A baloldali politikai aktivistát ma boncolják, és vizsgálják a térfigyelő kamerák felvételeit, telefonjának adatait és közösségi oldalait is, írja a Corrierre della Sera.
A tranzakció a nemzetközi kereskedelmi tevékenységet az AutoWallis növekedési stratégiájának megfelelően bővíti - írták. Az Avto Aktiv megvásárlását azért is fontosnak tartják, mert az új társaság árbevétele jelentős, a tavalyi megközelítheti a teljes vállalatcsoport forgalmának 10 százalékát. 2020-ban 960 új és 351 használt autó eladásával 51 mill
A bérek kritikus feltorlódásától, a bérrendszer gyors és totális összeomlásától tart a MÁV-Volán-csoporthoz tartozó Vasutasok Szakszervezete, valamint a Közúti Közlekedési Szakszervezet. "A minimálbér drasztikus emelése miatt kialakult bérfeszültség feloldására az érdekvédők a kormánytól kérnek pénzügyi segítséget. A bértorlódás miatt pattanásig fe
Jópár évvel ezelőtt egyszerűen azt tanácsolták annak, aki fogyni szeretett volna, hogy ne egyen sok édességet, mert az hizlal, és nem egészséges. Mára azonban olyan sok és sokféle információ talál meg bennünket a témában, hogy csak kapkodjuk a fejünket: olykor szinte képtelenségnek tűnik eldönteni, hogy kinek higgyünk, melyik diétát kövessük, vagy
Viharos, lezárásokkal és újranyitásokkal nehezített évet hagytunk magunk mögött, és könnyen elképzelhető, hogy 2022 sem lesz könnyebb. A villámgyors változások velünk maradnak, az alacsony munkanélküliség és az emelkedő bérek a cégek nagy többségének kihívást fognak jelenteni, tovább erősödik a projektalapú munkavégzés, a digitális megoldások. A mu
Ahogy az elmúlt napokban több alkalommal, úgy kedden is megdőlt az országos napi melegrekord. Szerdán napközben viszont már eléri az országot a hidegfront
Egy első Szentély korabeli illemhely tanúsága szerint az ókori Jeruzsálem előkelőségei komoly fertőző betegségektől szenvedtek. Az első Szentély idejéből, vagyis Jeruzsálem i.e. 1000 körüli elfoglalása és a babiloni fogság (I.e. 586) közötti időből származó luxusbirtok feltárása során kiderült, hogy a város elitje bélparazitákban szenvedet
Több hiányosságot is talált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai online kereskedelemben a fogyasztói vélemények megjelenítésénél, ezért ajánlásokat tett közzé.
Michael Keaton nemsokára ismét belebújik Batman bőrébe a Warner Bros. hamarosan bemutatásra kerülő The Flash című filmjében. 29 év telt el azóta, hogy utoljára eljátszotta a Sötét lovagot.
Egy 2020-as jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy át kell adnia Szilágyi Zoltánnak Szilágyi Gerdát, azonban addig húzták az eljárást, míg végül nagykorú lett Liliána testvére, a bírósági döntést pedig figyelmen kívül hagyták 21 hónapon keresztül.
A digitális szolgáltatások terén kiemelkedő megoldásokat és ügyfélélményt nyújtó szolgáltatók elismerésére létrehozott Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy használatát elsők között nyerte el az Aegon Biztosító. A Digitális Jólét Program által bevezetett, digitális biztosítási szolgáltatások iránti bizalmat erősítő védjegy a kiemelkedő és megbízható ügy
A vállalkozásoknak számos munkajogi kérdésben kell vagy lehet az év elején döntést hozniuk. Ezek egy része jogszabályból, másik része praktikus megfontolásból származik. A kérdéseket és válaszokat az alábbiakban foglaltuk össze.
