A magyarok vásárolhatnak legolcsóbban ruhát és energiát az unióban, erre jutott az uniós statisztikai hivatal, amely vásárlóerő-paritáson hasonlította össze az egyes országok árszintjeit. Nagyon fontos mindez, hiszen a rohamosan növekvő reálbérekből a magyarok így még olcsóbban is tudnak vásárolni, mint más országok lakói. Miközben a német és osztr
313,5 millió fertőzöttet, 5,50 millió halálesetet és 9,51 milliárd beadott vakcinadózist tartanak nyilván a világon a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a Johns Hopkins Egyetem reggeli adatai szerint. Magyarországon az elmúlt egy hét népességarányos adatai alapján Budapesten, Pest megyében és a Győr-Moson-Sopron megyében regisztrálták a legtöbb
A kereset szerint félrevezették a befektetőket azzal, hogy az EthereumMax által értékesített tokeneket reklámozták „a követőik és a befektetők kárára”.
Krizsán Lili a Sztárban sztár leszek! legutóbbi szezonjának egyik üdvöskéje volt. A 21 esztendős énekesnőről sokan nem is sejtették, hogy titokban súlyos kór emészti. A híresség jelenleg is kórházi kezelésre szorul, előreláthatólag csak hetek múlva térhet haza, addig pedig farkasszemet kell néznie betegségével, mely miatt rengeteget fogyott.
Az Eduline szerint a téli szünet utáni második héten megugrott koronavírusos diákok száma, ezért országszerte egyre több iskolában állnak át online oktatásra.
Elutasította a bíróság a Los Angeles-i rendőrök fellebbezését, akiket azért rúgtak ki, mert betörő helyett egy Snorlaxot fogtak el. A járőrkocsi felvételei rögzítették ugyanis, hogy a rendőrök Pokémon Got játszanak, ahelyett, hogy erősítést kérnének.
A korábbi MSZP-s miniszterhez, Ficsor Ádámhoz, illetve az egykori Együtt elnökéhez, Szigetvári Viktorhoz köthető DatAdat mérésekkel támogatja a baloldali miniszterelnök-jelölt kampányát.
A munkahelyek többségénél nem örülnek, ha halas vagy hagymás fogást viszünk ebédre, ha csak nem osztjuk meg másokkal. Kiránduláskor vagy gyors vacsora gyanánt, amikor nincs kedvünk főzőcskézni azonban mindig tökéletesek lehetnek ezek a szendvicsek. Ha előre elkészítjük a tonhalkrémet és a tojást, csak pár pillanat lesz a tálalás.
ESG-alapokba fektetni ma olyan, mintha a vadnyugaton próbálnál szerencsét – írja a Bloomberg az As You Sow nevű részvényesi érdekvédelmi csoport adataira hivatkozva, amelyek szabályozási és végrehajtási oldalról is jelentős hiányosságokat tártak fel a fenntarthatóságot hirdető befektetéseknél.
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével az idei évben szerdán ülésezett először Magyarország kormánya - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Manapság sajnos általában nem értjük egymást túl jól, de ennek szerencsére semmi köze a tájszavakhoz. Ez utóbbiak csak csekély gondot és némi mosolyt is jelenthetnek, fedjük hát fel néhányuk titkát.
Június 1-től Martin Sander lesz a Ford Európa személyautó-részlegének vezérigazgatója, valamint a Ford-Werke GmbH igazgatótanácsának elnöke.Sander komoly autóipari tapasztalattal érkezik, hiszen 25 éves pályafutást tudhat maga mögött a Volkswagen Csoportnál, ahol különféle vezető posztokon dolgozott Észak-Amerikában, az Egyesült Királyságban és Eur
A gyermekes családok nagy része a múlt év végén még nem tervezte meg, mire költi majd a tavalyi személyi jövedelemadó befizetések után neki járó visszatérítést – derül ki az Erste Bank kutatásából. A legtöbb szülő számláján néhány héten belül landoló összeget jellemzően az alacsonyabb rendszeres havi jóváírással rendelkezők költötték el fejben, míg
Ha elektromos autóról van szó, a többség rögtön szóba hozza a Teslát, mint a legismertebb villanyautó márkát. Kétségtelen, hogy sok, és egyre több autót ad el a világban az amerikai Tesla, ám a kínai gyártók előretörése megállíthatatlan. Kérdés, hogy mikor törik át az európai határokat és jelennek meg tömegesen nálunk is? Míg a kínai márkák nem nag
A rezsiárak elszállása és a vállalati áremelések miatti magas infláció két oldalról is alááshatja a lakossági fogyasztás bővülését idén az eurózónában, és az energiaárak elszállása összességében akár 1%-ponttal is ronthatja a gazdasági növekedést – rajzolódik ki a Bloomberg saját gazdasági modelljéből. A jelek szerint az elszálló energiaárak egyik
Egy emberként kezd el énekelni minden magyar, valahányszor felcsendül a Gyöngyhajú lány című dal. Az Omega együttes legismertebb száma igazi klasszikusnak számít, azt azonban csak kevesen tudják, mi alapján született a dalszöveg.
Egy éve kötelező a vásárlók számára valamilyen elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani azoknál a kereskedőknél, ahol online pénztárgépeket használnak. Az OTP Bank friss felmérése szerint az ügyfelek saját bőrükön is érzik, hogy egyre több helyen lehet kártyával fizetni, vannak ugyanakkor szektorok, ahol sok esetben ez még nem lehetséges. Pedi
Szerbia a koronavírus-járvány óta, annak gazdasági következményei miatt, és a gazdasági tevékenységek ösztönzése céljából már számos intézkedést bevezetett, de első alkalommal kezeli kiemelten a 16 és 29 év közötti korosztályt, február 1-től ugyanis ez a korosztály 100 eurós állami támogatásban részesül.
2022 nyarán indulhat a Hold felszínére a Peregrine űrszonda, hogy a tudományos kutatóeszközök mellett egy különleges küldeményt, a hazai Puli Space Technologies Téridő plakettjét is eljuttassa az égitestre.
„Bajtársaink igényei szerint, már levehető ujjú mellénnyel, övvel, opcionális zsebekkel és kívülről betehető térdprotektorokkal érkeznek a mentők új munkaruhái, melyek kiosztása hamarosan megkezdődhet” – igy harangozza be az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán az új munkaruhák érkezését, ám a száraz hír mögött igazi videós csemege hózódik m
A kriptoeszközökhöz köthető befektetési termékekből és alapokból kiáramló vagyon nettó értéke a múlt héten rekordösszegű 207 millió dollár volt – derült ki a CoinShares digitális eszközkezelő hétfői jelentéséből, miközben az év első kereskedési hetében folytatódott az árfolyamesés.
A koronavírus-járvány hatására feltorlódtak a betegek a fogorvosi rendelőkben, a várólisták egyre hosszabbak. Ezen a helyzeten az sem segít, hogy 277 fogorvosi körzetben nincs, aki ellássa a betegeket, azonban ez az összes fogorvosi szolgálatnak mindössze 6,8 százaléka. Főként vidéken kevés a szakember, és egyre több páciens választja inkább a magá
Izgalmasan indítja az évet Magyarország egyik legsikeresebb divatmárkája. Jagasics V. Csonka Hedviggel, a márka alapítója és tulajdonosa összefoglalta, mire készül a cégével mostanában.