Míg az exportot az ipari termelés alkatrészhiányból eredő akadályai korlátozzák, az importot a beruházási és fogyasztói kereslet mellett az emelkedő energiaárak is növelik, így a későbbiekben sem várható az áruforgalmi egyenleg javulása. Mivel a szolgáltatások egyenlege nem képes az áruforgalmi mérleg romlását ellensúlyozni, a folyó fizetési mérleg
Az új német kormánykoalíció az európai föderáció jelszavával lényegében központosított európai államot akar létrehozni – jelentette ki Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a lengyel kormánypárt elnöke a Sieci konzervatív hetilapban hétfőn megjelent interjúban.
Bírálatok kereszttüzébe került Magdalena Andersson svéd baloldali miniszterelnök, mert illegális migránssal takaríttatott az otthonában – jelentette hétfőn a BBC brit televízió.
Áder János hivatalosan bejelentette, hogy mikor lesz a 2022-es választás, miután kedden reggel kiszivárgott, hogy feltehetően mikor tervezik azt megtartani.
Felrobbant egy lakóház Szegeden, tudatta a katasztrófavédelem, akik fotókat is közöltek a szörnyű pusztításról. Elárulták, mi történt a házban élő emberrel.
Novemberben közel négyszeresére nőtt a vendégéjszakák száma a járványügyi korlátozásokkal sújtott 2020 novemberéhez képest, a 2019-es utolsó „békeév” azonos hónapjához viszonyítva viszont 39 százalék a csökkenés – derül ki a KSH legfrissebb adataiból.
Elkészült az M44 befejező szakaszának tervezése és előkészítése. A 107 milliárd forintból elkészülő autóút átadási időpontját is megközelítőleg lehet tudni:
Tavaly 700 ezer kínai örülhetett az új Audijának. Fotó: Audi Az Audi tavaly 1,68 millió autót adott el, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint az előző, már korona által fémjelzett évben. Az első félévi rekord után a második félévben a félvezető szűk keresztmetszet lassította az eladásokat – ismertette a Volkswagen leányvállalata. Kínában az Audi 701 00
A téli lefagyott utak a bosszúságon túl balesetveszélyesek is. A hagyományos sózás ugyan megszünteti ezt a csúszósságat, de káros a környezetre, sőt, a járművekre nézve is.
Tovább nőttek az albérletárak decemberben is a budapesti kiadó lakások piacán, és ez a trend 2022-ben is folytatódik – derül ki a Rentingo.com legfrissebb, 2022-re vonatkozó albérletpiaci elemzéséből és előrejelzéséből. A 2020-as látványos bezuhanást követően a koronavírus-járvány újabb hullámai egyre kevésbé befolyásolták az árakat, sőt 2021 végér
Megérkezett az újabb szállítmány a Pfizer-BioNTech által az 5-11 éves korosztály számára kifejlesztett COVID-19 elleni oltóanyagból. Ez a harmadik szállítmány, 48 ezer adag oltóanyagot tartalmaz. Az oltóanyag 21 napos eltéréssel két adagos oltási rendben alkalmazandó.
Immár három kisfiú boldog édesanyja a domborulatairól híres Ashley Graham. Mint terhessége minden egyes mozzanatát, az örömhírt is a közösségi oldalán jelentette be.
Megdőlt tavaly Németországban az 1946-ban regisztrált halálozási rekord, egy év alatt egymilliónál is többen haltak meg - közölte kedden a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis), amelynek adatai szerint a növekedés részben a koronavírus-világjárványnak tulajdonítható.
Jelentős emelkedéssel zárta a napot a magyar tőzsde, ami elsősorban az OTP jó teljesítményének volt betudható, hiszen a bankpapír 4,5 százalékot ralizott.
Völner Pál korrupciós, valamint Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos kiszivárgott hangfelvétele ügyében várnak majd tájékoztatást az illetékes szervektől.
