Hétfőtől Ausztriában már nem fogadják el az egydózisú Janssen-vakcinát az oltási igazolványhoz, érvényességének megőrzéséhez újabb oltásra van szükség. Jó hír azonban, hogy ez – a korábbi sajtóhírekkel ellentétben – a beutazást nem érinti: Magyarországról és Európa nagy részéről továbbra is ugyanúgy léphetjük át a határt Janssen-oltással, mint korá
Már ha a jegybanki alapkamatokat vetjük össze az inflációval. Csak árnyalatnyival jobb a helyzet, ha a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által novemberben irányadónak kikiáltott egyhetes betétek kamata a viszonyítási alap, ez esetben ugyanis már Dánia is mögénk kerül.
– A halála előtt néhány hónappal találta meg a szerelmet Damu Roland. A titokzatos hölggyel még közös tetoválást is készíttettek és együtt tervezték a jövőt.
Belgium január 10-től eltörli a karantént a koronavírus ellen teljesen beoltott, azaz a legalább két oltással rendelkezők esetében akkor is, ha fertőzöttekkel érintkeztek, emellett tíz napról hét napra csökkenti a fertőzöttek karanténkötelezettségét - közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.
Polányi Viktória azt mondta, ez egy fontos állomása annak, hogy Szilágyi Liliána gyógyult felnőtt életet kezdjen. De beszélt arról is, hogy vajon az édesanya miért nem lépett korábban közbe, és felvetett a kérdést, hogy az évek során hogyan bontakozhatott ki ez az egész úgy, hogy a környezet nem figyelt fel rá.
Magyarország le van maradva a részmunkaidős és távmunka tekintetében az Unióhoz képest. Ezen a téren a koronavírus-járvány javított, de még komoly fejlődésre van szükség, hogy a 4,8 százalékos magyar arány megközelítse az uniós 18 százalékos átlagot. A növekedés borítékolható, a K&H jövőkutatás szerint a következő időszakban sok dolgozó lazábban ka
Nem szeret szerepelni és csak elvétve ad interjút, pedig van bőven mondanivalója és arra érdemes is figyelni. Pár fővel indult egykor a családi vállalkozás, amelynek árbevétele az elmúlt évben 14 milliárd Ft felett volt. Az AgroSprint Zrt. 224 embernek biztosít munkát és gyáregységei Nyírlugoson, Karcagon és Romániában is jelen vannak. Fülöp Gáborn
„A kérdés nem az, vajon képesek-e érvelni. Nem is az, hogy tudnak-e beszélni. Hanem az, hogy képesek-e szenvedni?” A választ mindannyian tudjuk. De vajon tényleg tudjuk mindannyian?
A Samsung bemutatja a Galaxy S21 család legújabb tagját, az S21 FE 5G okostelefont, amely a felhasználók kedvenc Galaxy S21 funkcióival érkezik. Az új csúcskészülékben megtalálhatók a Galaxy S21 család legkedveltebb jellemzői, mint a kialakítás, a nagy teljesítmény, a profi kamera és a zökkenőmentes csatlakozás a Galaxy ökoszisztéma készülékeivel.
A TCL Electronics bejelentette, hogy idén 144 Hz-es Mini LED TV-ket fog piacra dobni a gamerek nagy-nagy örömére. Az új generációs játékkonzolokra egyre több olyan játék érkezik, amely 120 FPS-ben (képkocka per másodperc) is játszható, továbbá a korábban kiadott játékokat is folyamatosan optimalizálják ennek érdekében. Az akár 144 Hz-es frissítési
Kimagasló jövedelem ellenére sem jelentkeznek a fiatalok sofőrnek – panaszolta Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárhelyettese.
Otthon, útközben, a munkahelyen, kórházakban vagy akár Föld körüli pályán: a Bosch intelligens és hálózatba kapcsolt megoldásokkal segíti a legkülönbözőbb élethelyzetekben az emberek mindennapjait, miközben a vállalat szoftverek, szolgáltatások és licencek révén új üzleti területekre is lép. „Következetesen digitalizáljuk alaptevékenységünket. Célu
Mit ér a Tökéletes Vállalkozásötlet, ha nemcsak megold, de generál is egy új problémát? Lehet-e üzlet, ha valaki tényleg az ország legjobb kenyerét akarja megsütni és miért nem baj, ha tucatötlettel próbálkozik néhány újgenerációs kocka? Cápák közül – Balogh Petya, a Cápák között című üzleti show egyik befektetője értékel az adások után.
A meleg vizes hidromasszázsnak télen egészen varázslatos hangulata van. A hidegben kint ülni a friss levegőn, nyakig merülve a forró vízben és csodálni a téli tájat felszabadító érzés, amire a legsötétebb hónapban szomjazik a lélek.
Az inflációnak és árnövekedésnek köszönhetően egyre jobban oda kell figyelni rá, hogy mennyi pénz megy el a költségvetésből, ezért pár régi bevált tipphez is érdemes visszakanyarodni az újévben.
