Hétfőn, egyetlen nap alatt 33 milliárd dollárral nőtt Elon Musk vagyona, miután kiderült: a Tesla minden várakozást felülmúló mennyiségű autót adott el 2021-ben. Kedden a nyereség egy része azért el is olvadt.
Debrecen – A DVSC december 31-i hatállyal, közös megegyezéssel szerződést bontott Németh Krisztiánnal – jelentette be kedd reggel a debreceni labdarúgócsapat a hivatalos honlapján.
Megvalósult a bírák és az ügyészek béremelése, írta Facebook oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter. A három ütemben történő illetményemelés eredményeképpen három év alatt összesen több mint 60 százalékos béremelésre került sor.
Újabb, 48 ezer adag, koronavírus elleni oltóanyagot tartalmazó Pfizer-BioNTech-szállítmány érkezett Magyarországra az 5-11 évesek oltásához - közölte a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden.
Az eddig meghallgatott személyek közül – Barts J. Balázs, Bodnár Dezső, Bajnai Gordon – senki sem tagadta, hogy ő beszél-e a hangfelvételen - állítja Kovács Péter, a vizsgálóbizottság elnöke.
Január első napjaiban 3 nagybank is megemelte új lakáshitelének kamatát, ezzel tovább folytatódott a lakáskölcsönök drágulása. Például egy új, 20 millió forint összegű hitelre 3,3 millió forinttal kell többet fizetni, azért, mert idén és nem 2021. év elején igényelték azt.
Éremszerzésre is képes lehet a magyar férfi kézilabda-válogatott a jövő héten kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon - mondta Nagy László, a magyar szövetség alelnöke.
“Áprilisi választásról” beszélnek mind a kormányoldalon, mind az ellenzéki megszólalók. Ha az államfő az eddigi gyakorlatot követi, április 3-a lehet a legkorábbi időpont. A gyermekvédelmi referendum a parlamenti voksolás napján lehet, az ellenzéki Fudan népszavazás esetében viszont erre már nincs esély.
Bár Európa tőzsdeinek túlnyomó részén erősödtek az indexek, Budapesten mínuszban zárt a BUX - kedden sereghajtó lett a magyar index, mert délután adni kezdték a részvényeket.
Tar Gyöngyi közlése szerint Hargita megyében alig 30 százalékos az átoltottság, az ünnepek óta pedig már négyszeresére emelkedett a napi fertőzésszám. A tömeg elkerülését és maszkviselési kötelezettséget sürget.
Az év első napján debütált az HBO Harry Potter 20. évforduló - Visszatérés a Roxfortba című dokumentumfilmje, amit nehéz lesz könnyek nélkül végignézned, ha te is nagy rajongója vagy a Harry Potter univerzumnak.
A BEAC gondozásában megjelenő Így lehetsz te is cheerlader!, hiánypótló a magyar sportirodalomban, hiszen hazánk első magyar nyelvű könyve, amely a cheerleadingről szól.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Szerdától 140 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni vállalati kutatás-fejlesztés és innováció erősítésére a GINOP Plusz keretében - írta Varga Mihály pénzügyminiszer a Facebook-oldalán megjelent posztjában kedden.
A Magyar Divat & Design Ügynökség által 2021-ben először megvalósított Fashion & Design Autumn tematikus rendezvénysorozat két nemzetközi, majd három hazai eseményen közel 80 egyedülálló divat- és designmárka munkáját mutatta be. Először Párizsban és Milánóban, majd azt követően itthon bizonyíthatták tehetségüket az alkotók több tízezer forgalmazó,
Vetőmagokkal kapcsolatban reklamálni sajnos nem egyszerű eset. Ugye ránézésre nem látszik a hiba, de ami még nagyobb gond, hogy sokszor mire a probléma kiderül, már nehezen bizonyítható, hogy a vetőmag volt rossz, vagy a termesztés során technológiai hiba történt. Esetleg a nem ideális környezeti tényezők okozták a minőségromlást a szállításkor, tá
Egyre több bizonyíték van arra, hogy a koronavírus omikron nevű variánsa a felső légutakat támadja, illetve enyhébb tüneteket okoz, mint a korábbi mutánsok – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) epidemiológusa.
Bár a modern technológiák már lehetővé teszik, hogy az autótulajdonosok szinte bármilyen színűre fessék a kocsijukat, az emberek preferenciái mégsem változtak sokat az évtizedek alatt.
Egy személyautó és egy motorkerékpár karambolozott abban a balesetben, amely kedden délután történt a Bem rakparton Budán. Az ütközés erejétől a motoros elesett, motorja pedig a Dunába zuhant.
Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Mokkában beszélt a gyerekek beoltásáról, a poszt-Covidról és a koronavírus esetleges szelidüléséről.
2021 legjobb magyar könyve egészen mélyre visz, a Lovak a folyóban egyszerre egy szürreális nyomozás és egy kreatív önboncolás krónikája. Hőse egy fiatal író, akinek fő műve visszhangtalan maradt, és a magánélete is válságba került. Alkotni akar, de képtelen rá, a hétköznapokban pedig egészen képtelen helyzetekbe keveredik. Bartók Imrével beszélget
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között két személyautó ütközött össze 2022. január 4-én 17 óra körül az 58-as főúton a pécsudvardi elágazásnál. Az elsődleges adatok alapján egy személygépkocsi közlekedett Siklós irányából Pécs felé az 58-as főúton, amikor összeütközött a vele szemben közlekedő, és balra kanyarodni szándékozó személygépjárm
Az újságíró, televíziós műsorvezető mostantól az Egységben Magyarországért sajtófőnöke – jelentette be Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt közösségi oldalán.
Ezúttal az agresszív, illetve figyelmetlen sofőrök kerültek pellengérre a rendőrség prevenciós, tehát balesetmegelőzési szándékkal forgatott videójában. Eddig egészen jól elkapták