Kellemetlen meglepetés érheti a szlovákiai távhőfogyasztókat, az újévtől komoly áremelésre számíthatnak. Szlovákia lakásainak mintegy 60 százaléka van rákötve valamilyen távhőszolgáltatóra, és az előzetes felmérés szerint a januári áremelkedés több mint 100 ezer háztartást érinthet.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vizsgálata alapján a birkózás vezeti a küzdősportok mezőnyét, és az összes sportág között is az első harmadban van. Az ötkarikás program Párizsban nem változik, 2028-ban, Los Angelesben jöhet a strandbirkózás. Módosult a szabály: 1-1 után az első pont szerzője győz – ez mindenképpen jó változtatás.
Szathmáry Eörs evolúciókutató szerint várható volt a koronavírus ilyen irányú mutációja, amit most is látunk, de szerinte nem dőlhetünk hátra, ez még csak a bemelegítés volt. Nem elég, hogy a koronavírus örökre velünk marad, jönnek még új betegségek a klímaváltozás miatt.
Az európai tőzsdék esésével párhuzamosan a magyar tőzsde is mínuszban kezdte a hét első kereskedési napját a kifejezetten nyomott globális befektetői hangulat közepette, mind a négy hazai blue chip lefelé vette az irányt.
Az ország legmagasabb lakóházát tervezik Románia fővárosában, Bukarestben. A fejlesztő, a Forty Management már kezdeményezte a helyi hatóságoknál az engedélyezési eljárást a 122 méter magas épületre. A projekt 76 millió euróból, avagy 27 milliárd forintból készülhet el.
Az elmúlt három nap alatt elhunyt 122 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 944 főre emelkedett - írja a kormányzati tájékoztató portál
Számosan úgy vélik, hogy a koronavírus elleni vakcinák károsan befolyásolhatják a termékenységet. Egy friss kutatás most bebizonyította: az oltással kapcsolatban nem, a koronavírus-fertőzés tekintetében viszont nagyon is érvényes ez a megállapítás.
A 4-szer beoltott védelmi miniszter azt mondja, hogy „jól érzi magát”, mindenkit az oltakozásra, azt mondta otthonról fog dolgozni; Az ellenzéki Meir Porush ugyancsak elkapja a vírust - írta a Times of Israel hírportál.
A fával borított területek növelése és a meglévő erdők megőrzése érdemben hozzájárul a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez – közölte Nagy István agrárminiszter.
Megtartotta alakuló ülését a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Monetáris Politikai Szakosztálya 2022. január 19-én, szerdán a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az alapító tagok a szakosztály elnökévé Takáts Előd egyetemi tanárt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorát, társelnökévé pedig Banai Ádámot, a Magyar Nemzeti Bank jegybanki eszköztárért és devi
Egy sor olyan változással kell számolnunk 2022-ben, melyek alapvető hatással lesznek a pénzügyek intézésére. A digitalizáció és az adat alapon személyre szabott szolgáltatások megjelenése nem csak új termékeket, de más ügyfélélményt is teremt, míg a kamatemelések, valamint egy sor otthonteremtési támogatás változása vagy megszűnése a hitelezésben h
Vegyes képet látunk Európa két legnagyobb gazdaságának teljesítményében: az előzetes bmi szerint Németországban az ipar és a szolgáltatószektor is növekedni tudott, utóbbi az elemzőket is meglepte. A francia bmi-k is növekedésről árulkodnak, de a szolgáltatószektor teljesítmény elmarad az elemzők várakozásától. Ez minden bizonnyal az újabb járványh
Új elnököt és elnökséget választott a 2022-2024-es ciklusra a digitális hirdetési piac legnagyobb hazai szakmai szervezete, az IAB Hungary.A több mint 100 tagcéget képviselő IAB Hungary alapszabálya értelmében három évente szervez teljeskörű tisztújítást, így a teljes elnökség, elnök személyéről is szavaztak a tagszervezetek képviselői. Az elnökség
Ellenzéki győzelem esetén (tárca nélküli) korrupcióellenes miniszter lesz Hadházy Ákosból, akit Márki-Zay Péter kért fel a feladatra – árulta el a független országgyűlési képviselő a Partizán műsorában. Hadházy feladata egy új hivatal vezetése lenne, amit a műsorban Korrupcióellenes Hivatalként emlegettek.
Árverésre kerül Erdélyi Mónika érdi háza. A kertvárosban található, 681 négyzetméteres telken álló házért busás összeget kérnek, a licitre késő tavasszal kerülhet sor. A 180 négyzetméteres családi házat már korábban is megpróbálták eladni.
Ha nem lenne a kormány által bevezetett és február 15-éig érvényes árstop, az elmúlt időszak árváltozásait figyelembe véve a benzin átlagára 502, a gázolaj átlagára 517 forint lenne.
Az egykori teniszezőnő arra reagált, hogy az Australian Open szervezői betiltották a kínai sportoló hollétét firtató pólók viselését a torna nézői számára.
Miután a meglódult infláció és az arra adott jegybanki válaszok nyomán a pénzpiaci kamatok folyamatosan emelkednek, hétről-hétre változnak a bankok jelzáloghitel és személyi kölcsön kamatai is. A money.hu az ügyfelek és az újságírók jobb tájékoztatása érdekében ezentúl minden hétfőn Heti kamattükör című közleményben tájékoztat az aktuális változáso
Az ország legmagasabb lakóházát tervezik Románia fővárosában, Bukarestben. A fejlesztő, a Forty Management már kezdeményezte a helyi hatóságoknál az engedélyezési eljárást a 122 méter magas épületre. A projekt 76 millió euróból, avagy 27 milliárd forintból készülhet el.