– Hétköznap elegáns rendőri egyenruhában külföldi delegációk útvonalát biztosítja, részt vesz a forgalom terelésében, irányításában, ám hétvégékre igazi spártai harcossá változik át Herczeg Zsuzsanna, aki a világ legkeményebb akadálypályát teljesíti a Spartan Race versenyeken.
A február erős hónap lesz, ebben a hónapban kapják meg a gyereket nevelő családok a tavalyi jövedelemadójukat az átlagbér szintjéig, folyósítják az első 13. havi nyugdíjat is.
Nem túlzás azt állítani, hogy Olivia Newton-John lánya a plasztikai beavatkozások egyik legrosszabb mintapéldája. Chloe még csak 36 éves, de már most alig hasonlít egykori önmagára.
A polgárőrség egyfajta modern hazafiságot jelent a mai Magyarországon - mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott az MTI-nek telefonon szombaton, miután a héten évindító értekezletet tartottak az Országos Polgárőr Szövetséggel (Opsz).
A harmadik Grand Slam-döntőjében a harmadik diadalát begyűjtő Barty pályafutása 15. serlege, a Daphne Akhurst Trófea mellé 4,4 millió ausztrál dollárt (994 millió forint) kapott.
Az idén további nemzetközi szaktekintélyek csatlakoznak a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Visiting Fellowship Programjához (VFP) – közölte az MCC szombaton az MTI-vel.
Segítheti a fenntartható erdőgazdálkodást az ASK-M Műszertervező, Gyártó és Szolgáltató Kft. fejlesztése, amely gyorsan, pontosan meghatározza az élő fák tömegét és térfogatát - közölte a cég az MTI-vel.
Miközben 2010-ben csak hatvan befektetés történt, addig 2020-ban már kétszázat jegyzett a kockázati tőkés iparág. Ezek nagy többségét a Magyar Fejlesztési Bankhoz tartozó Hiventures alapjai mellett részben az Eximbankhoz kapcsolódó 14 tőkealap hozta tető alá. Igaz, mintegy nyolcvan esetben társbefektetőként más piaci alapokat és üzleti angyalokat i
Nem azt kell figyelni, hogy ki hány oltást kapott eddig, hanem hogy a második-harmadik oltást mennyi idővel ezelőtt kapta az illető - jelentette ki a miniszter.
Februárban sok, az állampolgárok életét megkönnyítő intézkedés lép életbe, „erős hónap lesz ez a magyar emberek számára” – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez szombaton eljuttatott videójában.
A Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház igazgatója szerint ha csak bizonyos színű és állagú ételeket hajlandó elfogadni, és már az alultápláltság jelei is jelentkeznek a gyermeknél, orvoshoz kell fordulni.
Nabil Costa, az Evangéliumi Iskolák Szövetségének főtitkára Bejrútból Dr. Szilágyi Bélával, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjével a Spirit FM Exkluzív című műsorában beszélt arról, hogy milyen a helyzet a 4 millió lakosságú országban, ahová 2 millió menekült érkezett.
Balogh Levente, az „Ásványvízkirály” a legtöbb olvasónk számára a tévéképernyőről lehet ismerős: az elmúlt évek során az RTL Klub műsorán futó Cápák között című műsor egyik milliárdos befektetőjeként szerzett széleskörű ismertséget. Balogh Levente Szentkirályi Ásványvíz márkájával az üdítőipar egyik legmeghatározóbb hazai szereplője – eláruljuk ról
Optimista hangulatban fejeződött be a kereskedés pénteken a tengerentúlon és a kontinensünkön is. Chicagóban a búza 1,4 százalékkal, a kukorica 1,6 százalékkal, a szójabab 1,5 százalékkal, a repce pedig 1 százalékkal drágult. Európában a malmi búza 0,5 százalékkal, a kukorica 1 százalékkal, a repce pedig 1,3 százalékkal került többe, mint előző nap
A polgárőrség egyfajta modern hazafiságot jelent a mai Magyarországon – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott az MTI-nek telefonon szombaton, miután a héten évindító értekezletet tartottak az Országos Polgárőr Szövetséggel (Opsz).
Sok éven keresztül éltem egyedül, közben rengeteget tanultam. Főleg azt, hogy a problémákat egyedül kell megoldanom, vagy legalább ki kell találnom, hogyan fogjak a problémaelhárításhoz. Olykor tudtam, hogy szerszámra van szükség, még azt is, melyikre: anno láttam egyet s mást apukám kezében. Például azt, amelyiknek a vége „olyan lapos”, meg amelyi
Az inflációellenes pajzs részeként drasztikus ÁFA csökkentést hajt végre a lengyel kormány. A napokban aláírt törvény szerint február 1-től öt hónapon keresztül tart az áruk és szolgáltatások adókulcsának minimalizálása, ami sok esetben nulla százalékos ÁFA-t jelent.
Földes László Hobo előadóművész, a magyarországi blues egyik úttörője idén lesz 77 éves. Ez alkalommal egy igazi örömünnepre hívja közönségét február 13-án a Papp László Arénába, ahol a színházi és irodalmi szerepei ez alkalommal a háttérbe kerülnek, és teljes mértékben a zenét állítja a középpontba.
Szigorítaná az élőállat-szállításra vonatkozó szabályokat az Európai Parlament, a testület által felállított vizsgálóbizottság szerint belátható időn belül az élő állat helyett a hússzállításra kellene átállniuk a tagállamoknak. A lépés súlyos érvágást jelentene a hazai állattenyésztőknek. Míg a juhágazatban a vágóhídi kapacitások növelésével hossz
– Az eredmények útján megyünk tovább, nem azt kell figyelembe venni, hogy ki hány oltást kapott eddig, hanem azt, hogy az oltások között mennyi idő telt el – jelentette ki Kásler Miklós az Életközelben című sorozat legújabb részében. Az emberi erőforrások minisztere a videóinterjúban az oltások szükségessége mellett beszélt az aktuális járványhelyz
Kattintson a képre a videóért! Szerda kora délután az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a Magyar Közút bicskei mérnökségének szakemberei szalagkorlát javítási munkákat végeztek. A forgalomfigyelő kamera felvételein is jól látható, hogy számos előjelző járművet használtak a terelés előtt, ennek megfelelően szépen sorolgattak be az autósok
A február erős hónap lesz, ebben a hónapban kapják meg a gyereket nevelő családok a tavalyi jövedelemadójukat az átlagbér szintjéig, folyósítják az első 13. havi nyugdíjat, az érintettek megkapják az emelt minimálbért és szakmunkás minimálbért, a 25 év alattiak az szja-mentes bérüket és életbe lép az élelmiszer árstop is - sorolta a Miniszterelnöki