A szabadban, tiszta levegőn végzett edzések amellett, hogy erősítik az izmokat, javítják a vérkeringést és erősítik az immunrendszert, csökkentik a feszültséget és a depressziót is.
A tegnapi amerikai kamatdöntő ülés és Jerome Powell Fed-elnök kemény szavai után kifejezetten rossz a hangulat Európa vezető tőzsdéin, ez alól a hazai BUX index sem képez kivételt. A fontosabb időtávokon azonban továbbra is emelkedő trend figyelhető meg a részvényindex esetében.
Információs táblákon is tájékoztatniuk kell a boltoknak a vásárlókat a február 1-jén életbe lépő élelmiszerárstopról - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerdán az MTI-vel.
Szilveszterkor sokan teszünk fogadalmakat - majd az újév első felében fel is adjuk ezeket. Mi lenne, ha idén a nehezen betartható, haszontalan és butácska ígéretek helyett csak olyasmiket fogadnál meg, amiktől tényleg jobb lehet az életed? Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány szuper tippet, hogy 2022-ben teljes fényedben ragyogj!
Bevételeik ilyen mértékű emelkedését még sosem várták a cégek - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2021 utolsó negyedéves eredményeiből. Ennek ellenére hat ponttal csökkent a mutató értéke, a cégek optimizmusa mind a makrogazdaságra, mind saját teljesítményükre vonatkozóan érdemben csökkent. A várakozások mérséklődését feltehetően a negy
Az elmúlt évtizedek legnagyobb parkfejlesztése indulhat el hamarosan Budapesten a Csepel-sziget északi csúcsának átalakításával. Hogy mire kell figyelni egy ilyen léptékű zöldterület-fejlesztésnél, arról a Mandiner a közpark vezető tervezőivel, Mohácsi Sándorral, Balogh Péter Istvánnal (s73 Kft.), Herczegné Ghyczy Zsuzsannával (Árgus Kft.) valamint
A piacvezető Regio Játékkereskedelmi Kft. 14%-os növekedés mellett 16.031 milliárd forint bevételt realizált 2021-ben. Az év során eladott 7 millió darab játékból döntően társasjátékot, LEGO-t és kreatív játékot vásároltak. A legforgalmasabb napokat az ünnepi időszak adta, az online térben a Black Friday hétvége, az üzletekben december 22-én voltak
A tegnap zárult kétnapos amerikai kamatdöntő ülésen végül nagy meglepetés nem született, a jegybank nem emelt kamatot, a Fed-elnök Jerome Powell azonban arról beszélt, hogy a jegybank agresszív pályára léphet, szerinte elég nagy a mozgástér a kamatemelésre anélkül, hogy veszélyeztetnénk a munkaerőpiacot – erre a megnyilvánulásra lefordultak a vezet
A Sinopharmmal oltott 80 év feletti magyarok 50 százaléka gyakorlatilag védtelen a koronavírussal szemben, ugyanis egy friss tanulmány szerint náluk nem termelődtek antitestek. A 60 évesnél idősebbek esetében ez az arány 25 százalékos.
Peter Robbins a hatvanas években tett szert jelentős népszerűségre Amerikában. Ő szólaltatta meg Snoopy legjobb barátját, Charlie Brownt a Peanuts animációs szériában. Robbins tizenhat esztendősen hagyott fel a színészettel. Mániás depresszióban és skizofréniában szenvedett. Önkezével vetett véget életének.
A 15. és 18. század közötti boszorkányüldözéseket elítélő állásfoglalást szavazott meg nagy többséggel a katalán autonóm parlament szerdai ülésén Barcelonában – írta az Mti. Könyvek hírek mellé.
Az egyetem rektora a Népszavának azt mondta, egy ad hoc bizottság vizsgálja, hogy Schadl hány hallgató számára és hány esetben intézett a jogi karon olyan vizsgát, amit a jelentkező tudás, sőt, néha megjelenés nélkül abszolvált.
A drogterjesztéssel megvádolt Árpa Attila ellen 2019. március 22-én indult nyomozás. Ha beigazolódnak a vádak, Árpa Attila kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. Azt már tudni lehet, hogy Árpának idén március elsején bíróság elé kell állnia. A színész-rendező most a TV2 Mokkájában elárulta, hónapokon át figyelte meg a rendőrég a
Csalódottsággal fogadták a befektetők az Intel negyedik negyedéves gyorsjelentését, az amerikai chipgyártó várakozásai szerint ugyanis a profit marzsok nyomás alatt lehetnek hosszabb távon a kapacitásbővítési beruházások miatt, így a menedzsment jelenlegi eredményvárakozásai pesszimistábbak, mint amire a piacok számítottak. Az Intel árfolyama közel
Az MNB 4,3%-os kamat mellett hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön, ez 30 bázispontos kamatemelést jelent a múlt héthez képest. Az alapkamat keddi 50 bázispontos emelése után tehát máris csökken a különbség a két ráta között.
Józsefváros baloldali polgármestere az önkormányzat bérlakásait baráti civil egyesületeknek kívánja átjátszani, pedig a választási kampányban Pikó András még azt ígérte, hogy a rászoruló lakosságnak adja. Ebből azonban az emberek szinte semmit sem láttak – adta hírül a Magyar Nemzet.
Bár a Reuters két napja azt vázolta Johannes Hahn uniós költségvetési biztos jelzése alapján, hogy még az április 3-i magyarországi választások előtt is kijöhet az EU-pénzek befagyasztásának javaslatával az Európai Bizottság, most ennek egyértelműen az ellenkezőjét mondta Didier Reynders (képünkön) jogérvényesülésért felelős uniós biztos a Politico
Jelentkezzenek be billegő körzetekbe, biztatta a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választókat londoni fellépésén az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Látogatásának fő témája a külföldön élő választópolgárok szavazásának kettőssége volt, mert a jelen rendszerben az egyszerűbb levélszavazás ára az, hogy a választó csak pártlistára szavazhat.
Nagyon jelentős a veszélye annak, hogy a magánellátás színvonala az államiéra süllyed - hangzott el többek között a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) szerdai, a magánegészségüggyel foglalkozó tudományos ülésén. Meredeken zuhan a valóban kiemelt ellátás nyújtásának készsége.