A Samsung tavaly év végén mutatta be a Samsung Galaxy A03 okostelefont, amit hamarosan meg is lehet vásárolni egyelőre még csak külföldön. Mutatjuk a részleteket. A dél-koreai nagyvállalat a tavalyi év végén több olyan okostelefont is bemutatott, amit csak a 2022-es évben kezdenek el forgalmazni. A Samsung Galaxy A03-as készülék is ilyen, hiszen no
Egyedülálló versenynek számít a Magyar Bor Nagydíj, hiszen a hazai borszakírók szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat azon borait, amelyek megítélésük szerint „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”.
Az állami, alapítványi és egyházi felsőoktatási intézmények ötvenezer dolgozójának keresete két ütemben, tavaly és idén összesen több mint harminc százalékkal nő – emlékeztetett Bódis József. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára hozzátette, hogy a kormány idén mintegy 6
Nem támogatta az Országos Bírósági Tanács (OBT) január 5-i, szerdai ülésén Varga Zs. Andrásnak, a Kúria elnökének az előterjesztését, hogy a bírói tanács fogadjon el nyilatkozatot „amelyben – Hitvallásához igazodva – kifejezi elkötelezettségét a bírói hatalom és ennek jogállami feltétele, a bírói függetlenség alapja, az Alaptörvény és Magyarország
Közel két év távollét után Daniel Ricciardo végre hazatért Ausztráliába, és a szerettei körében lehet. A honvágy és a távolság bevallása szerint csak tovább nehezítette az eleve nehéz 2021-es szezonját.
Szeretjük vagy sem, ez a kontroverziális, retro cipőtrend hatalmas visszatérésre készül az idei évben - máris minden menő divatüzlet polcain megtalálhatóak ezek a darabok!
Ki nyerte politikai értelemben a 2021-es évet? Vona Gábor és Megadja Gábor vitájával nyitjuk az idei első Mandiner hetilapot: Martonyi János írásától iraki és vajdasági helyszíni riportjainkon át a Dolhai Attilával készült interjúig számos izgalmas tartalommal találkozhatnak olvasóink.
A Ripost egy miskolci Facebook közösségből úgy értesült, hogy a Jobbik elnöke már a karácsonyi ünnepeket sem töltötte családja, felesége és három fia körében.
A kazah rendvédelmi szervek 13 tagja meghalt, és 353 megsebesült Almatiban a tüntetőkkel lezajlott összecsapásokban - közölte a Habar-24 tévécsatorna csütörtökön a városi parancsnokságra hivatkozva.
Nem emelte irányadó kamatát az MNB – derül ki a csütörtöki egyhetes betéti tender meghirdetéséből. A következő két hétben még 40 bázispont emelésre van lehetősége a jegybanknak a kamatfolyosó változtatása nélkül.
Romániában egy héten belül megnégyszereződött a koronavírus-fertőzöttek száma, csütörtökön a kormány a járványügyi korlátozások szigorításáról döntött.
Az olasz rendőröknek végül Spanyolországban sikerült letartóztatniuk azt a maffiavezért, akit húsz éve köröznek. Talán sosem fogják el, ha nem látják meg őt véletlenül a Google egyik térképes szolgáltatásán.
A Ripost egy miskolci Facebook-közösségből úgy értesült, hogy a Jobbik elnöke már a karácsonyi ünnepeket sem tölthette családja, felesége és három fia körében.
Hihetetlen számok láttak napvilágot az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő Mount Everesttel kapcsolatban. Évente körülbelül 800 ember próbálja megmászni a csúcsot, de csak kevesen élik túl.
Megérkezett az aláírt nevezési lap, így a Tour de Hongrie szervezőbizottsága csütörtökön hivatalosan is bejelenthette: 2022-ben is ott lesz a magyar kerékpáros körverseny rajtjánál a Bahreini Királyság világhírű csapata, a Bahrain–Victorious. Ezzel már a hatodik WorldTeam indulása vált biztosra nálunk.
Kazahsztánban átmenetileg, 180 napra központilag szabályozzák a benzin, a gázolaj és az autógáz (LPG) árát – közölte csütörtökön a köztársasági kormány sajtószolgálata.
A szakképzés és felnőttképzés megújítása elengedhetetlenné vált a gyors technológiai fejlődés és a munkaerő-piaci elvárások folyamatos változása miatt. Az új képzési szerkezet egyik ágát a szakmai oktatásban elsajátítható szakmák, másik halmazát a szakmai képzés keretében megszerezhető szakképesítések alkotják. Az OKJ megszűnése után új típusú szak
78 esztendős korában, decemberben hunyt el a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rocklegenda, Kóbor János, az Omega együttes frontembere – halála hatalmas űrt hagyott rajongói, de főleg családja szívében.
A Delonghival közös új podcastsorozatunkban olyan nőkkel beszélgetünk, akik úttörők, illetve példaképek lettek a saját szakmájukban. A Túl a plafonon podcast sorozatindító beszélgetésének vendége Joós Andrea tanár, tudománykommunikációs szakember volt, most pontokba szedtük, miről is esett szó a beszélgetésben, amit természetesen meg is hallgathats
Modellként kezdte a karrierjét, igazi elitnevelést kapott, tolószékben ért a csúcsra, és Göthe Salmanderként rövidesen újra láthatod. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 40. születésnapját ünneplő Eddie Redmayne kapcsán.
A január 13-i magyar–szlovák közös rendezésű férfikézilabda Európa-bajnokságra készülő válogatottunk a tervek szerint ma 18 órától Fehéroroszország ellen játszott volna felkészülési mérkőzést. A találkozó azonban elmarad.
Filmbe illő jelenettel ért véget annak a menekülő autósnak a története, akit a XVIII. kerületi rendőrök 2022. január 4-én délután ellenőrzés miatt akartak megállítani a Nagykőrösi úton. A sofőr a rendőri jelzésre megállás helyett gázt adott, azonban néhány perccel később egy villanyoszlop megállította. Az ütközés után a 23 éves férfit a járőrök az
Pál Évát, a Neoton Família egykori énekesnőjét jelölné köztársasági elnöknek az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (Iszomm). A döntés hátteréről és az esélyekről Szanyi Tibor, az Iszomm elnöke beszélt villáminterjúnkban.
Januárban a bivaly-húzta, különleges, elegáns fogatunk útjának végéhez érkezik. Remélem utad kényelmes, sikeres és a terveidnek megfelelő volt! Ezzel a hónappal zárul egy 3 éves víz-ciklus, mely mozgalmas és eseménydús volt, valamint egy 12 éves teljes ciklus ér a végéhez. Sok minden történt, változott, nagy horderejű tapasztalatokat szereztünk, ta
Perdöntő jelentősége van a koronavírus elleni harmadik oltás felvételének, mert négy hónappal az első és a második oltás felvételét követően a védettségi állapot fokozatosan csökken.