A hazai alapkezelők által publikált árfolyamadatok alapján 48 százalékos éves hozamot ért el tavaly a Raiffeisen Nyersanyag Alapok Alapja, ezzel az év egyik legjobb teljesítményét nyújtotta. Szakáll Gábor, az alap portfóliómenedzsere szerint ez a hozam még a hagyományosan volatilis árupiaci mozgásokat figyelembe véve is ritkának tekinthető.
A Cápák között 4. évadának első adásában az egyik vállalkozás két Cápa személyében is befektetőt talált. Gyerekkori álma vált valóra Garzó Galateának azzal, hogy a Cápák elé álhatott és testvérével, Gabival bemutathatta közös vállalkozásukat. A Vegi Pont, amely helyi termelők zöldségeiből nagy és kis kiszerelésben egyaránt készít savanyúságokat, az
Az ünnepi hetek alatt nem érkezett sok adatközlés a magyar és a világgazdaságból, de ezen a héten már újra felpörögnek az események. Ma azonban itthon még nem várunk fontosabb eseményt, és külföldön is csak az egyik amerikai beszerzésimenedzser-indexet ismertetik, azaz a hét első napja még nem hoz sok izgalmat, már ami az előre beütemezett eseménye
A szlovák beruházási ügynökség, a Sario büszkén jelentette be, hogy mintegy 29 új külföldi beruházást tudott bevonzani, mintegy fél milliárd euró értékben, amelyekkel 3200 új munkahely keletkezhet. Jogos a büszkesége, hiszen a 2020-as járványévben csupán 15 kisebb beruházást tudtak nyélbe ütni, amiben már nagyon megmutatkozik, hogy a szlovák vállal
Jelentősen gyorsult és 19 éves csúcsra ért az infláció Törökországban, meghaladva a 35%-ot. Az infláció ilyen mértékű emelkedésének vélhetően a líra leértékelődése a legfőbb oka.
Új szabályok léptek életbe Ausztriában: a Johnson&Johnson cég egyadagos vakcináját hétfőtől már nem ismerik el teljes értékű oltásnak. Az országban kb. 75000 oltási igazolvány válhatott érvénytelenné, és a határon sem fogadják el, ha valaki csak egyetlen Janssen-oltást kapott.
Bondár Anna nyert, Udvardy Panna kikapott a Melbourne-ben zajló, 239 477 dollár (78 millió forint) összdíjazású, kemény pályás női tenisztornán, a selejtező első fordulójában hétfőn.
Meghökkentő döntés született a világ egyik legnagyobb divatlapjában: a Vogue szerint ez a híresség a 2021-es év stílusikonja. Nem is tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk.
Ha szeretsz sokat foglalkozni a hajápolással, bizonyára már hallottál arról, hogy többféle hajtípus létezik. Egész pontosan alapvetően négyről van szó: az 1-es az egyenes, a 2-es a hullámos, a 3-as a göndör, míg a 4-es a szuper göndör hajtípus. Talán már a nevük hallatán sem meglepő, hogy az utolsó az, amelyik a legtöbb törődést igényli, mi több, v
A hétvégén összesen 5865 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 262 280 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 248 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 434 főre emelkedett.
Többségben vannak azok a magyarok (52 százalék), akik pozitívan értékelik az idei év alakulását általánosan az ország szempontjából – derül ki a Nézőpont Intézet 2021 végi közvélemény-kutatásából. Ennél is többen, a felnőtt magyarok 55 százaléka tekint enyhe optimizmussal a jövőbe. Szerintük Magyarország szempontjából 2022 „inkább jól fog alakulni”
Fucsovics Márton az amerikai Tommy Paul oldalán győzelemmel mutatkozott be az Adelaide-ben zajló, 521 000 dollár (170 millió forint) összdíjazású, kemény pályás férfi tenisztorna párosainak küzdelmében.
Horrorisztikus gyilkosság történt Kazahsztánban. Rakhmanberdi Torebekov brutálisan meggyilkolta Ayazhan Edilovát. A kazahsztáni bíróság titokban hallgatta meg a szörnyű eset részleteit.
Szigorúan monoton növekvő függvényen ábrázolható a Suzuki S-Cross külalakja. Volt persze honnan felkapaszkodni: a 2013-ban megjelent típus megjelenése ugyan merész volt a maga nemében, de egyértelműen jót tett neki a 2016-os frissítés. 2021-ben sikerült újabb szintet ugrani a japánoknak, hiszen a visszajelzések alapján nagyon eltalálták az 'új' mod
A női lét velejárója a menstruáció, amit a legtöbben félve és izgulva várunk minden hónapban. Vannak, akiknek minden hónapban azonos napon, azonos időpontban jön meg a havi vérzése, de akadnak olyanok is, akik hiába várják időben, mégis a legtöbbször rendszertelenül a ciklusuk. Sajnos én is az utóbbi kategóriába tartozom.