A koronavírus-járvány hatására megnőtt a pedofil tartalmak iránti kereslet, az Európai Unió a technológiai cégeket kényszerítené hatékonyabb fellépésre ez ellen.
A Nézőpont Intézet igazgatója szerint a baloldal valószínűleg nem cserél miniszterelnök-jelöltet az országgyűlési választásig, mert már a nullára korlátozta Márki-Zay Péter befolyását és "innentől kezdve egy hasznos idiótaként tudják maguk előtt tolni", akivel a "balhét is el tudják vitetni" a voksolás elvesztése esetén.
2021-ben nagyon jó évet zárt a horvát idegenforgalom. Az erős keresletnek köszönhetően magasabb árakat tudtak érvényesíteni a szolgáltatók, mint remélték.
A kormány számításai szerint 2021-ben 6,4 százalékos volt a gazdaság bővülése, idén pedig jóval 5 százalék feletti növekedés valósulhat meg, ami lehetővé teszi az elmúlt tíz évben végrehajtott adócsökkentések folytatását - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.
A szerb Novak Djokovic egy ausztrál szállodában rekedt, miközben az Ausztrál Határrendőrség a teniszező kitoloncolási eljárásán dolgozik. A világelső teniszező az ausztrál nyílt teniszbajnokságra érkezett az országba, amelybe végül a hatóságok nem engedték be, mert nincs beoltva a koronavírus ellen. A 34 éves sportoló ügyvédei korábban közölték az
A hétvégé utolsó napján délelőtt inkább napos, fátyolfelhős időre van kilátás. Délután megvastagodhat a felhőzet, vele pedig vegyes halmazállapotú csapadék - hó, havas vagy ónos eső - jöhet. Egy újabb frontrendszer érkezik az ország fölé.
2021-ben számos meglepő, örömteli vagy éppen szomorú esemény történt a magyar sztárvilágban. De vajon mit ígérnek az égiek az új évre? A Metropol utánajárt, és kiderült, hogy 2022-ben sem lesz hiány örömből, bánatból, gyarapodásból és veszteségből.
Hajnal Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros sportigazgatója a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt a csapat új vezetőedzőjéről, Sztanyiszlav Csercseszovról, valamint azt is elárulta, miért nem kapott több időt a kispadon a néhány hónap után menesztett Peter Stöger.
A legfontosabb kérdés majd az lehet, hogy az omikron erősebb terjedési sebességét vagy a delta halálosabb tulajdonságait „örökli-e” erősebben a variáns, írja a Portfolió.
Már közelinek látja a párizsi olimpiát, és maga körül azt látja, hogy minden fiatal most akar bekerülni a vízilabda-válogatottba. Reméli, lesz pár bajnoki, amikor pihenhet.
A Booking.com online foglalási portál néhány évvel ezelőtt vezette be a Booking Genius programot, amit az utasok imádnak, a szállásadók kevésbé örülnek neki. 2022 januárjában bevezették a Genius 3-as szintet,…
„Igen ám, de ekkor jött a jeti. Pontosabban egy hatalmas baknyúl, ami úgy rohant, hogy szinte a lába se érte a földet – emiatt pedig úgy tűnt, hogy legalább akkora állatról lehet szó a nyomok alapján, mint egy jól megtermett őz. És ekkor az Insta-storym kérdésmatricájában elszabadult a pokol. De szó szerint.”
Nem tudják tovább halogatni az áremelést a húsiparosok, át kell hárítani a költségek emelkedését a vevőkre. Ha a sertéshús drágul, akkor minden többe kerül majd, ami sertéshúsból készült.
Ma már egyáltalán nem ritka, hogy a világhálón nem csak emberek, de olykor az állatok is hatalmas népszerűségnek örvendenek. Emlékezzük csak Grumpy Cat-re, aki a világ leghíresebb macskája volt a 2019-ben bekövetkezett haláláig.
A tálib hatóságok közösség elleni izgatás gyanújával letartóztattak Kabulban egy ismert, kormánykritikus egyetemi tanárt - jelentette be vasárnap a tálibok szóvivője Zabihullah Mudzsáhid.
A sertéstartók áremelés nélkül képtelenek lennének kigazdálkodni a megemelkedett önköltségi árakat, emiatt kénytelenek azt a bolti árakban érvényesíteni.
2022 a választás éve, amely az egész magyarság jövőjéről szól: nemcsak Magyarországnak, hanem az egész magyar nemzetnek előre kell mennie, nem hátra - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap, a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A Ne nézz fel! alapötlete, hogy egy hatalmas meteor halad a Föld felé, amit metaforaként lehet értelmezni a Covidra vagy akár a globális felmelegedésre is. A film megmutatja, hogy a korrupció és az erővágy hogyan torzítja az emberek percepcióját, és hogy mennyire hajlamosak tudnak lenni az elitek, hogy mindenben a pénzt lássák. Időben észlelik a me
Az új, gazdaságos Dacia Bigster SUV-ról beszélünk, amely - a cégcsoporton belüli szinergiák nyomán - hamarosan egy teljesen új LADA crossover „donora” lehet. Az AutoExpress brit kiadása szerint az új Dacia Bigster crossover 20 ezer fontról indulhat, ami átszámítva kb. 8,5 millió forintot jelent. A románok új, olcsó crossovere méretét tekintve a Vol
Legutóbb október 23-ai ünnepség alkalmából tartották meg a százezreket felvonultató békementet. A miniszterelnök a közösségi oldalán közzétette, hogy idén, a választások előtt utoljára mikor fog beszélni a magyarokhoz.