Az élelmiszeripar a leginnovatívabb iparágak közé tartozik, az ágazat szereplői egyre több célzott forrást igényelhetnek a technológiai fejlesztéseikre és az újításokra - mondta az Agrárminisztérium közleménye szerint a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Széchenyi István Egyetemen, Mosonmagyaróváron pénteken.
Ismét megjelent a madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedből álló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatták ki. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elrendelte teljes állomány leölését.
Oroszország januárban több harckocsit, ágyút, egyéb fegyvereket, valamint lőszereket, köztük tüzérségi és aknavető-lövedékeket szállított az általa megszállt Donyec-medencei területekre – közölte az ukrán védelmi minisztérium.
Bill Gates a koronavírusnál sokkal súlyosabb világjárványok kialakulásának lehetőségére figyelmeztetett, és felszólította a világ kormányait, hogy több milliárd dollárral járuljanak hozzá a következő globális fertőzésre történő felkészüléshez - írta személyes blogján a milliárdos üzletember.
Ferencváros momentumos, DK-s, MSZP-s, jobbikos és párbeszédes önkormányzati képviselője írta alá azt a javaslatot, melyben tiszteletdíjuk megemelésére tesznek javaslatot. Közülük kilencen bizottsági elnökök vagy tanácsnokok, akik a legjobban járnának az emeléssel, ugyanis két és félszeresére emelnék saját bérüket, így bruttó 730 ezer forintot vinné
A járványhullámok során látott sok kórházi drámai esetről és tapasztalatairól beszélt a legújabb kormányzati tájékoztató videóban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
Oroszország januárban több harckocsit, ágyút, egyéb fegyvereket, valamint lőszereket, köztük tüzérségi és aknavető-lövedékeket, továbbá hétezer tonna üzemanyagot szállított az általa megszállt Donyec-medencei területekre - közölte az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága pénteken.
Sikeres kötvényaukciót tartott a Vöröskő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. pénteken; az Euronics műszaki áruházláncot üzemeltető társaság 7 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
A Párbeszéd társelnöke Facebook-oldalán a „Rogán–Völner–Schadl-ügy” aktáiból idézett – vette észre a Telex –, mégpedig azt a részt, miszerint az ügyben nyakig benne van egy R. nevű alak, akit Gazdámnak szólít a főszereplő végrehajtó, és aki a lehallgatási dokumentumok szerint meglehetősen korrupt.
Most már napok óta megy az interneten az adok-kapok Majka és Puzsér Róbert között, melynek oka, hogy a kritikus egy írásában Puskás Petit minősítette, akit a rapper nyilvánosan megvédett. Aztán Puzsér válaszolt Majkának, ezt pedig a zenész sem hagyta szó nélkül…
Mitől boldog egy ország? Mitől elégedettek benne az emberek? Ilyen és ehhez hasonló kérdések futottak át az agyunkon, ahogy közeledtünk a Kordillerák lábánál fekvő San Joséhoz. Nézegettük az arcokat, a fákat, az autókat, de csak nem láttuk, hogy mitől boldogabb hely Costa Rica, mint akár Magyarország. Márpedig évtizedek óta Costa Ricát stabilan a l
A kétezres évek slágerlistáinak koronázatlan királynője volt Anastacia, aki a hatalmas siker ellenére egy idő után eltűnt a reflektorfényből. Az elmúlt időszakban kezd visszatérni új dalokkal és szereplésekkel, ám voltak évek, amikor semmit sem lehetett tudni róla.
A Debreceni Egyetemen (DE) zajló kutatásokra, illetve tehetséggondozásra ajánlotta fel a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénzjutalmat Karikó Katalin magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója.
Bár a hidrogénre mint a zöldátállás lehetséges opciójára tekintenek, Ausztráliában 160 tonna barnaszenet égetnek el három tonna hidrogén előállításához.
Bár a hidrogénre mint a zöldátállás lehetséges opciójára tekintenek, Ausztráliában 160 tonna barnaszenet égetnek el három tonna hidrogén előállításához.
A magyarok 16 százaléka tett valamilyen fogadalmat újévkor, ám ezek nem kevesebb mint 41 százalékát már január első hete után rögtön megszegték – derült ki egy friss reprezentatív kutatásból. A legtöbben a táplálkozási szokásaikon változtatnának és többet mozognának vagy sportolnának, emellett minden második fogadalomtevő spórolni is próbál ebben a
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Elkapta a koronavírust Lech Walesa volt lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője - jelentette be maga az érintett pénteken a Facebook-oldalán.
Elkapta a koronavírust Lech Walesa volt lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője - jelentette be maga az érintett pénteken a Facebook-oldalán.
A két oltás nem elegendő, ezt ma már mindenki látja - fogalmazott Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
A Debreceni Egyetemen (DE) zajló kutatásokra, illetve tehetséggondozásra ajánlotta fel a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénzjutalmat Karikó Katalin magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója - közölte az egyetem a honlapján pénteken.
Természetesen pezsgővel! De azért ne dőljenek hátra nyugodtan, ha tudták a választ. A kérdés ugyanis inkább az, hogy milyen pezsgővel? Amit a hazai polcokat ilyenkor eluraló pezsgődömping miatt nem is olyan egyszerű megválaszolni. Szigorúan szubjektív tippek köve tkeznek, de ezt tőlem megszokhatták.
Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató és Erdélyi Zsuzsanna, az archaikus népi imádságok világhírű kutatója előtt tiszteleg három idén megjelenő kötettel a Magyar Művészeti Akadémia népművészeti tagozata.
Börtönbüntetésre ítélte pénteken a párizsi büntetőbíróság Nicolas Sarkozy volt francia államfő (2007-2012) volt közvetlen munkatársait, köztük Claude Guéant-t, az elnöki hivatal volt vezetőjét az Elysée-palota által túlszámlázott közvélemény-kutatások miatt.