Elkezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány ötödik hulláma, és ha nem jön újabb mutáció, és nem nő jelentősen az átoltottság, akkor az ötödik hullám csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések és 8-9 ezer a kórházban ápoltak száma, mondta el az InfoRádiónak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Nem léphetnek be az oltottaknak fenntartott helyekre azok, akik február 1-ig nem veszik fel a koronavírus elleni emlékeztető oltást - jelentette be vasárnap Tanosz Plevrisz görög egészségügy-miniszter.
Hétfőn északkelet felől fokozatosan csökken a felhőzet, de a Dunántúlon délutánig erősen felhős lehet az ég - itt elszórtan várható hószállingózás, havas eső,
Miskolc - Péter nem akármilyen éveken van túl. Az édesapát senki nem vádolhatja azzal, hogy nem kitartó, kilenc évig harcolt a bíróságon, hogy kislányát ő nevelhesse. Az egykoron rendőrként dolgozó férfi heroikus küzdelme végül sikerrel járt.
Lengyelországban az üzemanyagok jövedéki adójának korábbi csökkentése után februártól nyolc százalékosra fogják csökkenteni az üzemanyagok áfáját is, így 5 zloty körüli értékre (mintegy 396 forint) nyomnák le a literenkénti árakat - jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Újra megtartotta szokásos vasárnapi bejelentkezését a baloldali miniszterelnök-jelölt, aki nem tudott elszakadni botrányos újévi köszöntőjétől. Szerinte az ellenzéki sajtó is „ludas” abban, hogy beszéde ekkora vihart kavart. Kifejtette: szerinte a kínai vakcina beadatása a 60 év felettieknek a népirtás kategóriájába tartozik.
Rövid pólóban és falatnyi nadrágban mutatta meg alakját nyolc hónappal a szülés után Dér Heni. Bár megjegyzi, a hasa még nem kockás, de a képek tanúsága szerint bomba jó formában van az énekesnő. nem csoda, Heni rengeteg edzett a gyermekvállalás előtt, és azóta sem hagyta abba a testmozgást, persze nem olyan intenzitással sportol, mint korábban. Mo
Emelkedéssel zárta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 2022 első kereskedési hetét; a BUX 51 956,74 ponton zárt pénteken, 1236,03 ponttal, 2,44 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Nem vár áttörést az amerikai külügyminiszter a héten esedékes amerikai-orosz biztonsági tárgyalásoktól, de reméli, hogy sikerül valamilyen közös alapra jutni az ukrajnai válság kapcsán.
Először figyelték meg valós időben egy vörös szuperóriás robbanással végződő haláltusáját csillagászok: a hatalmas csillag gyors önpusztítása végén összeomlott és II-es típusú szupernóvává vált.
Saját fejlesztésű oltással ért el meggyőző átoltottságot Kuba - de hogyan sikerült a pénzügyi gondokkal és az egészségügyi ellátás nehézségeivel sújtott országnak a szert kifejlesztenie? Most pedig az Egyesült Arab Emirátusok előzi az átoltottsági listán.
A japán Rjuszuke Hamagucsi rendezte Doraibu mai ka (Drive My Car) című filmdráma kapta meg szombaton az amerikai Filmkritikusok Nemzeti Társaságának fődíját.
Érzelemdúsra sikeredett a Cápák között legújabb része: Moldován András előbb csúnyán kiakadt az egyik jelentkező terméke miatt, majd később 180 millió forinttal szállt be egy másik vállalkozásba. A magyar Elon Musk megríkatta a nagyhalakat, és végül sokszázmilliós üzletet kötött velük. Sőt, az egyik jelentkező házaspár a végén még örült is annak, h
Márki-Zay Péter a hetedik frakcióról letett, de a választások után létre akar hozni egy új pártot. Kiderült az is, hogy továbbra sincs megállapodás a közös listáról.
Megható történetet osztott meg Instagram oldalán Pásztor Anna. Az Anna and the Barbies énekesnője egy padon található emléktáblát osztott meg követőivel, ami után egy nem mindennapi történet bontakozott ki. Pásztor Anna ugyanis egy olyan üzenetet kapott, amiben fény derül a pad titkára.
A jövő héten is marad a hideg idő, többfelé napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet, és helyenként, a hóval borított tájakon mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Franciaországban egy hét alatt a lakosság 15 százaléka, csaknem 10 millióan vettek részt koronavírus-szűrésen, és a kormány tovább kívánja erősíteni a tesztelési politikáját - jelentette be vasárnap Gabriel Attal kormányszóvivő a BFM hírtelevízióban. Elmondta azt is, hogy a védettségi igazolást felváltó oltási igazolás bevezetése néhány napot késhe
Ezrek vonultak az utcára Prágában vasárnap az idősek és egyes foglalkozások művelői számára kötelező koronavírus elleni védőoltás ellen tiltakozva. Brüsszelben közel ötezren tüntettek a belga kormány által a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések ellen, a rendbontásba torkollott megmozduláson többeket előállítottak.
Ijesztő érzés a hirtelen fellépő mellkasi szúró fájdalom. Sokan azonnal szívinfarktustól vagy mellráktól tartanak. Eszünkbe sem jut, hogy a rossz tartás és az izommerevség okozhatja a fájdalmat.
Mintegy ötezren tüntettek Brüsszelben a belga kormány által a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések ellen, a rendbontásba torkollott megmozduláson többeket előállítottak; Belgiumban egy hét alatt 97 százalékkal emelkedett az új fertőzéses esetek száma - közölte a La Libre Belgique című belga napilap vasárnap.