Matteo Salvini a képviselőház előtti téren tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy minél előbbi eredménnyel számol. Hozzátette, az államfőjelölt „nő lesz, mégpedig talpraesett”.
A tagállamoknak nem szabad elfogadniuk, hogy az Európai Bíróság a tagállamok népei és kormányai helyett politikai döntéseket hozzon - írta Orbán Viktor Szamizdat 16. című, a miniszterelnöki honlapon pénteken megjelent írásában.
Amilyen izgalmas volt az elmúlt bő két hét a kézilabda Európa-bajnokságon, olyan feszült volt az utolsóelőtti játéknap is. Három nagy tétre menő találkozót vívtak ez egyetlen megmaradt helyszínen, Budapesten.
L.L. Junior kibillenti magabiztosságukból zenésztársait: provokatív kérdésekre és rögtönzött előadásokra számíthatunk a YouTube-on vasárnaponként megjelenő talkshow-jában, a Kimaradásban.
Évek óta jelentős számú gyógyszer kap újonnan társadalombiztosítási (tb-) támogatást, tavaly húsz betegségcsoportnál 31 új gyógyszer befogadásáról született döntés - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.
Az Alport-szindróma (AS) a krónikus veseelégteleség egy részéért is felelős. A felnőttkori veseelégtelenség kevesebb mint 1 százalékáért, a már gyermekkorban kialakuló krónikus veseelégtelenség közel 3 százalékáért felelős, gyakorisága összességében kevesebb mint 1/10 000 fő.
A tudomány már régóta ismeri a rossz szájhigiénia és a különböző egészségügyi problémák közti összefüggéseket. Fogaink és ínyünk egészségének, épségének egyik alapköve a fogkő szakszerű eltávolítása, amelyről dr. Benkő Krisztina, fogszakorvos beszélt.
A nemi herpesz kezelése a tünetek gyógyítását jelenti, maga a fertőzés nem szüntethető meg - amint az immunrendszer egyensúlya megbomlik, a betegség kiújul. A genitális herpesz tünetei és kezelése.
Minden egyén számára fontos a jól összeállított, egészséges étrend, de ez különösen fontossá válik Parkinson-kóros betegek esetében. Ez a leírás abban segítheti Önt, hogyan állítson össze egy egészséges, kiegyensúlyozott étrendet, és hogyan küzdjön meg azokkal a táplálkozási problémákkal, amelyek Parkinson-kórban állnak fenn.
Az egyszülős családban nevelkedő gyermekekből is éppúgy válhat egészséges lelkű kamasz, ifjú, majd felnőtt, mint a hagyományos családmodellben cseperedőkből. Akár az anya vagy az apa neveli válás után csemetéjét, nem légüres térben élik a mindennapjaikat, sőt megtörténik, hogy sokkal nagyobb figyelmet és nyugodtabb légkört tud a válás után nyújtani
Ma négy hete, hogy Babicsek Bernátot szülei holtan találták solymári otthonában. Édesanyja a tragédia óta sírva nyilatkozott mérhetetlen fájdalmáról a Borsnak. Márta néni férjével hat héten át mindennap visszatér fiuk otthonához gyertyát gyújtani. Gyermekük holmijai még mindig érintetlenül állnak.
A globális felmelegedés itt és most történik, és olyan módon befolyásolja mindennapi életünket, amire nem is gondolunk. Íme, valóságunk öt olyan aspektusa, amelyet természetesnek veszünk, és amelyet a kibontakozó klímaválság lassan elvesz tőlünk.
A látássérültek rehabilitációjának része: a látó emberek részéről kialakított elfogadás, megfelelő segítségnyújtás. Mindenki kapcsolatba kerülhet csökkent látású emberekkel, akár családtagokkal, ismerősökkel is.
Az ideális monitornak bármilyen irodában robusztusságot, kényelmet és komfortot kell nyújtania a felhasználónak. A Philips 243S1 modell 24“ (23,8″ / 60,5 cm képátló) IPS panelje FHD felbontással, sok egyéb mellett USB-C csatlakozási lehetőséggel és egy beépített dokkolóállomással rendelkezik. A Philips 243S1 a beépített USB-C dokkolóállomással egyi
A Project TREE az első kísérlet a természetes gumi nyomonkövethetőségére blokklánc segítségével. A Hankook a projekt során gyártott gumiabroncsokat forgalmazza az Egyesült Királyság piacán. Az abroncseladások bevételeinek egy részét az ellátási lánc együttműködő szereplőinek szánt ösztönzők finanszírozására fordítják. A projekt várhatóan hozzá fog
Bár a megyék kezdenek felzárkózni, továbbra is messze a fővárosban a legmagasabbak a nettó fizetések. A budapesti átlagbérrel jelenleg 43 százalékkal nagyobb összegű lakásra elég hitelt lehet felvenni a hitelfék szabályok kimaxolásával, mint egy szabolcsival. Ugyanakkor, ha csak a szeptembertől meglépett jegybanki kamatemelések beépülnek a lakáshit
Összességében leginkább az egészségük miatt oltakoztak a magyarok, amit a szabad mozgás és utazás lehetősége követ, amikor a vakcina felvételének indokairól kérdezték őket – mutatják a Kiwi.com reprezentatív kutatásának adatai. A nem oltottak 79%-a elzárkózik az oltás felvételétől, a bizonytalanok körében pedig a szabad mozgás lehetősége lehet a fő
Erre Matolcsy György 2013 óta tartó elnöksége alatt még nem volt példa. Mi több, az utóbbi 23 évben mindössze hatszor lett negatív a központi bank eredménye. 2021-ben – a jegybankelnök közlése szerint – több százmilliárd forinttal, ami jelentős fordulat ahhoz képest, hogy a 2019-es és a 2020-as évet is 250 milliárd feletti nyereséggel zárta a Magya
A McDonald's Corp. gyorsjelentésében beszámolt arról, hogy elmaradt a bevételi és profitvárakozásától, mivel több mint 4500 ausztráliai és kínai éttermében a járvány okozta megfékezések miatt megnövekedett költségek és a mérséklődő eladások felemésztették az Egyesült Államokban tapasztalt növekedéséből származó nyereséget.
Januártól ügyfélkapus azonosítással adhatják be az ügyfelek kérelmeiket a Magyar Nemzeti Bankon (MNB) belül működő Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) — jelentette be Kardos-Nagy Tünde. A PBT szóvivője szerint a járványkockázatok csökkentése és az ügyfelek elektronikus ügyintézés iránti igénye miatt tértek át korszerű online kérelembeadási rendsze
Bár a járványhelyzet miatt komoly korlátozások mellett, de két év után újra személyes részvétellel lehetett megrendezni január 23-án, vasárnap az általános és középiskolásokat célzó Magyar Ifjúsági Robot Kupa budapesti ligáját. A Neumann Társaság szakmai támogatásával zajló versenyen tíz diákcsapat indította saját építésű robotjait. A Magyar Ifjús