2022. január 30. vasárnap

jan. 30
8:18
Márky-Zay Péternek nem sikerült megszólítani a jobboldali szavazókat (Demokrata)
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egyértelműen a baloldal álláspontját képviseli.
jan. 30
8:18
10 000 év kitörés nélkül, most mégis mozgolódik a Davidof Alaszkában (Köpönyeg)
Alaszka vulkánjai közül a Davidof nem igazán szokott figyelmet
jan. 30
8:18
Bayer Zsolt: Amit Karácsony mondott, arra nincs bocsánat (Mandiner)
A publicista is kifejtette a véleményét a főpolgármester „szenteltvíztartós ügyében”.
jan. 30
8:18
Ideológiai támadás a tudomány ellen (Magyar Nemzet)
A genderlobbi már az orvostudományt is támadja: kitalálták az „ideológiai pszichiátriát”.
jan. 30
8:18
Bezuhantak a Lada eladásai Európában (Autószektor)
2021-ben 1577 új Lada autót adtak el az Európai Unióban, ami 22,9%-kal kevesebb az előző évhez képest. Így immár harmadik éve tart az orosz márkájú autók zuhanórepülése a kontinensen – közölte az Avtostat az ACEA adataira hivatkozva. Az AvtoVAZ 2019-ben hivatalosan leállította az autók szállítását az EU-országokba, miután hatályba léptek a károsany
jan. 30
8:20
A délvidéki időgép feltámadása (Magyar Nemzet)
A gombosi gőzkomp egy érdekes technikai vívmánynak számított a Délvidéken.
jan. 30
8:24
Deák Dániel: Az mítosz már régen lerombolódott, hogy Márky-Zay civil jelölt lenne (hirado.hu)
Márky-Zay Péter ​bár jobboldali politikusként jeleníti meg magát, Gyurcsány Ferenc embereivel vette körbe magát és egyértelműen a baloldal álláspontját képviseli – mondat Deák Dániel.
jan. 30
8:24
Lexus Design Award: egy élhetőbb jövő megteremtését célozzák a döntősök pályaművei (Márkamonitor)
A Lexus bejelentette a 2022-es Lexus Design Award hat döntősét, akiknek műveit 57 ország alkotóinak 1726 pályaműve közül választották ki. A döntősök abban a kiváltságban részesülnek, hogy a kreativitás világának négy nemzetközi sztárja mentorálja őket, és közvetlen segítségükkel, fejenként 3.000.000 jenes (mai árfolyamon körülbelül 8,3 millió forin
jan. 30
8:24
Lewis Hamilton 200 millió dollárt fektet egy digitális közértbe, azonnali kiszállítást ígérnek (Igényesférfi.hu)
A Zapp egyike annak, a pandémia alatt felkapottá vált európai kiskereskedőnek, amely az expressz házhozszállítás ígéretével versenyez a vásárlók pénztárcájáért.
jan. 30
8:24
Kitört a pánik, Észak-Korea rakétát lőtt ki (BorsOnline)
Észak-Korea egyre agresszívabban fitogtatja erejét.
jan. 30
8:24
Megvan, melyik gyártó adta el a legtöbb okostelefont a tavalyi évben (GSMring)
A sok várakozás után végre megérkeztek az összesített eredmények a tavalyi eladásokból, amiből kiderült, hogy melyik gyártó adta el a legtöbb okostelefont a 2021-es évben. Az eladásokról készült jelentéseket mindig közzé teszik egy lezárult negyedév után a legnevesebb statisztikai elemző cégek, amiből már következtetni tudtunk arra, hogy ki lehetet
jan. 30
8:24
Oscar-díjas színész lesz a Harry Potter sztárja? - Daniel Radcliffe megkapta élete eddigi legfontosabb szerepét (Promotions)
Daniel Radcliffe nagy fába vágta a fejszéjét.
