2022. január 3. hétfő

jan. 3
17:30
Ezt a 3 dolgot soha ne akard ecettel tisztítani - Nagyobb lehet a kár, mint gondolnád (Femcafe)
Az ecet bármelyik háztartásban nagyszerű vegyszermentes tisztítószer alternatíva lehet, vannak azonban felületek, ahol mellőzni kell.
jan. 3
17:30
Továbbra is ellenkező irányba „folyik” a gáz a német-lengyel határon (NRGreport)
Az évi 33 milliárd köbméteres (bcm/év) Jamal-Európa gázvezeték, amely az Európába és Törökországba irányuló orosz export mintegy hatodát adja, már két hete fordított üzemmódban működik, ami azt jelenti, hogy a gázt Németországból keletre, Lengyelországba szállítják.
jan. 3
17:30
Ashley Graham ikerterhessége 40. hetébe lépett, intim fotókon mutatta meg hatalmas pocakját (Joy)
Most már bármelyik pillanatban megérkezhetnek a babák, akiket nemcsak a szülők, a rajongók is nagyon várnak.
jan. 3
17:30
Kórházba szállították Jair Bolsonaro brazil elnököt (Magyar Nemzet)
Az államfő gyomor- és hasi fájdalmakkal került kórházba, korábban bélelzáródás miatt kezelték.
jan. 3
17:30
Magyarországon is megjelent a covid és az influenza hibrid fertőzése, a flurona (Forbes)
Az egyik magyar diagnosztikai laborban a pozitív esetek közel 80 százaléka már omikronos. Egy új betegségegyüttessel is találkoztak.
jan. 3
17:36
Nagy a baj Romániában: gyorsabban terjed a koronavírus, mint valaha (Blikk)
Romániában az elmúlt hét napban gyorsabban terjedt a koronavírus-járvány, mint bármikor a kór megjelenése óta.
jan. 3
17:36
Nem a Fanyűvő az egyetlen: ezektől a magyar rémségektől rettegünk (Blikk)
Legendás szörnyek nyomában: létezik a Fanyűvő? És a Hanság lápvilágának úszóhártyás kezű kisfiúja?
jan. 3
17:36
Januárban újabb 150 ezer adag gyermekvakcina érkezik (hirado.hu)
A regisztrációs és az időpontfoglaló honlap is folyamatosan nyitva van a gyermekek oltásához.
jan. 3
17:36
Nascar: Megérkezett a daytonai szezonnyitó előzetes időterve (USAracing)
Február 15-én hivatalosan megkezdődik a 2022-es Nascar-szezon első, pontozásos versenyeinek programsorozata. A Daytona International Speedway...
jan. 3
17:36
Norvégiában már az új autók kétharmada elektromos (autopro)
Világrekord született: Norvégiában 48 százalékkal nőtt az elektromos autók értékesítése tavaly, minden három eladott új autóból kettő teljesen elektromos volt.
jan. 3
17:36
Magyarországon is megjelent a flurona (vg.hu)
A tünetegyüttes magában egyesíti az influenzavírust és a koronavírust.
jan. 3
17:36
Orbán Viktor pénzt gyűjt a Fidesznek, hogy ne térhessen vissza a Gyurcsány-korszak (SzMo)
Elkezdték kiküldeni a leveleket, a szöveg mellé egyből megy a sárga csekk is.
jan. 3
17:38
Csúcsot döntött a török infláció (vg.hu)
Tizenkilenc éves csúcsra futott a török infláció. Decemberben 36,1 százalékot mértek év per év alapon.
jan. 3
17:40
A magán-humánszolgáltatók csaknem fele szabálytalanul működik (vg.hu)
Az ÁSZ 596 magán-humánszolgáltatót, többek között bölcsődét, óvodát és idősotthont is értékelt.
jan. 3
17:42
Csökkent tavaly az új járművek értékesítése Romániában (ProfitLine)
Tavaly 4,07 százalékkal csökkent az új járművek értékesítése - közölte hétfőn a román autógyártók egyesülete.
jan. 3
17:42
Elindult a visszaszámlálás: már nem sokáig lehet felvenni a babaváró támogatást (Pénzcentrum)
Egy éve maradt a jelenlegi kondíciók mellett azoknak, akik szeretnék felvenni a babaváró támogatást. A 44/2019. (III. 12.) kormányrendelet a babaváró támogatásról ugyanis kimondja, hogy a kölcsön és a babaváró támogatás igénybevételéről szóló szerződés 2022. december 31-éig köthető meg. Bár a rendeletet akár módosíthatják is és kitolhatják a határi
jan. 3
17:42
Donald Trump: Orbán Viktort támogatom (ATV)
„Orbán Viktoré maradéktalan támogatásom és jóváhagyásom, hogy újraválasszák 2022-ben” – jelentette ki a volt amerikai elnök.
jan. 3
17:42
Máris hatalmasat villantott az Exatlon új riportere (BorsOnline)
Már csak pár óra és elkezdődik az Exatlon Hungary All Star. A műsor új riportere, Nagy Réka úgy gondolta, a nagy pillanat előtt megmártózik a tengerben.