Elindult a második világháborúban hősi halált halt, megsebesült és hadifogságba esett magyar katonák internetes adatbázisa. A bárki számára hozzáférhető, kutatható iivh-katonahoseink.militaria.hu oldalt kedden mutatták be Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Az ön felmenői is köztük vannak?
Szlovéniában január végére, február elejére várják a koronavírus-járvány ötödik hullámának tetőzését - jelentette ki kedden Janez Poklukar szlovén egészségügyi miniszter, megjegyezve, hogy mindemellett nem szerencsés előrejelzésekbe bocsátkozni, mert az omikron variáns nap, mint nap új meglepetést okoz.
Rendkívül sikeresen indult a januári oltási akció, amelynek első három napján több mint 135 ezer oltást adtak be - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Stagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNI) kedden az internetes oldalán. Az év végi emelkedés után 2022 első hetében "nem volt megfigyelhető további növekedés a szennyvízminták átlagos SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációjában". A vizsgált városok többségében stagnáló tende
Új rekordot döntött a kórházba szállított betegek száma az Egyesült Államokban a koronavírus omikron-változatának rendkívül gyors terjedése miatt: a héten 145 982 amerikai fertőzöttet szállítottak kórházba - jelentette az NPR közszolgálati rádió kedden.
Ha te is csatlakoztál a Veganuary-hoz, azaz a vegán januárhoz, biztosan tudod, hogy az életmód nem csupán az étkezésre terjed ki. A vegánok minden állati eredetű összetevőt kerülnek, valamint semmilyen formáját nem támogatják az állatok használatának. Ezt a filozófiát pedig az élet minden területén, így a természetesen a hajápolásban is alkalmazzák
A magyar férfi kézilabda-válogatott képes lehet a csoport első helyének megszerzésére, és akár az elődöntőbe is bejuthat a héten kezdődő, részben magyarországi Európa-bajnokságon – vélekedett a korábbi válogatott, Balogh Zsolt. Az átlövő arról is beszélt, hogy miért igazol nyáron Tatabányáról a Ferencvároshoz.
A BMW 330 típusjelzés immár 23 éve garancia az élvezetes helyváltoztatásra, függetlenül a mágikus szám utáni betű(k)től. A régóta ismert 'i' és 'd' jelzésekhez 6 éve csatlakozott az 'e' még a korábbi, F30 kódjelű 3-as sorozatban, amely a 30-as teljesítményszinttel rendelkező, konnektorról tölthető hibrid hajtásláncot jelöli. Azonban míg az F30 szér
Megdőlt tavaly Németországban az 1946-ban regisztrált halálozási rekord, egy év alatt egymilliónál is többen haltak meg - közölte kedden a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis), amelynek adatai szerint a növekedés részben a koronavírus-világjárványnak tulajdonítható.
Most már tudjuk, április 3-ára írta ki az országgyűlési képviselő-választást Áder János köztársasági elnök, s most itt vannak az ezzel kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb információk is.
A miniszterelnök a közösségi oldalán reagált rá, hogy Áder János köztársasági elnök kitűzte az országgyűlési választások időpontját. A posztja alatt rögtön felizzott a kommentszekció.
Melbourne – Negatívan fogadták a tenisztársadalomban, hogy Novak Djokovics ott lehet a hétfőn kezdődő Australian Openen, pedig nincs beoltva a koronavírus ellen. Míg minden más résztvevőtől megkövetelték a vakcinát, addig a 34 éves szerb azzal védekezett, hogy kétszer elkapta a Covid–19-et – legutóbb decemberben –, így ő védett. Elképesztő kálvária
Magyarországnak nemzet-biztonsági érdeke Közép-Ázsia stabilitása, ezért a kormány támogatja a béke helyreállítását Kazahsztánban - jelentette ki Szijjártó Péter.
A VeChain ökoszisztémába USD alapú stabilcoin érkezik VeUSD néven. A stabilcoin fejlesztője az a Stably, amely korábban már az ICON-al is együttműködött, szintén egy stabilcoin projekt kapcsán. (Erről itt írtunk.) A VeChainen ez lesz az első termék, amelyet a folyamatos…