jan. 30
8:24
Parlamenti trubadúr és egyéb német agymenések (Magyar Nemzet)
Az új vörös-zöld német kormány egy történelmileg meghatározott vonal mentén halad, ahogy a marxizmus–leninizmus klasszikusai azt anno megénekelték.
jan. 30
8:30
Mágikus erejű ékszerek, avagy a varázslat, a szerelem és a hatalom gyűrűi (Blikk)
Egyeseknek szerelmet, másoknak hatalmat vagy éppen a szellemek és démonok irányításának képességét hozta egy-egy ilyen varázsgyűrű.
jan. 30
8:30
Hétfőn kezdődik a választási és népszavazási értesítők kézbesítése (ATV)
Hétfőn kezdik kézbesíteni a Magyarországon élő 7,8 millió választópolgárnak az országgyűlési választásról és népszavazásról szóló értesítőt.
jan. 30
8:30
Veszélyes vasárnap – országos figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul.
jan. 30
8:30
Vlagyimir Putyin titkos szeretője egy igazi bombázó: így néz ki a tornászlány, aki állítólag elcsavarta az orosz elnök fejét (Femcafe)
A mai napig nem tudni, mi igaz a pletykából, miszerint Alina Kabajeva hosszú éveken át az orosz elnök, Putyin titkos szeretője volt, ám annyi bizonyos, hogy igazán csinos nőről van szó.
jan. 30
8:30
Nagy rekordot várnak az elemzők a mezőgépek piacán (GépMax)
A mezőgazdasági gépek forgalmazásában az utóbbi évek – amúgy sem rossz – tendenciájához mérten is nagy rekord várható.
jan. 30
8:30
Egyszerű belépés az e-kereskedelem világába – dropshipping (Transpack)
Előnyei mellett a hátrányait is mérlegelje, mielőtt az egyébként nagyon népszerű dropshipping értékesítésbe kezd.
jan. 30
8:30
Infláció: üdítő kivétel a bor (Mezőhír)
A fogyasztók örülnek, a szőlősgazdák nem: a bor relatíve olcsóbbá vált 2021-ben. Nem sok ilyen mezőgazdasági termék van.
jan. 30
8:30
Cukor és sertéshús, itt a legnagyobb az importfüggőség (Agrárágazat)
A román mezőgazdaság nem tudja biztosítani az ország élelmiszerfüggetlenségét.
jan. 30
8:36
Új lakója van a washingtoni Fehér Háznak (Infostart)
Willow csatlakozott Commanderhez.
jan. 30
8:36
Választás 2022: figyelje a postaládát, hamarosan fontos levél érkezik! (Blikk)
Hétfőn kezdik kézbesíteni a Magyarországon élő 7,8 millió választópolgárnak az országgyűlési választásról és népszavazásról szóló értesítőt.
jan. 30
8:36
Deák Dániel: Az a mítosz már régen lerombolódott, hogy Márky-Zay civil jelölt lenne (hirado.hu)
Márky-Zay Péter ​bár jobboldali politikusként jeleníti meg magát, Gyurcsány Ferenc embereivel vette körbe magát és egyértelműen a baloldal álláspontját képviseli – mondta Deák Dániel.
jan. 30
8:36
Átalakítja a hidraulikaipart az elektromobilitás (autopro)
Az elektromos átállás mindenre hatással van, nem kivétel ez alól a hidraulika sem.
jan. 30
8:36
Bódi Sylvi szerszámot ragadott és lenyomta a pasikat (Ripost)
Bódi Sylvi csak nemrég cserélte kapára a szörfdeszkát és költözött egy Balatonhoz közeli birtokra, de már férfiakat megszégyenítő ügyességgel uralja a természetet.
jan. 30
8:36
Babarczy Eszter: Baleset (500 ezer Ft) (Könyves Magazin)
Babarczy Eszter A mérgezett nő című elbeszéléskötetével a legjobb három között végzett 2020-ban a legjobb elsőkötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Mi ketten - rasszista történet című tárcasorozata egy évig olvasható a Könyves Magazinon. (A sorozat eddigi részei Itt olvashatók.)
