A nemzetközi kiadással egy időben jelent meg magyarul is Rosemary Sullivan Nyomozás Anne Frank ügyében című kötete, amely arra a kérdésre keres választ, hogy végül ki vagy mi vezette el a nácikat a Frank család rejtekhelyéhez a második világháború alatt.
Hatalmas port kavart Kulcsár Edina napokban megjelent klipje. Bár Edina a videómegosztón és a közösségi oldalain letiltotta a kommentelési lehetőséget, az emberek minden lehetőséget megragadnak, hogy kifejezzék a véleményüket. Az ismert énekesek között van, aki nem szívesen osztja meg gondolatait a dalról, ám Varga Viktor - ahogy általában - most s
Súlyos baleset, másfélév rehabilitáció után újra kellett tanulnia mindent Melindának. Most kalózos műsorral lép fel a félig vak pónijával a lósuttogó .
Kilábalóban a taxis szektor a koronavírus-járvány okozta sokkból, de messze még a járvány előtti szint - írja csütörtöki számában a Világgazdaság az Opten elemzése alapján. A gazdasági lap emlékeztet arra, hogy 2020-ban 40 százalékkal, a tíz évvel ezelőtti szintre esett a taxitársaságok összesített árbevétele, az adózás előtti eredményük pedig gyak
Életet mentett egy biztonsági őr egy székesfehérvári élelmiszer-áruházban. Egy 60 év körüli férfi a tejpultnál összeesett, és elvesztette az eszméletét. A katonamúlttal is bíró, illetve polgárőrként is tevékenykedő Fináncz Imre éppen az ötéves kisfiával, Maximiliánnal vásárolt, de a kosarat félretéve azonnal megkezdte az újraélesztést. A beteget je
Márki-Zay Londonban kijelentette: ő soha nem mondta, hogy legyőzi Orbánt. Szerinte csupán két olyan ember létezik, aki soha nem árulná el a hatpárti koalíciót: az egyik ő, a másik pedig Gulyás Márton.
Dánia végig kezében tartotta az olimpiai bajnok, Franciaország elleni mérkőzését, de az utolsó tíz percben összeroppant. A francia feltámadás és fordítás Izland kiesését jelentette, a magyar csoportból továbbjutó csapat lemaradt az Eb-elődöntőről, pénteken az ötödik helyért játszik. Heves érzelmeket generált a dánok rövidzárlata a Twitteren.
Tekintettel arra, hogy a férfit különösen veszélyes és fegyveres személyként tartják számon a német rendőrök, elfogásához a nyomozók a Terrorelhárítási Központ segítségét kérték.
Az elemzők által várt veszteséggel szemben a hatodik egymást követő negyedév nyereségét sikerült bejelentenie ma reggel a Deutsche Banknak: 315 millió euró lett az adózott profit. Úgy tűnik, sikerült ismét növekedési pályára állítani a legnagyobb német bankot, így a tavalyelőtti 0,2% és a tavalyi 3,8% után idén már 8,0%-os tőkearányos megtérülés a
Péntekre egy hidegfront hoz elszórt záporokat, de helyenként kisebb eső, havas eső, illetve hózápor is előfordulhat. A nap első felében számíthatunk több napsütésre. Feltámad a nyugatira, északnyugatira forduló szél, melyet sokfelé erős, viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul. Szombaton a naposabb délelőttöt
Eddig azért kaptak kritikát az Európa-bajnokság magyar szervezői, hogy túl lazák a járványügyi szabályok, most a szigort bírálta Guðmundur Guðmundsson.
Van, aki kidobja a tojásosdobozt, mások továbbadják, hisz örülnek neki a kofák a piacon. Sokan viszont összegyűjtik, hiszen sok mindenre jó lehet. És most épp kapóra jön a doboz, mutatjuk, miért!