jan. 3
17:42
Betörők lőtték le az ismert rappert egy szilveszteri buliban (Life)
A fiatal rapper egy szilveszteri házibulin vett részt, amikor maszkos támadók törtek be a házba. Fegyvert rántottak és lelőtték a bulizó zenészt.
jan. 3
17:42
Nagy bajba kerültek Gulácsiék rögtön az év elején (Magyar Nemzet)
Nem megy a három magyar labdarúgót – Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik, Willi Orbán – foglalkoztató RB Leipzig csapatának, csak tizedik a Bundeslihában, a hét végi folytatás előtt pedig koronvírusfertőzés miatt kidőlt a két legeredményesebb játékosa, Christopher Nkunku és André Silva is.
jan. 3
17:42
Hat tipp, hogy jobban menjen a spórolás idén (Forbes)
A pénz nem játék. Érdemes praktikákat bevetni, hogy jobban járjunk hosszútávon.
jan. 3
17:42
Már az Euro 4-es dízelautók sem közlekedhetnek Brüsszelben (Autószektor)
A belga főváros 2019 januárjától alacsony kibocsátási zónát (Low Emission Zone - LEZ) hozott létre, amelyen belül a legszennyezőbb, elsősorban dízelüzemelésű járművek közlekedését fokozatosan megtiltják. A francia nyelvű napilap hétfői beszámolója szerint a környezet védelme, valamint a légszennyezés csökkentése érdekében 2022 első napjától kezdve
jan. 3
17:48
Bejelentették, érkezik a második adag „gyermekvakcina” hazánkba (Metropol)
Kedden újabb, gyermekek oltásához való vakcinaszállítmány érkezik Magyarországra. Ez lesz a második szállítmány a Pfizer 5-11 éves gyermekek oltására alkalmas vakcinájából.
jan. 3
17:48
Most már nem elég csak a szövetmaszk, komolyabb védelemre lenne szükség (Portfolio)
Ideje lenne lecserélni a textilmaszkokat, mivel az egészségügyi szakértők szerint azok nem nyújtanak elegendő védelmet a koronavírus omikron variánsa ellen.
jan. 3
17:48
Videó: a Tottenham támadója tudja, egy apróság is elég, hogy örök emléket szerezzen (m4sport.hu)
A reakció megfizethetetlen.
jan. 3
17:48
Szárnyalással kezdte az új évet a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1203,91 pontos, 2,37 százalékos emelkedéssel zárt hétfőn.
jan. 3
17:48
Kamattámogatás a sertéstartóknak (Agrárágazat)
Mezőgazdaság ezen ágazata nem marad magára a nehéz helyzetben, nemzeti intézkedéscsomag segíti a termelőket.
jan. 3
17:48
Római melegklubban lelte halálát Homonnay Gergely (Magyar Nemzet)
Egy római homoszexuális klubban, holmija között droggyanús anyagokkal hunyt el Homonnay Gergely DK-s aktivista. Az influenszer arról volt híres elsősorban, hogy trágár bejegyzéseket tett a konzervatív, nemzeti értékekre, sőt Orbán Viktor halálát kívánta.
jan. 3
17:50
Ilyen lesz 2022 üzleti szemmel (vg.hu)
A tudás és az elkötelezettség lesz a cégek számára a legfontosabb versenyelőny.
jan. 3
17:50
Érdekes, milyen változtatást eszközölt közösségi profiljában Jakab Péter neje (Magyar Nemzet)
Sokakat meglepett és elgondolkoztatott az év végén egy apró változás Jakab Péter feleségének nyilvános Facebook-profilján. Jakab-Kiss Orsolya mintha jelezni akart volna valamit ország-világ előtt.
jan. 3
17:54
Nagy bajba kerültek Gulácsiék, rögtön az esztendő elején (Magyar Nemzet)
Nem megy a három magyar labdarúgót – Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik, Willi Orbán – foglalkoztató RB Leipzig csapatának, csak tizedik a Bundeslihában, a hét végi folytatás előtt pedig koronvírusfertőzés miatt kidőlt a két legeredményesebb játékosa, Christopher Nkunku és André Silva is.
jan. 3
18:00
Schanda: 2010 óta a duplájára nőtt a kutatók száma hazánkban (hirado.hu)
Az európai uniós tagállamok közül a kutatás-fejlesztés területén dolgozók száma Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben.
jan. 3
18:00
Magyarországon a Flurona vírus! Nem vicc. Ez a Covid és az Influenza keveréke (ProfitLine)
Az új év egyik legmegdöbbentőbb híre volt a napokban, hogy egy új betegségegyüttest találtak Izraelben, ami egyesíti magában a koronavírust és az influenzát. A „fluronának” elkeresztelt tünetegyüttes azonban biztosan nem csak ott alakult ki, hiszen a magyar Neumann Labs az elmúlt hetekben itthon már két esetben is azonosította a koronavírus és az i
jan. 3
18:00
Márki-Zay szerint „ő volt a köztársasági elnöki poszton az utolsó államfő” (ATV)
Sólyom Lászlóról írta ezt Facebook-oldalán a miniszterelnök-jelölt.