jan. 30
8:42
„Én nem irigylem Rubik Ernő millióit” – A vasfüggöny ellenére is világsiker lett: 47 éves a Rubik-kocka (Blikk)
Egyszerű térbeli mozgásokat akart szemléltetni találmányával, de Ifjabb Rubik Ernő édesanyja költői és édesapja mérnőki vénáit örökölve túlszárnyalta önmagát, és az egyetemi kereteket hátrahagyva a világ egyik legzseniálisabb játékát alkotta meg. Ma 47 éves a Rubik-kocka, amely még a kommunisták elméjét is rabul ejtette.
jan. 30
8:42
Szörnyű tragédia történt: öngyilkos lett a bajnok bokszoló (BorsOnline)
Felakasztva találták meg az Európa-bajnok bokszolót.
jan. 30
8:42
A Dal 2022: íme, ők az első válogató nyertesei (Life)
Holtversenyben a Ruby Harlem & Roy a Még ma este és Sándor Szofi a 21 gramm című dallal nyerte A Dal 2022 első válogatóját szombaton.
jan. 30
8:42
LikeFight: Magabiztosan vezet a Fidesz a Facebookon (Magyar Nemzet)
Újra jelentkezik a LikeFight, a Mandiner közösségi médiát mint közéleti harcteret elemző sorozata; ezúttal a január 21–27. közötti időszakot vizsgálták.
jan. 30
8:42
Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre (Mandiner)
Idén már a hetediket...
jan. 30
8:48
„Csak foglalkozz magaddal” – sokatmondó sorokkal jelentkezett Kulcsár Edina (Metropol)
Kulcsár Edina ismét jelentkezett a közösségi oldalán, de ezúttal a követői már kommentelni is tudnak a bejegyzéseihez.
jan. 30
8:48
Eszközök az eredményes gyümölcstermesztéshez egy helyen! (Agroinform)
Gyümölcsrázó gép, metszőállvány, metszőgép, nyesedékzúzó, elektromos ágvágó láncfűrész, lengőtárcsás kasza, vad- és madárriasztó. Nézz körül az Agroinform apróhirdetései között!
jan. 30
8:48
Trump elnöki kegyelmet ígér a Capitolium ostromlóinak, ha újraválasztják (444.hu)
Az igazságos elbánás jegyében.
jan. 30
8:48
Taktikázott a kormányfő: utolsó szénerőművét is bezárja Horvátország, de mégsem (vg.hu)
Néhány éven belül Horvátország bezárja utolsó széntüzelésű erőművét – jelentette be Andrej Plenković kormányfő a novemberben, Glasgow-ban megrendezett klímacsúcson. Mint azóta kiderült, a létesítmény nem zár be, csak átalakul.
jan. 30
8:48
Környezetvédelmi projektek finanszírozását biztosította a cukoróriás (Agrofórum)
Franciaország második legnagyobb cukor- és etanolgyártója, a Cristal Union bejelentette, hogy 1,0 milliárd eurós refinanszírozási megállapodást köt, amely némi pénzügyi rugalmasságot biztosít a cég jövőbeli projektjeihez.
jan. 30
8:48
Akinek a könyvek mesélnek – Látogatóban a könyvművesnél (WMN)
Ismerjétek meg a nőt, aki csipesszel gyűjti a növényeket a buszmegállókban. Hogy miért? Iliás-Nagy Kati írásából kiderül:
jan. 30
8:48
Kovács András: Ne vegye be azt a baloldali propagandát, hogy vezet a Fidesz! (Mandiner)
Az elmúlt napokban taktikát váltott a baloldal. A választás április 3-án fog eldőlni!
