Ahogy korábban a Blikk is megírta, a manchesteri rendőrség letartóztatta a 20 éves Mason Greenwoodot családon belüli nemi erőszak és bántalmazás miatt. A Manchester United futballistája 18 éves barátnője, Harriet Robson ellen követett el erőszakot.
Civileket képeznek fegyveres harcra az ukránok, miközben a NATO-főtitkár bejelentette, hogy a szövetség hivatalosan nem fogja katonákkal segíteni Ukrajnát.
A 36 éves világklasszis labdarúgó miután átvette a díjat őszintén beszélt családjáról is, és azt is elmondta, hogy habár tudja, a gyerekei generációja már egy lépéssel előtte jár, nem szeretné, ha 11 éves fia a technológia megszállottja lenne - ezért például még nem lehet saját mobiltelefonja.
A terménypiacokon január utolsó hete erősen, sőt nagyon erősen indult az orosz-ukrán helyzet bizonytalansága miatt. A hét második felében azonban ez az erősödés megállt és csökkentek a jegyzések, túlnyomó részt alig zártak magasabban, mint egy hete.
Ez a Mitsubishi harmadik plug-in hibrid SUV modellje az Outlander PHEV és az Eclipse Cross PHEV után. A Mitsubishi Motors Europe bejelentette, hogy az új generációs ASX már 2023 tavaszán kapható lesz. Az ASX új generációja a jelenlegi modellt, a márka első kompakt SUV-jét váltja majd le, ami a 2010-es piacra lépése óta közel 380.000 példányban kelt
Megtartják a hétfői kétórás figyelmeztető sztrájkot, de mindenhol biztosítanak gyerekfelügyeletet. Ezt mondják a pedagógus szakszervezetek. A minisztérium szerint a demonstráció törvénytelen, az ADOM Diákmozgalom ennek ellenére arra kéri a felsőbbéveseket, az első két órában maradjanak otthon.
Witold M. Orłowski a lengyel Rzecspospolita hasábjain próbálta megfejteni Putyin titkát, cselekedeteinek mozgatórugóit. Amúgy is nehéz eldönteni, hogy mit is akar Vlagyimir Vlagyimirovics: visszavezetni Ukrajnát az orosz anyácskához, kockáztatva akár egy konfliktust a Nyugattal, vagy csak úgy tesz, mintha az Egyesült Államok és a NATO engedményeirő
Ha politikai témájú beszélgetésekbe csöppenek, szinte mindig eszembe jutnak ők hárman, ahogy vörös fejjel, leivott és leevett fehér ingben csapkodják az asztalt. Némi cinizmussal azt is mondhatnám, hogy számomra ez a kép jelenti azóta is a rendszerváltást.
A Wall Street irányadó indexe, az S&P 500 pénteken jelentősen emelkedett, ezzel megszakítva háromhetes eső sorozatát, miután a befektetőket megrázta a Federal Reserve azon döntése, hogy a kamatemelési tervek felgyorsításával próbálja lehűteni az inflációt a jegybank. Az ázsiai tőzsdéken ezt követően szintén jó volt a hangulat, azonban több régiós t
Magyarországon 2021-ben az online médiában 6 292 alkalommal említették a Z generációt, ez magasan meghaladja az Y és X generáció említéseit – derül ki a a Neticle és Trunk Tamás által a különböző generációk kapcsán készített elemzésből. Az online hír- és magazin portálok közül a Z generáció témájával kiemelkedően sokat foglalkozott a MarieClaire, a
Egy vállalat részt vett a karácsonyi cipősdoboz akcióban, összeállított néhány dobozt, amellyel kapcsolatban felmerültek költségei. Milyen adóterhekkel kell számolnia? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
Az omikron már most majdnem mindenhol erőteljesebb kórházi terhelést okozott, mint a delta. Öröm az ürömben, hogy az elképesztő terjedési sebessége mellett sem tud annyira súlyos járványhullámot okozni, mint az alfa.