Egy évvel ezelőtt alaposan megemelték az orvosok fizetését – legalább harmincéves adósságot (ha nem is visszamenőleg) rendezve végre normálisan meg lehet élni az állami egészségügyben. De mit érez ebből a beteg, hogyan hasznosulnak a béremelésre fordított százmilliárdok?
A királyi családok öltözködése hosszú idő óta messze túlmutat a sallangokon és a rengeteg csipkén. Tagjaik gyakorlatilag minden megjelenésükkel a kecsesség és a stílusosság élvonalában járnak még úgy is, hogy vannak bizonyos szabályok és hagyományok, amelyeket be kell tartaniuk.
Sára Bernadette és Cseke Péter. Színészek. Szerelmük egy csókjelenettel indult. Azt mondják, szerencsések, mert a szülői szerepet észrevétlenül öltötték magukra, és közben nem kellett hátat fordítaniuk a színpadnak sem. Amikor pedig ismét kettesben maradtak otthon, új, közös kalandra indultak, Kecskemétre. Bernadette és Péter azt hiszem, tartalomma
Egy amerikai tanulmány félmillió koronavírusos beteget vizsgált és megállapította, hogy három százalékuknak a mintájában a koronavírus mellett megtalálható volt az influenzavírus is.
A húsgalamb termékpálya fejlesztése és az egységes árualap megerősítése érdekében a tenyésztők 2022-ben is igényelhetnek támogatást hústermelésre szánt vagy annak előállítását célzó tenyésztési program keretében nevelt galamb vásárlására – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Hazánk térségét hidegfront érte el, melynek hatására a nyugatias szél megerősödött, helyenként viharossá fokozódott. Ennek köszönhetően a levegő jobban át tudott keveredni, ezért a hőmérsékletek emelkedésnek indultak. Így nemcsak a fővárosban dőlt meg az eddigi napi melegrekord, hanem országos szinten a napi legmagasabb minimum-hőmérséklet is. A fő
A Törökország hivatalos fizetőeszközének számító líra az elmúlt év során 40%-ot gyengült a dollár ellenében. Az éppen karácsony előtt tetőző mélyponton ez az érték a 60%-ot is meghaladta, ahonnan egy elnöki bejelentést követően sikerült visszakorrigálni. Ebben Erdogan ígéretet tett arra,…
A játékos családi gyász miatt nem tért vissza a karácsonyi szünet után, és azt kérte a vezetőségtől, hogy további két hét távollétet engedélyezzenek neki. Végül a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak.
A Trend FM december végi adásában mutatta be Véninger Tibort és fiát, Véninger Pétert, akik a herendi VFP Systems Kft.-t vezetik és céljuk a hazai cégek technológiai szintlépésének elősegítése.
Tavaly augusztus óta folyamatosan csökkent a piactereken gazdát cserélő NFT-k volumene. A lefelé tartó trendet a decemberi hónap törte meg – írja a The Block Research. Az Ethereum hálózatán működő piacterek volumene novemberről decemberre 16%-ot nőtt és 2,26 milliárd dolláros…
Az elmúlt évek e-kereskedelmi robbanását követően a kisebb vállalkozások is elkezdtek foglalkozni azzal, hogyan lehet a lehető leghatékonyabbá tenni az áruk raktárból a vásárlókhoz történő eljuttatásának folyamatát. Ez az a folyamat, amely a gyakori megerőltető mozgások miatt a legkevésbé népszerű a munkavállalók körében.
Elnevezték a Népliget mellett nemrégiben átadott multifunkcionális arénát. A 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságra épített sportlétesítmény neve az MVM Zrt. és a BMSK Zrt. együttműködése alapján jött létre.
A legendás színésznő január 17-én ünnepelte volna századik születésnapját, az évfordulóra pedig különleges műsorral készültek neki, aminek vezetését nem sokkal halála előtt vállalta el a színésznő.
Holnaptól lehet pályázni vállalati kutatás-fejlesztés és innováció erősítésére a GINOP Plusz keretében. A keretösszeg 140 milliárd forint, így több száz magyar vállalkozás juthat támogatáshoz – írta közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
Barátaik és rokonaik imádságokat mondanak a tapolcai vonatbalesetben elhunyt fiatalokért és az egyetlen túlélőért. Négyen azonnal meghaltak, a kocsit vezető Zoltán 17 éves húgáért, Dóri életéért jelenleg még küzdenek az orvosok.