A strandokon és az óceánok felületein úszó műanyaghulladékok mindig nagy figyelmet kapnak. Az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (Fao) szerint az élelmiszer-termeléshez használt földterületek sokkal nagyobb mennyiségű műanyaggal szennyezettek.
A Star Wars: Skywalker kora lezárt egy korszakot, lezárt egy sagát. Hogy ezt jól vagy rosszul tette, arról lehet vitatkozni, ahogy vannak is nagy rajongói és legalább ekkora kritikusai is a filmnek. Ahogy általában az ekkora kaliberű projekteknél, a forgatókönyvön többen is dolgoztak, eredetileg Colin Trevorrowot és Derek Connollyt bízták meg a szk
Folyamatosan bővülnek a magyarországi erdőterületek, és a minőségük is javul. A fenntarthatóságukról, az ökológiai és a turisztikai szerepükről, valamint az úgynevezett örökerdőkről Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettese nyilatkozott a Figyelőnek.
A legújabb tanulmány szerint a gyerekek már egészen kicsi koruktól kezdve – egy egészen különös jelenségnek köszönhtetően – tisztában vannak azzal, hogy ki az, akivel különleges kapcsolatot ápolnak.
Márki-Zay Péter véletlen elszólásai, utalásai azt mutatják, hogy a baloldal világképe egy kicsit sem változott a 2010 előttihez képest - mondta a Nézőpont Intézet igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
Ha valamire megtanított minket a koronavírus-járvány, az az, hogy számítani kell a legváratlanabb helyzetre is. Igaz ez arra is, hogy kinél milyen tüneteket okoz a vírus.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! PayPal Egyre több és több hagyományos szolgáltatás tervezi beépíteni…
Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, csaknem 819 ezer személygépkocsi cserélt gazdát tavaly, ez 3,4 százalékkal haladja meg az előző évit, amikor 791 ezer volt a belföldi átírások száma. Ezzel a használt személyautók hazai piacának forgalma nem egészen egy évtized alatt a duplájára emelkedett - közölte a JóA
Tízéves a Red Bull Pilvaker, az 1848-as forradalom hősei előtti tisztelgésből indult modern előadói- és alkotócsapat március 15-én ebben a formában utoljára lesz látható együtt a Papp László Budapest Sportarénában.
Vasárnap reggeltől az északkeleti országrészben megerősödik, kiemelten a Bodrogközben időnként viharossá (60-70 km/h) is fokozódik az északkeleti szél, amely gyenge hófúvást eredményezhet. Mindeközben, a Dunántúl nyugati, délnyugati területein hózáporok várhatók, amelyekből lokálisan 3-5 cm, kis eséllyel ezt meghaladó friss hótakaró is képződhet. A
Márki-Zay Péter véletlen elszólásai, utalásai azt mutatják, hogy a baloldal világképe egy kicsit sem változott a 2010 előttihez képest - mondta a Nézőpont Intézet igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
Egyre többen vannak olyanok, akiknek egy vagy több tápanyagtípust kell kiiktatniuk az étrendjükből. Ilyenkor a kenyér pótlása jelenti az egyik legnagyobb kihívást - ez a mindenmentes változat még a legszkeptikusabbakat is meggyőzi.
Sokszor hangzik el az az általános közhely, hogy tízmillió futballkapitány országa vagyunk. Az tény, a foci az, amihez mindenki hozzátud szólni, van véleménye róla, hasznos kritikákat tud megfogalmazni, úgy általában ért hozzá.
Szexuális zaklatási botrány robbant ki a holland RTL-nél. Többtucatnyi nőt is zaklathattak a csatorna egy tehetségkutatójának vezetői, mentorai. Sőt az egyik énektanár a kiskorú versenyzőket molesztálta a show-műsor gyermekekkel készülő verziójában is. Az Rtl vezetői azt állítják, nem tudtak semmiről. Nemrég Németországban derítettek fel egy óriási
A Harry Potter 20. évforduló - Visszatérés Roxfortba című különkiadás során Daniel Radcliffe elárulta, hogy Alan Rickman, aki Perselus Pitont alakította a filmekben, volt az egyetlen, aki idő előtt tudta, hogyan zárul az epikus történet. A műsorban a sztárok újra találkozhattak és velük együtt beleshettünk a kulisszák mögé néhány ikonikus jelenet e
Schanda Tamás hozzátette, az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok beszerzéséről szóló pályázat szorosan kapcsolódik a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervhez: azon dolgoznak, hogy környezetbarát irányba fordítsák a közlekedést. Rámutatott, hogy a 400 millió forint keretösszegű pályázatból beszerezhető biciklik valós alternatívát jelentene
Új tesztelési szabályok léptek életbe Szlovéniában szerdától, mert a koronavírus-járvány gyors terjedése miatt a laboratóriumok nem bírják a terhelést - közölte az egészségügyi minisztérium.