2022. január 30. vasárnap

jan. 30
10:06
Challenger űrsikló: 73 másodperc után haltak szörnyet (Magyar Nemzet)
Harminchat évvel ezelőtt, 73 másodperccel a fellövés után felrobbant és darabokra hullott a Challenger űrsikló, fedélzetén hét emberrel: hat űrhajóssal és egy „civillel”, Christa McAuliffe általános iskolai tanárnővel – írja a Hirado.hu.
jan. 30
10:12
Nagy bővülést vár idén a Progmasters programozóiskola (ProfitLine)
A tavalyinál közel 20 százalékkal több, mintegy 300 diák végezhet a Progmasters programozóiskola és IT képzési központ informatikai képzésein az idén a központ vezetői szerint - közölte az iskola az MTI-vel.
jan. 30
10:12
Politikai vita szakmai köntösben? – több sebből vérzik a pszichiáterek és pszichológusok „állásfoglalása” (hirado.hu)
Sem a tagsággal, sem a tágabb vezetőséggel nem egyeztette a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos állásfoglalását, amely szerint az új törvény veszélyes a gyermekek mentális egészségére.
jan. 30
10:12
Immunerősítő élelmiszerek (WebBeteg)
Az egyik legismertebb immunerősítő élelmiszer a fokhagyma. A fokhagyma antimikrobiális hatását már Arisztotelész és Hippokratész is ismerte.
jan. 30
10:12
Több százmilliárdos veszteséggel zárta az évet az MNB (ATV)
Matolcsy György irányítása alatt korábban még nem volt példa erre.
jan. 30
10:12
Sorra cáfolják Tom Brady visszavonulását (m4sport.hu)
Az NFL-legenda környezetéből többen is állítják: nem több puszta találgatásnál a szombaton elterjedt hír.
jan. 30
10:12
Álmosan kezdett, de végül szép hetet produkált a pesti tőzsde (vg.hu)
Emelkedő forgalom mellett nőtt a BUX a héten.
jan. 30
10:12
Bognár Zsolt: Emokráci és iktatúr (Mandiner)
A mai 50-es korosztály diktatúrázása egész egyszerűen vérlázító képmutatás és aljasság.
jan. 30
10:12
Mit üzenne Henry Ford az e-kereskedőknek? (Forbes)
100 év. Nem kevesebb, mint egy évszázad választja el Henry Ford világformáló munkásságát a webáruházak töretlen térhódításától. Talán ezért, vagy talán az elsőre vakmerőnek tűnő párhuzam okán joggal merül fel
jan. 30
10:18
Két autós esett egymásnak a Kerepesi útón - Videón a brutális balhé (Blikk)
Brutális bunyóvá fajult az Audis és a Volkswagenes nézeteltérése, ilyen durva verekedést közlekedési vita miatt talán még nem is rögzítettek Magyarországon.
jan. 30
10:18
A nyaralójában égett a férfi: ketten is meghaltak tegnap este a tűzesetekben (Metropol)
Szombat este több helyre is riasztották a tűzoltókat, az egyik áldozatot a szomszédok húzták ki az égő házból.
jan. 30
10:18
Ez a farsang kedvence: szódabikarbóna került a fánkba (Ripost)
Rakj szódabikarbónát a fánkba, így lesz isteni az ünnepi desszert! Mutatjuk, mire figyelj oda!
jan. 30
10:18
Donald Trump ritkán látott lánya igazi bombázó: a 40 éves Ivanka modellként is megállná a helyét (Femcafe)
Nem túlzás azt állítani, hogy Ivanka talán a Trump-család legszebb női tagja.
jan. 30
10:18
Átlépte a 370 milliót a fertőzöttek száma (vg.hu)
Egy nap alatt több mint kétmillióval nőtt a fertőzöttek száma.
jan. 30
10:18
Hív a vasút! Vár a MÁV! No meg az erdő, a vászon és a gitárjáték - Interjú Talabér Angelikával (Life)
Zakatol a vonat, csattognak a kerekek a Déli pályaudvar és Győr között. Talabér Angelika, a csinos kalauzhölgy ki tudja, hány éve kéri már ezen a vonalon a jegyeket. Nekem gombócból is sok lenne. Amikor pedig nem a vonaton lyukasztja a jegyeket, gyönyörűen fest, zenél, és remek fotókat készít.
jan. 30
10:18
Muszlim és biszexuális, diploma nélküli társelnököket választottak a német Zöldek (Mandiner)
Az iráni származású Omid Nouripour és a 28 éves Ricarda Lang lett a német Zöldek két új társelnöke.
jan. 30
10:18
Ehhez a Nyugathoz? (5.) (Magyar Nemzet)
Kína nagyhatalommá vált. Néhány éven belül minden gazdasági mutatót tekintve maga mögé utasíthatja az Egyesült Államokat és a Nyugatot.
jan. 30
10:20
Fél éven belül háromszor volt koronavírusos a férfi - Hogy lehet ez? (Life)
A hetvenéves románia férfi - bár két Pfizer oltást kapott - fél év alatt háromszor volt koronavírusos. Először augusztusban, majd októberben, most pedig harmadszor is megbetegedett. A férfi mindhárom fertőzését hivatalosan is igazolták.
