyíti meg idén a kiadók dolgát a megjelenések tervezésében. Mostanra viszont már körvonalazódik 2022 első félévének kínálata, ezekből válogattunk a teljesség igénye nélkül - és mivel annyi izgalmas téma és cím érkezik, tényirodalmi ajánlónkat két részre bonto
Bár a nagyvállalatok jellemzően már beépítették áraikba a pénzromlás hatását, a cégek több mint felének okoz nehézséget a magas infláció. A K&H nagyvállalati növekedési index szerint a szektorok közül magasan a mezőgazdasági cégeknek jelenti a legnagyobb kihívást az áremelkedés.
A fővárosban tavaly a negyedik negyedévben a meghirdetett projektekben épülő új lakások átlagos kínálati ára négyzetméterenként 1 millió 288 ezer forint volt, ami 14,5 százalékos növekedés 2020 azonos időszakához képest;
"Sajnos nem vagyunk elegen a raktárbam, ezért kevesebb rendelést és korlátozott számú terméket tudunk szállítani a következő napokban" - olvasható az online bolt nyitólapján.
Ne lepődjön meg senki, ha Oroszország provokál vagy incidenst okoz Ukrajnában, majd megpróbálja felhasználni azt a katonai beavatkozás igazolására abban a reményben, hogy mire a világ rájön a cselre, már túl késő lesz - jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön Berlinben.
Idén január 17-e és 21-e között zajlik az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét, melynek legfontosabb küldetése, hogy még nagyobb figyelmet kapjon a méhnyakrák elleni prevenció. A témáról ezúttal dr. Bartha Tünde szülész-nőgyógyásszal, a Mályvavirág Alapítvány kuratóriumi tagjával beszélgettünk.
Újabb ellentmondásos helyzet alakult ki a Városháza feltételezett eladása körül. Sajtóhírek szerint a fővárosi önkormányzat tagadta a vagyonkezelő vezetőjének jutalmát, a főpolgármester a jutalomról beszélt, a helyettese pedig tagadta, hogy lett volna prémium év végén.
Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, csaknem 819 ezer személygépkocsi cserélt gazdát tavaly, ez 3,4 százalékkal haladja meg az előző évit, amikor 791 ezer volt a belföldi átírások száma.
Az Opel Astra egykoron az egyik legnépszerűbb autónak számított Magyarországon, és bár az utóbbi időben egy kissé visszaesett a modell, a vadonatúj generációtól ismét sokat remél a hazai importőr. Az autóról ugyan már mindent tudtunk eddig is, ellenben az árak eddig ismeretlenek voltak. Most végre ezekről is lehullt a lepel – íme, az új Opel Astra
Hosszú idő kellett hozzá, ám végül megszokta és meg is szerette fogszabályozóját Cooky felesége, Szécsi Debóra. Az egykori táncos ma már nem szégyelli a kis rácsokat, bátran mosolyog vissza a világra.
Az Egységben Magyarországért néven induló ellenzéki pártok összegyűjtötték a két népszavazási kezdeményezéshez szükséges 200 ezer aláírást. Ez azt jelenti, hogy idén a kormány által kezdeményezett népszavazás mellett a 270 napos álláskeresési járadék, illetve a Fudan Egyetem kapcsán is dönthetnek a választópolgárok.