jan. 30
8:48
A madarak tizedét a kihalás fenyegeti - tehetünk ellene! (Magyar Mezőgazdaság)
A madarak sokunk számára kedves és értékes lények. Szívesen megvendégeljük őket télen; örömmel látjuk őket tavasszal, ahogy bezsongva párt keresnek, majd fáradhatatlanul táplálják a fiókáikat, amivel gyérítik a kertünk rovarállományát. Ehhez nem árt ha a kerünk "madárbarát".
jan. 30
9:00
A kanadai kormányfő és családja lelépett Ottawából, miután 50 ezer (!) oltásellenes kamionos szállta meg a fővárost (Blikk)
Justin Trudeau korábban, a tiltakozások kezdetekor jelentéktelen kisebbségnek nevezte a csoportot.
jan. 30
9:00
Márki-Zay Péternek lenne pár kérdése Orbán Viktorhoz (ATV)
Európai szélsőjobboldali pártok vezetőivel tárgyalt szombaton Orbán Viktor. Közösségi oldalán pedig meg is osztott egy képet „Van kérdés?” címmel, ahogy az eseményt követően riporterek hada veszi körül.
jan. 30
9:00
Árulkodó fotó: Csutitól kapott szerelmi gyűrűjét hordja Kulcsár Edina? (Ripost)
Minden jel arra mutat, hogy bár Kulcsár Edina leszámolt a múlttal, de a férjétől kapott ékszerekhez annál inkább ragaszkodik.
jan. 30
9:00
Te se tudod sose, hogy kell-e borravalót adni? Így jattolnak Európa más országaiban! (Promotions)
Ennyit érdemes jattolnod a pincéreknek külföldön.
jan. 30
9:00
Ne nézz fel!: Mindenki kib*szottul meg fog halni (Mafab)
Egyszer elkezdtem már nézni, akkor az lett a vége, hogy kikapcsoltam, mert úgy gondoltam, egy ruppót nem ér. De akkor csak kb. háttérzajnak szólt, nyilván méltatlan így filmet nézni, és a hiba az én készülékemben volt, mert nem adtam neki lehetőséget. Aztán pár héttel később megpróbálkoztam vele újra - történetesen tegnap. Egyesről hármasra tudom j
jan. 30
9:06
Horvátországban csak az oltottaknak rövidítik le a karanténkötelezettséget (Piac és Profit)
Horvátországban a koronavírus ellen beoltottak számára tíz napról hét napra rövidítik a karanténkötelezettséget, amely öt nap után feloldható lesz negatív antigén gyorsteszttel - jelentette be Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója, a válságstáb ülését követően.
jan. 30
9:06
Sergio Ramos megint megsérült (m4sport.hu)
A PSG spanyol védőjének bő két hete van felépülni a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntőig.
jan. 30
9:06
Deák Dániel: Már régen lerombolódott Márky-Zay civil jelölti mítosza (Magyar Nemzet)
Bár Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje jobboldali politikusként jeleníti meg magát, Gyurcsány Ferenc embereivel vette körbe magát és egyértelműen a baloldal álláspontját képviseli a fontos társadalmi és politikai kérdésekben. Erről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műso
jan. 30
9:12
„Milyen jól nézett ki! Ő a Ferike?!” – Az utca emberét kérdeztük, felismerik-e politikusainkat a régi fényképeik alapján – fergeteges videó (Blikk)
Közelednek a választások, aktívan beindult a kampányidőszak. Politikusaink minden fórumot megragadnak, hogy választási ígéreteiket eljuttassák az emberekhez. Tudjuk kik ők és azt is, hogy mi a nevük, de vajon felismernénk őket egy évtizedekkel ezelőtti fényképről is? A Blikk most ennek járt utána!
jan. 30
9:12
Újpesten javíthat a Ferencváros – sport a tévében (Infostart)
A hétközi halasztott bajnokin kikapott az FTC, az eladás előtt álló Újpest otthonában szerezheti meg első idei NB I-es pontját a címvédő.

Keresés