jan. 30
10:20
Lengyelországban több százezer háztartás maradt áram nélkül a vihar miatt (Mandiner)
A hatalmas viharban egy ember életét is vesztette.
jan. 30
10:24
Koronavírus: újabb ország kezdi meg a gyermekek oltását (Menedzsment Fórum)
A britek azonban nem minden gyermek számára ajánlják fel a védőoltást.
jan. 30
10:24
Áldatlan állapotokat okoznak a hódok, lép egy magyar város (Infostart)
A szentgotthárdi városvezetés nem ellenségképet kíván gyártani, hanem gyors megoldást találni a lassan már klímavédelmi probléma megoldására.
jan. 30
10:24
Hétfő estétől módosul a kelebiai vasútvonal közlekedési rendje (hirado.hu)
A MÁV múlt héten jelezte, hogy a Budapest-Belgrád vasút felújítása miatt a kelebiai vonal menetrendje februártól jelentősen módosul.
jan. 30
10:24
Téli madáretetés: nem árt tudnod, hogy nem ártasz (Agroinform)
Az énekes madarakat nem kell etetni, csak szabad - ha jól csinálod segítesz vele, ha rosszul, akkor nagy bajt okozol.
jan. 30
10:24
Úgy tűnik, Orbán és európai partnerei mégsem ítélték el Oroszországot (444.hu)
A hírek szerint Marine Le Pen nyomására került ki az oroszokról szóló bekezdés a szélsőjobboldali pártok közös nyilatkozatából.
jan. 30
10:24
Nagyon megy itthon a Volvónak (vg.hu)
A múlt év végén tőzsdére került Volvo jól kezeli a csiphiányt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a vártnál nagyobb mértékben, 38 százalékkal nőttek a Volvo Galéria Budapest megrendelései.
jan. 30
10:24
Hadházy: Havi 5 milliót fizet 15 mobilvécéért a Csongrád megyei rendőrség (SzMo)
Darabra leosztva ez annyi pénz, amennyiből egy menő budapesti lakást is ki lehetne venni.
jan. 30
10:30
Magyarország első okosplázájában csak beírod a mobilodba mit szeretnél és már láthatod is hová parkolj, az utat a bolthoz, és a választékot (Piac és Profit)
Az Etele Plazát választották az Év legjobb kiskereskedelmi projektjének a kelet-közép-európai régióban. A Futureal által megvalósított bevásárló- és szórakoztatóközpontot a 14. alkalommal megrendezett nemzetközi EuropaProperty CEE Retail Awards and Marketplace díjátadón ismerték el, amelyen kifejezetten a kiskereskedelmi ingatlanfejlesztéseket érté
jan. 30
10:30
Olimpiai bajnokunk magára talált a Dél-afrikai Köztársaságban (Magyar Nemzet)
Pars Krisztián a 40. születésnapja előtt a régi önmagát idézi Potchefstroomban.
jan. 30
10:36
Két főszereplőtől is megszabadultak a Downton Abbey készítői (hirado.hu)
Julian Fellowes a közkedvelt sorozat és a két mozifilm alkotója azt is elárulta, miért volt szükséges elküldeni a színészeket.
jan. 30
10:36
Közel hétszázezer lengyel háztartás maradt áram nélkül a vihar miatt (vg.hu)
A tűzoltókat hajnali 6 óráig több mint négyezer alkalommal riasztották.
jan. 30
10:36
Nagy István: A családokat és az időseket segíti az élelmiszerárstoppal a kormány (Magyar Nemzet)
A február 1-jén életbe lépő élelmiszerárstoppal különösen a gyerekes családoknak és az idős embereknek akar segítséget nyújtani a kormány - mondta Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltett videóüzenetében vasárnap.
jan. 30
10:42
Rétvári: Idéntől többen jogosultak ingyenes gyermekétkeztetésre (hirado.hu)
A minimálbér összege több más juttatást is befolyásol, így az ingyenes bölcsődei és óvodai szociális étkeztetésre jogosultak körét is – mondta el a Magyar Nemzetnek az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
jan. 30
10:42
Két halálos lakástűz is történt szombat este (ATV)
Halálos háztűz történt a Bács-Kiskun megyei Apostagon és a Somogy megyei Görgetegen szombat este.
jan. 30
10:42
Brutális időjárásra készüljünk – kiadhatják a piros riasztást (Háziállat)
Durva szelekre és egyes helyeken még ennél is zordabb időjárásra számíthatunk a hét utolsó napján is.
jan. 30
10:42
Koronavírus ragadta el a magyar édesanyát kétéves kislányától és újszülött fiától (Life)
Kétéves kislányával és újszülött kisfiával maradt egyedül egy édesapa, miután a felesége a koronavírus áldozata lett.
