Az ország északi felében a felhők, míg délen a napsütés lesz túlsúlyban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy részén párás, ködös maradhat az idő, és ott szitálás, kisebb eső előfordulhat.
Idén szerencsés körülmények között éri el maximumát a Quadrantidák meteorraj – írja az Időkép. Január 3-án holdmentes éjjel fogadja a Quadrantidák meteorraj maximumát. A pontos időpont 21 óra 40 perc, összesen pedig 5-6 órán át záporoznak majd a hullócsillagok. A Quadrantidák tagjai közepes sebességű, átlagos fényességű meteorok, ám mennyiségük az
Csaknem 200 köbméternyi hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosban a szilveszteri ünneplés után a Budapesti Közművek (Bkm) Nonprofit Zrt.-hez tartozó Fkf Köztisztasági Divízió dolgozói.
Az év utolsó napján több tűzeset, baleset és szén-monoxid-mérgezés történt az országban. Tűzijátékok miatt is kellett tüzet oltani, továbbá megrémült kutyákat is mentettek a tűzoltók - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (Okf) szóvivője szombaton az Mti-t.
A Ferencvárosi Torna Club elnöke hagyományos évértékelő beszédében arról beszélt, hogy Peter Stöger helyett mást kellett volna választania. Szót ejtett a nyáron távozott Szerhij Rebrov búcsújának hátteréről, és több újdonságot is bejelentett. Jön a Fradiváros is, új formában.
Szinte mindenkit érintenek az adócsökkentések 2022-ben, összességében több mint 1500 milliárd forint marad többek között a családoknál, a fiataloknál, a kis- és közepes vállalkozásoknál, a kripto-devizával kereskedőknél
Berkiék családi körben ünnepelték a szilvesztert! Berki Krisztián felesége, Mazsi az Instagram-oldalán tett közzé több családi fotót, amiken a házaspár és kislányuk, Emma Katerina látható.
Kisebb pánikot okozott az egyik vendég az egerszalóki Saliris Resortban szilveszter éjjel: ordibált, majd beindította a tűzriasztót is, ezt követően lefújt poroltóval mindent és mindenkit, aki elé került. A rendőrség vizsgálatot indított.
Semmihez sem fogható kreativitással áldotta meg a sors azt a londoni művészt, aki a fotóival vadonatúj megvilágításba helyezi a világ látványosságait. Kíváncsi vagy, hogy néz ki a Colosseum, az Eiffel torony vagy a Tower Bridge Rick McCor szemein keresztül?
Ha a baloldalon múlt volna, a január elsején életbe lépő intézkedések nem lennének, mert ők nem szavazták meg azokat a parlamentben - jelentette ki szombati, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában a Fidesz kommunikációs igazgatója boldog új évet kívánva minden magyar állampolgárnak.
Csaknem 200 köbméternyi hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosban a szilveszteri ünneplés után a Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt.-hez tartozó FKF Köztisztasági Divízió dolgozói.
Karácsony Gergely csak pislog kicsit szomorkás arccal, abban bízva, valahogyan el tudja kerülni a még nagyobb bajt, ha már nem tudott teljesen kimaradni a botrányból.
Csaknem 200 köbméternyi hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosban a szilveszteri ünneplés után a Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt.-hez tartozó FKF Köztisztasági Divízió dolgozói.
Zacher Gábor, toxikológus, sürgősségi főorvorvos attól tart, hogy a koronavírusnak újabb és újabb mutációi bukkannak majd fel, amelyek ki tudják cselezni az védőoltásokat, így egyre durvább járványhullámok jöhetnek. A szakértő azt is megosztotta, hogy miket tekint a 2022-es év legnagyobb szakmai kihívásainak, továbbá szeretné elérni, hogy engedélye
Hetvenhét éves korában elhunyt Dan Reeves, aki játékosként Super Bowlt nyert a Dallas Cowboysszal, de mindenekelőtt hosszú és eredményes edzői karrierjével vívta ki a tiszteletet a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL).
Szilveszter éjjel az egerszalóki Saliris Resort szállodában téves tűzriadót indított és poroltóval fújta le akit csak ért egy 44 éves férfi, aki ellen eljárást indított a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. Szilveszteri…
Autóval ütközött a vasútvillamos szombaton Hódmezővásárhelyen. Emiatt akár fél órával hosszabb menetidőre számíthatnak az utasok - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Hagyományos évértékelőjében Kubatov Gábor, az Ftc elnöke elárulta, hogy szerinte az Ftc csak a második-harmadik legnagyobb költségvetésű magyar futballklub. Emellett beszélt Peter Stöger vezetőedző nehéz szívvel való menesztéséről és arról, hogy az új mester, Sztanyiszlav Csercseszov nagyjából akkora költséget jelent, mint a korábbi sikeredző, Szer
Az Európai Unió, az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada és az Egyesült Királyság szombaton közzétett közös nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte az oroszországi Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság felszámolását, és nemzetközi emberi jogi kötelezettségeinek és kötelezettségvállalásainak tiszteletben tartására szólította
Minden nehézség ellenére Magyarországot nem törte meg a koronavírus-járvány - mondta a kormányszóvivő szombati videójában boldog új évet kívánva minden magyarnak határokon innen és túl.