Pár héten belül minden magyar számlatulajdonos megkapja a bankjától azt az összesítőt, amelyből részletesen kiderül, pontosan milyen költségei is voltak tavaly a számlavezetésnek. Ennek alapján pedig érdemes lehet szétnézni a piacon, hátha akad olcsóbb ajánlat. A Bankmonitor szakértői kérdésünkre kiemelték, hogy a magyar bankok legfeljebb az inflác
Nagyon jó hír, hogy meghosszabbítják a Terítéken-kiállítást. A Dresszkód: szecesszió című kiállítás után egy kortárs divattervező legenda, Zoób Kati öltözeteiből nyílik tárlat január második felében a budapesti Ráth György-villa termeiben, a budapesti Városligeti fasor 12. szám alatt, mely a Magyar Iparművészeti Múzeumhoz tartozó épület.
A Lidl Magyarország számára stratégiai jelentőségű a fenntartható működés, a minél hatékonyabb erőforrás-felhasználás. Klímavédelmi programjai sorát az áruházlánc most újabb fontos intézkedéssel bővítette: 2022 január 1-jétől teljes üzlethálózatában, logisztikai központjaiban és irodaházában 100%-ban megújuló erőforrásból származó áramot használ. E
Az eddigi pletykák alapján a OnePlus 10 Pro ma érkezett volna, de úgy tűnik, hogy még pár napot kell rá várnunk. Néhány teaserben a OnePlus megerősítette, hogy a következő zászlóshajójuk január 11-én, kínai idő szerint 14 órakor fog érkezni. A hír egyébként egy rakás kép kíséretében érkezett, amelyek a OnePlus weboldalán és közösségi csatornáin ter
Az ünnepek előtti forgatagban feltorlódott a vásárlók sora a mozgólépcső aljánál. Egy kétéves forma kisfiú feküdt a földön, hisztizett. Kezét-lábát ütemesen csapkodta a latyakos tócsában. Az emberek többsége megvetően, kis kárörvendéssel nyugtázta a jelenetet. A műsor végül nem tartott sokáig: a szégyenével és bizonytalanságával küzdő anyuka felkap
A családi adóvisszatérítésre 835 ezer nyilatkozat érkezett tavaly, ennek 81 százalékát online töltötték ki és csak 132 ezer volt a papíralapú dokumentum.
Habár az elmúlt 4 évben a bitcoin mindig legalább 10%-os emelkedéssel köszöntötte az új esztendő, az idei tűzijáték nemcsak hogy elmaradt, de a BTC jelenleg is az éves nyitó árfolyam alatt tartózkodik. A kiábrándító teljesítmény legfőbb oka egy háttérben zajló…
Kerékpárút épült a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Besenyszögön a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert 143 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően - közölte a besenyszögi önkormányzat az MTI-vel.
Ha valakinek visszafordíthatatlanul károsodik a tüdeje, annak a szervátültetés jelenti az egyetlen esélyt a túlélésre. A tüdőt súlyosan roncsoló Covid-19 miatt is végeztek már transzplantációt, Magyarországon is, a dolgot azonban nagyban megnehezíti, hogy messze nincs elegendő donorszerv, és emiatt átlagosan fél év a várakozási idő.
A bejgliáradat és az újévi koccintások után nehéz visszarázódni a munka világába. De mit tehetünk a motivációnkért és egy hatékonyabb évkezdésért, miközben az utolsó, már egy kicsit száraz zserbókat rágjuk az e-mailhegyek fölött?
Ahogy elfogy az utolsó bejgliszelet is és a karácsonyfán sem találni már több szaloncukrot, mindenkiben felmerül: ideje ledolgozni az ünnepi gasztrobűnözés nyomait. Nem kell feltétlenül diétában gondolkodni, csak figyeljünk jobban arra, hogy mit eszünk. Íme, tehát tíz étel, amit idén is érdemes fogyasztanunk az egészségünk megőrzése érdekében.
Az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb kamatemelésről döntött a lengyel jegybank (NBP) monetáris politikai tanácsa (RPP). Az RPP döntése értelmében szerdától 50 bázisponttal emelkednek a jegybanki kamatok, az irányadó kamat 1,75 százalékról 2,25 százalékra.
A bodorka (Rutilus rutilus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson. A szervezet honlapján rendezett év hala közönségszavazásra december 31-én délig 4155 voks érkezett, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A hazai álló és folyóvizekben egyaránt elterjedt bo
December 31-e a naptári év szerint működő adózóknál nemcsak a könyvviteli zárások miatt fontos dátum, hanem azért is, mert ezzel a nappal képezhető meg a fejlesztési tartalék a számvitelben (amely aztán adóalap-csökkentésre jogosít a társasági adóban). Kétrészes sorozatunkban néhány olyan kérdést ismertetünk, amelyek a fejlesztési tartalék megképzé