A programot azért indította el a hírközlési hatóság, mert a piaci várakozások és a szolgáltatók nyilatkozatai szerint 2022 és 2023 első féléve között kivezetik Magyarországon a 3G-technológiát.
A műsorvezető és a sportoló már régóta együtt vannak, most szintet lépett a szerelmük: hivatalosan is összekötik az életüket. Ezt az eljegyzési gyűrűt mind elfogadnánk!
Megnyílt a regisztrációs lehetőség azon kereskedő cégek számára, amelyek részt kívánnak venni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által kezdeményezett mobilkészülék-csere támogatási programban. A program részeként az első időszakban a használatban lévő 3G-, majd később a 2G-képes mobileszközök cseréjéhez húszezer forintos modernizációs támogatás
A nagy gazdálkodókat képviselő cseh mezőgazdasági szervezetek – például az Agrofert Holding, amelynek tényleges tulajdonosa Andrej Babiš – ellenzik a cseh nemzeti KAP stratégiai terv tervezett változtatásait, különös tekintettel arra, hogy korlátoznák a nagyüzemeknek járó közvetlen EU-s kifizetéseket. Ha a módosításokat elfogadják, a szervezetek al
A Koreai Ndk sportolói nem indulnak a februári pekingi téli olimpián. Távolmaradásáról Észak-Korea levélben értesítette a kínai illetékeseket, okként „az ellenséges erők fellépését és a járványt” jelölve meg.
Az ünnepekről visszatérő vendégmunkások miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhely belépőoldalán péntek délelőtt – közölte a rendőrség honlapján.
A főváros teljes egészében elbonthatja az Üllői út forgalmát a Könyves Kálmán körúton átvezető műtárgyat, a népligeti felüljárót. A műszaki vizsgálat már zajlik.
Az elmúlt tíz év leghűvösebbje, egyúttal 1901 óta az egyik legszárazabb év volt Magyarországon 2021 - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat éves elemzéséből. Az Mti-hez eljuttatott összegzésben azt írták: a 2021-es év középhőmérséklete a sokéves (az 1991-2020-as időszak alapján számított) átlag körül alakult, az előzetes adatok szerint 10,8
Itt állunk az ötödik hullám küszöbén, ezért kiemelt fontosságú, hogy az otthon elvégezhető az antigén tesztek mennyire maradtak megbízhatóak az omikront illetően.
A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown abban bízik, a 2022-es Forma-1-es idényben „három-négy” autó is harcban lehet majd a világbajnoki címért – egészen az utolsó versenyig.
A GameStop árfolyama nagyot ugrott tegnap a zárás után, miután a hírek szerint a cég egy olyan részleget indít, amely non-fungible token vagyis NFT piacteret fejleszt, és ezzel betör a kriptovaluták és a blokklánc világába.
Miközben a húszszoros Grand Slam győztes szülei, rajongói, sőt még a szerb államfő is elkeseredetten próbálja kiharcolni, hogy Djokovic indulhasson a Australian Openen, a verseny szervezői már törölték is az indulók közül. Így valószínűleg már nem várható újabb fordulat a 34 éves sportoló ügyében.
Ez egy western. Na, nem az a fegyverrántós fajta, itt megszelídült már annyira a vadnyugat, hogy civilizálatlan sötétsége legfeljebb csak a fejekben él. Ahogy Bronco Harry mondaná, az igazi férfi lóra, és nem puskavégre termett. E történet főhőse, Phil egy végét járó korszak utolsó renitens képviselője. Amikor nem az volt a fontos, hogy ki vagy, ha
Novemberben már a harmadik egymást követő hónapban csökkent a német áruforgalmi külkereskedelmi többlet, miközben az import a második egymást követő hónapban volt rekordnagyságú.
Decemberben a szociális hozzájárulási adó csökkentésével egyetemben megszavazta a parlament azt a módosítást is, hogy mennyit jelent, mennyit ér az egyes ellátásoknál, ha valaki 2022. január 1-jétől havi 50 ezer, vagy éppen 75 ezer forint katát (kisadózó vállalkozások tételes adója) fizet.
2022. január 1-én hatályba lépett a munkarendről szóló rendelet, amely a kormány májusi bejelentése után júniusban a Magyar Közlönyben is megjelent. 2022 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2022-es megtervezésében. Mutatjuk, mikor lesznek ünn
Egyelőre szomszédainknál még nem, de Nyugat-Európa több országában elképesztően megugrottak a fertőzések, ezért sok kormány újabb szigorításokat vezetett be. A megbetegedések nagy részét már egyértelműen az omikron okozza.
További juttatásokkal és illetményemeléssel ismerik el a katonák és honvédelmi alkalmazottak munkáját – mondta el Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tárca közösségi oldalára pénteken feltöltött videóüzenetében.
Amikor valaki diétázni kezd, az első teendői között van a szénhidrátbevitel minimalizálása. Vagyis, villámgyorsan kizárja étrendjéből a magas szénhidráttartalmú vagy annak vélt ételeket.
Hiába van csatárhiány a katalán sztárcsapatnál, Coutinhót így is inkább lepasszolják. Egykori csapatkapitányának hívó szava dönthetett abban, hova igazolt.
A tőzsdék hangulata finoman szólva is változékony, ám a forint pénteken is folytatta egész hetes menetelését, délelőtt a 358-as szinthez közelített az euróval szemben az árfolyam.
2021 novemberében az ipari termelés volumene 2,6%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,1%-kal nőtt. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2021 októberéhez képest 2,9%-kal emelkedett - közölte a KSH.
Tavaly év végén elkészült a Magyar Zene Háza látványos épülete, mely 2022 január utolsó hétvégéjén izgalmas kiállítással és zenei programokkal nyitja meg kapuit a közönség előtt.