2021-ben a DataHouse adatai szerint 132 205 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A behozatal különösen a második félévben volt aktív: 2020 második feléhez képest több mint hat százalékkal nagyobb mennyiségű használt autót hoztak be. Ez a felívelés egyértelm
Tovább emelkednek itthon a nagykereskedelmi üzemanyagárak péntektől. A koronavírus omikron variánsának terjedése is hatással van a kőolaj árának alakulására.
A lakosság, a kereskedelem és a karitatív szervezetek számára egyaránt hasznos lehet az a hiánypótló ajánlás, amit a lejárt minőségmegőrzési idejű termékek fogyaszthatósági határidejéről állított össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja.
Folytatódik a zöldgazdaság területén működő cégek technológiafejlesztésének támogatása a Zöld Nemzeti Bajnokok program keretében. A pályázat előminősítésére mától lehet jelentkezni.
Álmában lett rosszul az a 12 éves gyermek, akinek hörgő légzése ébresztette a szülőket hajnalban – számol be az Országos Mentőszolgálat a közösségi médián.
Megnyílt ma a Zöld Nemzeti Bajnokok nevű uniós pályázat második beadási köre előtti előminősítési fázis, ami azt jelenti, hogy két hétig lehet benyújtani erre az előminősítésre a projektterveket és ha az pozitív elbírálást kap, csak utána lehet majd február közepén ténylegesen is benyújtani a pályázatokat.
Nagy port kavart az eset, miszerint Jason Derulo a minap összeverekedett két másik férfivel – történt mindez azért, mert az énekest összekeverték egy másik hírességgel.
Néhány ruhadarab, a textil hajpánt és a hegyes műköröm kimehet a divatból, azonban van néhány dolog, ami örök. Természetesen nem csak a ruhatárunkat kell kielemeznünk ezen a téren, hiszen a `divat` adott viselkedésmódokra és gesztusokra is vonatkozhat.
Három, összesen közel 70.000 négyzetméternyi ingatlanbefektetést jelentett be a Futureal Investment Partners - írja közleményében a cég. A három tranzakcióban benne van a lengyelországi Manhattan bevásárlóközpont is, amiről közel egy hónapja adtunk hírt, e mellé került be most a portfólióba egy másik bevásárlóközpont és egy irodaház is.
Megfertőződött az új típusú koronavírussal a luxemburgi uralkodó, Henrik nagyherceg - közölte a Luxemburg Times című, angol nyelvű luxembourgi hírportál az uralkodói palota közleményére hivatkozva szerdán.
Talán nem Ozzy Osbourne jut elsőként az eszünkbe, ha a határokat feszegető technológiákról van szó, ám most a Sötétség Hercegéről is kiderült, hogy nagy rajongója az egyre inkább terjedő NFT-knek. A Black Sabbath egykori frontembere karrierje során számos alkalommal vívta…
Az epilepsziával élők, hasonlóan néhány más krónikus betegségben szenvedőkhöz, jóval veszélyeztetettebbek az új típusú koronavírus-fertőzéssel szemben.
A hazai ingatlanpiac 50 legbefolyásosabb szereplőjét bemutató listát minden évben egyre nagyobb kihívás és egyben megtiszteltetés is elkészíteni, hiszen még ilyen vészterhes időkben is folyamatosak a mozgások, az új szereplők megjelenése, a cégváltások és az átszervezések miatti kinevezések. A tavaly novemberben összeállított lista sorozatban a hat
Mianmarban minden adott a polgárháborúhoz: két kormány, számtalan fegyveres csoport, polgári engedetlenségi mozgalom és fegyveres felkelés nehezíti a helyzet rendezését - figyelmeztetett Prak Szokhon kambodzsai külügyminiszter egy konferencián az AFP francia hírügynökség szerdai beszámolója szerint.
A Harry Potter világában megjelenő koboldok ábrázolását már korábban is kritizálták azzal, hogy antiszemita zsidósztereotípiákat testesít meg. Ezzel szemben áll az a tény, hogy Rowling rendszeresen kiáll a zsidók mellett és az antiszemitizmus ellen. Az ellentmondásos helyzet megértéséhez valószínűleg a középkorig vissza kell tekintenünk.