Az ABB Decoded podcast 2022-es évi első epizódjában Lucas di Grassi brazil autóversenyzővel készült beszélgetés hallható. Az 8. versenyévad ABB nagyköveteként, di Grassi nem csak a versenyeken elért sikereiről, például a Formula-E harmadik szezonjában kivívott bajnoki címéről beszél, hanem megosztja véleményét a fenntartható technológia előnyeiről
Hatvanöt magasan képzett mérnökkel még idén elindul a legnagyobb orosz járműgyártó magyarországi kutatás-fejlesztési központja. Két éven belül kétszer ennyi szakember foglalkozhat az elektromobilitással a cég hazai bázisán, amely ezzel eléri teljes létszámát. Az évtized közepétől a vállalat gyártókapacitásokat is Magyarországra telepíthet – erről í
Hetvennyolc éves korában elhunyt Szegő Károly fizikus, a magyar űrkutatás kiemelkedő alakja, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, a Wigner Fizikai Kutatóközpont (FK) professzor emeritusa, az Űrkutatási Tudományos Tanács tagja – tudatta a kutatóközpont. Szegő pályáját elméleti részecskefizikusként kezdte, csoportelméleti módszerek alkalmazásá
A vizitdíj megtartásáért indított aláírásgyűjtés fő szervezője volt 2008-ban Komáromi Zoltán, aki most Márki-Zay Péter egészségügyi programírója lett. Az együttműködés nem véletlen, hiszen Gyurcsány jelöltje többször is nyíltan beszélt róla, hogy szerinte az egészségügy üzlet, és a fizetős betegellátást tartja célravezetőnek – írja az Origó.
A friss Magyar Közlönyben megjelent, hogy az élelmiszerárstopra tekintettel minden boltban ki kell tenni egy erről szóló tájékoztatót. A plakátokat csatolták is a rendelethez, hogy biztosan minden vásárló azonos arculatú
A búza ára 281 euróra emelkedett tonnánként az európai határidős piacon a hétfői kereskedésben, ami 8,50 euróval több, mint pénteken. Milyen hatások érik a gabonapiacot?
Május 6-án Magyarországról startol a 2022-es Giro d’Italia mezőnye. Szerda este, a Grande Partenza, azaz a Nagy Rajt előtt száz nappal, a Rózsaszín Fények Éjszakáján a Giro teljes útvonalán, így Olaszországban és hazánkban is rózsaszínbe borultak az útvonal menti rajt- és célvárosok nevezetességei, köztük a budapesti Hősök tere is. A Millenniumi em
Szerdán ismét gyengült a forint az euróval szemben, így csütörtök reggel ismét 360 felett kezdi a napot. Este a Fed kemény üzenetei hoztak komolyabb mozgást a piacon, a dollár erősödése pedig a forint számára sem sok jót vetít előre. Ráadásul ma jön az MNB egyhetes betéti tendere, melyen az irányadó kamatról dönt a jegybank.
Noha egy darabig úgy tűnt, hogy a tavaly év végén búcsúzó Mercedes-AMG GT Coupé és Roadster modellek nem kapnak közvetlen utódot, most mégis olyan hírek érkeztek, hogy már a közeljövőben visszatér a típusnév a csillagosok kupé-kínálatába. Lesz azonban egy csavar a történetben, amely úgy tűnik, hogy a mi korábbi találgatásainkat támasztja majd alá.
Fontos határidő, több százezer autós érintett: január 31. hétfő éjfélig érvényesek a tavaly vásárolt éves megyei és országos autópálya matricák. A mentességek és a nagycsaládos kedvezmények megújításának szintén 2022. január 31. a határideje - emelte ki a https://e-autopalyamatrica.hu/ portál.
A Hunguest Hotels újonnan megvásárolt egységében, valamint a Saliris hotelben is új igazgatókat neveztek ki. A Hotel Eger & Park igazgatója Szabó Katalin, a Saliris Resort Spa & Conference igazgatója…
Tizenhét éve alkot egy párt Balsai Móni színésznő és a rendező Ujj Mészáros Károly, ám csak három évvel ezelőtt házasodtak össze: titokban. A színésznő azóta anya lett: érzéseiről korábban így nyilatkozott.
Az évek óta húzódó Covid 19 járvány az egész világra nagy hatást gyakorolt minden tekintetben. Az elmúlt időszakban világunk sokszor összedőlni látszott, majd újra életre kapott, amely hullámok merőben megváltoztatták az élethez való hozzáállásunkat, átgondolásra és priorizálásra ösztönöztek bennünket elveinkkel és nézeteinkkel kapcsolatban. A vilá