jan. 30
10:42
Én vagyok a te embered: Horkolnak-e az androidok, miközben elektronikus bárányokról álmodnak? (Mafab)
Mit teszi az embert emberré? Ha jól körülírhatóan definiáljuk az embert magát és ez tökéletesen lemásolható, akkor az is ember? Ha szakértő kell ahhoz, hogy egy festményt és tökéletes másolatát megkülönböztessük, akkor önálló szakma kell majd az ember és android megkülönböztetéséhez? Miért is kellene megkülönböztetnünk? Ha az emberi tudomány eljut
jan. 30
10:42
Tavaly 150 milliárdos nyereséget hoztak össze a tengeri szállítmányozók (Mandiner)
A tengeri teherfuvarozás igazán sikerese év után léphetett a 2022-es évbe. Becslések szerint a legnagyobb hajózási társaságok haszna tavaly 150 milliárd dollárra nőtt, amekkora eredményt még sosem értek el a történelem során. Ez kilencszeres növekedést jelent egy olyan évtized után, amikor maga a profitszerzés is nehézségekbe ütközött.
jan. 30
10:44
Riasztást adtak ki a viharos szél miatt (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztet.
jan. 30
10:48
Kiderült az igazság Csollány Szilveszter halálával kapcsolatban, barátja vetett véget a találgatásoknak (Metropol)
Az olimpikon halála kapcsán folyamatosak voltak a találgatások, hogy kapott-e oltást vagy nem. Most az egyik barátja leírta mi is történt valójában.
jan. 30
10:48
Benkő Tibor: A béke megőrzése érdekében a párbeszéd a megoldás, Magyarország érdeke is ez (hirado.hu)
Az orosz-ukrán feszültség a teljes világ figyelmét a NATO keleti határvidékére irányítja. A nagy médiazajjal kísért események pár nap leforgása alatt visszavezették a nagyhatalmakat a hidegháborús retorika alkalmazásába, ami nem a párbeszédet erősíti, pedig csak ez segítheti a helyzet mielőbbi békés megoldását – írja a honvedelem.hu.
jan. 30
10:48
Figyelem! Narancs riasztást adtak ki több megyére a szélvihar miatt (Agroinform)
Narancs riasztást adtak ki több megyére a szélvihar miatt. Nem árt az óvatosság, akár száz km/órát meghaladó széllökések is előfordulhatnak.
jan. 30
10:48
Elhunyt a Francia Akadémia legidősebb tagja (hirado.hu)
René de Obaldia, aki a külföldön legtöbbet játszott kortárs francia színműírók közé tartozott, csütörtökön hunyt el.
jan. 30
10:48
Erdő Zoltán fontosnak tartja az idén 125 éves tárogató népszerűsítését (hirado.hu)
A művész Nemzeti Tárogató Intézet létrehozását is kezdeményezte, amely elsősorban a hangszer népszerűsítésével, illetve oktatásával foglalkozna.
jan. 30
10:48
Könnyebb a nyuszikkal az iskolakezdés a Mate különleges kutatása szerint (Magyar Mezőgazdaság)
Az osztálytermekben elhelyezett nyulaknak, valamint a velük folytatott állatasszisztált foglalkozásoknak köszönhetően jelentős mértékben, átlagosan 8 százalékkal csökkent a vizsgált elsőosztályos kisgyermekek szorongása – állapították meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) Kaposvári Campusának kutatói.
jan. 30
10:54
Így vándorolnak Európában a barnamedvék (Infostart)
Amint a ragadozók a téli álom után felébrednek, olyan élőhelyre vándorolnak, ahogy rénszarvas- és jávorszarvas-borjak születnek – állapította meg egy friss tanulmány.
jan. 30
10:54
Kipróbáltuk a márkát még előrébb repítő DS 4-et (Auto Pult)
A DS modern kori története egészen érdekes: a szemünk láttára, néhány év lefolyása alatt nőtt ki a Citroënből a Stellantis prémium márkája, amelynek maga az anyacég is egyre nagyobb szárnyakat kíván adni. Ennek szellemében érkezett meg a vadonatúj DS 4, amely kompakt dimenziókkal igyekszik elérhetővé tenni a francia luxust az egyre szélesebb réteg
jan. 30
10:54
Óriási balhé volt a Kerepesi úton - két luxusautó sofőrje esett egymásnak (ATV)
Egészen közelről vették fel, ahogy az audis bevágott a Volkswagen elé, majd megállásra kényszerítette. A heves szóváltások után pedig egymásnak is ugrott a két autós.
jan. 30
10:54
Álmatlan éjszakák: kiderült, mi nyomasztja Hajdú Péter kedvesét (Ripost)
Napokon belül világra jön Hajdú Péter és menyasszonya, Láng Eszter első közös gyermeke. A kismama nagyon aggódik, kedvese nyugtatgatja.
jan. 30
10:54
Iráni származású társelnökük lett a német Zöldeknek (Magyar Nemzet)
Omid Nouripour mellett a mindössze 28 éves Ricarda Lang lett a kormányzó párt másik társelnöke.
jan. 30
10:54
Váratlanul megjelent Orbán Viktor posztja alatt Márki-Zay Péter kommentje: A miniszterelnök nem teszi zsebre (Nyugati Fény)
Kínos.

Keresés