jan. 3
18:00
Itt a teljes 2021-es traktoreladási statisztika, néhány meglepetéssel (Agroinform)
Megérkeztek a decemberi erőgép-eladási adatok, és ezzel teljessé vált a 2021. évi statisztika is. Lássuk, mennyire pörgött az elsőként forgalomba helyezett traktorok piaca tavaly!
jan. 3
18:00
A Griezmann Mbappé nevet kapta egy chilei város első 2022-es újszülöttje (m4sport.hu)
A futballfanatizmus megtestesülése a chilei Pacaje-családban tetőzött, ahol az édesanya Griezmann Mbappénak adott életet január 1-jén.
jan. 3
18:00
Nem kell rettegni a vajtól, de ezt a hibát ne kövessük el vele (Femcafe)
Sokan gondolják úgy, hogy a vaj az ördögtől való, pedig egy jó vajas kenyér még a legnagyobb gasztroguruk szerint is az egyik legjobb dolog a világon.
jan. 3
18:00
Valóságos mészárlás történt Kiskunfélegyházán: lehet, hogy a párduc a tettes (Life)
Tavaly decemberben láttak először Kiskunhalas környékén egy nagymacskát, amelyről kiderült, hogy valószínűleg fekete párduc. Most Kiskunfélegyházán végzett pusztítást egy ragadozó és azt feltételezik, hogy a párduc műve lehetett.
jan. 3
18:00
Zacher Gábor nem bírta tovább, elmondta a szörnyű igazságot a koronavírusról (Promotions)
Zacher Gábor elmondta, mi a legnagyobb félelme a koronavírussal kapcsolatban.
jan. 3
18:00
Drasztikusan emelkedett a vasúti átjárós balesetek száma tavaly (Demokrata)
A MÁV értékelése szerint a magyarországi vasútbiztonság kedvező az Európai Unióban.
jan. 3
18:02
A még karanténban lévő Gálfi Dalma nem tett le az Australian Open-főtábláról (m4sport.hu)
Enyhe, náthaszerű tünetei vannak a koronavírusos Gálfi Dalmának, aki az ausztrál nyílt teniszbajnokságra, illetve annak felvezető tornájára érkezett Melbourne-be.
jan. 3
18:06
2022-ben is lecsap a hatóság: kiderült, hol lesznek fogyasztóvédelmi ellenőrzések (Piac és Profit)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium publikálta a 2022-es évre kiadott fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzési és vizsgálati programját, az ún. egységes vizsgálati programot („EVP”). Idén a fogyasztóvédelmi hatóságok részéről a tavalyinál is nagyobb lendületre, és kettővel több – pontosan ötven - témavizsgálatra számíthatnak a vállalkozások. Ho
jan. 3
18:06
Emelkedéssel indítja az évet az olajár (Portfolio)
Emelkedéssel indítja az évet az olaj árfolyama, azután, hogy a tavalyi évben több mint 50 százalékkal drágult a brent és a WTI is. Az egyik mozgatórugó lehet ma a piacon, hogy az olajnagyhatalmak holnapi ülésükön döntenek a kitermelésről.
jan. 3
18:06
Tragikus baleset Bács-Kiskun megyében (ATV)
Egy férfi autójával letért az útról és egy fának csapódott. A sofőr nem élte túl az ütközést.
jan. 3
18:06
Letette esküjét az új, csak Kína-pártiakból álló hongkongi parlament (444.hu)
A decemberi választáson már csak a "hazafias" jelöltek indulhattak, akiknek a Kínai Népköztársaság zászlaja előtt kellett letenniük a hivatali esküjüket.
jan. 3
18:06
Cunodának hamis biztonságérzetet adott a könnyű kezdés (m4sport.hu)
A fiatal japán elismerte, túl nagy önbizalommal vágott neki az F1-es szereplésnek.
jan. 3
18:06
Az ünnepek végeztével felerősödhet - ez a 6 leggyakoribb jele annak, hogy szezonális depresszióval küzdesz (Femcafe)
Kialvatlanság, koncentrációhiány, megváltozott étvágy. Ezek mind arra utalnak, hogy többről van szó, mint téli fáradság.
jan. 3
18:06
A vonat az erősebb: Drasztikusan nőtt a vasúti átjárós balesetek száma tavaly a MÁV szerint (Biztosító Magazin)
Drasztikusan emelkedett a vasúti átjárós balesetek száma tavaly a korábbi öt évben tapasztalt stagnálás után - közölte a Máv kommunikációs igazgatósága hétfőn az Mti-vel.
jan. 3
18:06
Már az Euro 4-es dízelautók sem közlekedhetnek Brüsszelben (Tiszta Jövő)
Január 1-től az Euro 4-es és annál alacsonyabb besorolású dízelautók, valamint egyes 11 évnél idősebb járművek környezetvédelmi okokból nem közlekedhetnek a brüsszeli régióban - írta a La Libre Belgique című napilap hétfőn.
jan. 3
18:06
Nicolas Cage nem szereti, ha színésznek hívják (Hamu és Gyémánt)
Helyette egy sokkal előkelőbb szót preferál, amikor a hivatásáról beszélnek.

Keresés