Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. számlázza a földgázátalányt Budapesten az új évtől, a Díjbeszedő Holding Zrt. ilyen irányú megbízása megszűnik 2022. január 1-jétől - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A Koenigsegg azon kevés gyártó közé tartozik, amelyik be tudta bizonyítani, hogy a semmiből is lehet egy igazán sikeres márkát teremteni. Ez persze nem csupán szerencse, hiszen a saját fejlesztésű, rengeteg újítást felvonultató erőforrásaiknak – és minden egyéb műszaki megoldásaiknak –, valamint elképesztő teljesítménnyel megáldott, jellegzetesen l
A tavalyi esztendő utolsó kereskedési hete, a két ünnep közti időszak inkább mínuszokat hozott a terménypiacokon. Az egész 2021-es esztendő azonban bőséges pluszokban volt gazdag, Párizsban a repce például 80 százalékkal drágult.
Sorozatban 15. napja visszafelé, tehát Németországból Lengyelország felé áramlik a gáz az egyik legfontosabb orosz gázszállítási útvonalon, mivel kevés gázt küldenek az oroszok Nyugat-Európa felé, ez pedig továbbra is nagyon magasan tartja a gázárakat az európai tőzsdéken. Mindez egyébként a Gazprom saját kimutatásain is meglátszik, hiszen a cég va
Minden eddiginél eredményesebb volt a decemberi előértékesítési kampány: sosem vásároltak még meg annyi éves autópálya-matricát az év végi elővásárlási kampány keretében, mint tavaly decemberben; közel 162 ezer éves e-matrica kelt el már az érvényességi idő kezdete előtt - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium hétfőn az MTI-t.
Kourtney Kardashian lánya a TikTok-on önálló életet kezdett élni, a kommentek azonban máris le vannak tiltva. Legutóbbi videói végképp kiverték a biztosítékot.
Szokatlan fotóval lepte meg rajongóit Palya Bea. A népszerű énekesnő ráadásul egy különleges kihívás elfogadására biztatja követőit, amivel szerinte könnyen át lehet vészelni a hideg hónapokat.
Tóth Menyhért, aki az eltűnésekor világoskék farmernadrágot, fekete, combközépig érő kapucnis kabátot, fekete félcipőt és sötétzöld vászonsapkát viselt, általában bottal a kezében sétál.
Sosem vásároltak még meg annyi éves autópálya-matricát az év végi elővásárlási kampány keretében, mint tavaly decemberben - olvaható az ITM közleményében. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. adatai szerint mintegy 162 ezer darab 2022-es éves országos és megyei úthasználati jogosultság talált gazdára 2021 utolsó hónapjában.
Időben felszálltam a szerelvényre, kerestem egy 220 voltos csatlakozóval is ellátott ülést, beüzemeltem a laptopomat és az ingyenes wifinek köszönhetően villámgyorsan fent voltam a világhálón. A dugalljak feletti minipolc egérpadnak is megtette. A szegedi Nagyállomásról pontosan, 08.38-kor gördült ki a szerelvény, a Máv Start kellemes hangon üdvözö
Vannak olyan történelmi rejtélyek, amelyek talán soha nem oldódnak meg, az elveszett frigyláda titkain át Kleopátra sírjának pontos helyéig – olvasható a Hiradó.hu cikkében.
A Magyar Bankholding fúziós folyamatainak újabb jelentős lépéseként 2022 első napjával az MKB-Euroleasing, a Budapest Lízing, a Takarék Lízing, valamint a Budapest Bank Autófinanszírozási üzletága integráltan, Euroleasing név alatt folytatják működésüket, amelyet vezérigazgatóként Vály Judit irányít.
Valamennyi munkakörben az inflációt meghaladó mértékben, egységesen 8 százalékkal emeli munkavállalói bérét az Aldi Magyarország január 1-jétől - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.
Minden eddiginél eredményesebb volt a decemberi előértékesítési kampány: sosem vásároltak még meg annyi éves autópálya-matricát az év végi elővásárlási kampány keretében, mint tavaly decemberben. Mint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tudatta: közel 162 ezer éves e-matrica kelt el már az érvényességi idő kezdete előtt.
Négy éve lesz lassan, hogy egy alig 21 éves magyar lány szíve lángra gyúlt: Keszthelyi Vivien ráadásul nem akárkinek a fejét csavarta el. Jakupcsek Gabriellának mesélt az életéről.
Jobb, ha villámgyorsan megszabadulsz tőlük, ugyanis elképesztő mértékű negatív energiát árasztanak, ami nemcsak rossz hangulatot eredményez, de az energiáidat is elszívja.
Dagad a botrány Mártha Imre, a fővárosi közműcégek luxuséletet élő vezetője körül, a Metropol cikksorozata nyomán. Miközben Karácsony Gergely kedvenc cégvezére kérkedik milliárdos vagyonával, a városvezetés Budapest lakóin és a melósokon spórol: szemeteskukákat, Bkk-automatákat szerelnek le, és a közműcégektől kirúgnak egy csomó embert.
Szilveszterhez hasonlóan az újév első napján is megdőlt a fővárosi és az országos melegrekord, újabb évszázados csúcsok lettek a múlté - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
Egy vállalkozás indulásakor előnyt jelenthet, ha saját tőkéből indul és minden feladat egy kézben összpontosul, hiszen így a döntéshozatal is gyorsabb. A növekedésnek azonban éppen ez szabhat határt. Ahhoz ugyanis, hogy egy vállalkozás szintet tudjon lépni, már csapatban kell gondolkodni. A megbízható, jól képzett alkalmazottak és a külső szakmai p