A Hódmezővásárhelyhez közeli települések vezetői közül csaknem mindenki csatlakozott az elhatárolódáshoz, de azt is ígérik, győzelme esetén együttműködnek Márki-Zay Péterrel.
A tényleges tulajdonosokra vonatkozó központi nyilvántartást magában foglaló jogszabályt – az Európai Uniós Irányelvekkel összhangban – 2021 májusában hirdették ki, ugyanakkor több fontos pontja idén lép hatályba. 2022. február 1-jével bővül azok köre, akik hozzáférhetnek a nyilvántartáshoz, július 1-jével pedig teljes lesz a transzparencia: bárki
A SoFi fintech részvényárfolyama 16 százalékot ugrott a zárás utáni kereskedési órákban, miután kiderült, hogy sikerült megszereznie az engedélyt a banki működéshez.
Elhagyta a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) békefenntartó erőit szállító utolsó négy orosz szállító repülőgép Nur-Szultant és Almatit - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
A magyarok többsége jóval több időt tölt a számítógép képernyője előtt, mint a járványt megelőzően – ez derült ki az Ipsos négy országban végzett kutatásából. A Huawei megbízásából készített felmérés szerint a magyar válaszadók fele legalább egy, negyede pedig 3-4 órával is többet nézi a képernyőt – elsősorban a munkájával vagy a tanulmányaival öss
Mindenki várta, számított rá, számolt vele, de hosszú és rögös út vezetett odáig, hogy Milák Kristóf olimpiai bajnok lett tavaly a tokiói játékokon. Nem egyedül ment végig rajta, volt két edzőtársa, akik bár már felhagytak volna az úszással, két évig mégis vállalták a hajnali edzéseket. Elsősorban nem önmagukért, hanem Milák Kristófért. Az önzetlen
A Mediaworks szerint a 2006-os választási kampányban is hazudott a baloldal, amely áfacsökkentést ígért, majd néhány hónappal később az ellenkezőjét tette.
Az élelmiszerár-rögzítés nem okoz hátrányt a hazai termelőknek, beszállítóknak, az alapvetően a kiskereskedelmet érinti, és csak a profitjuk kis százalékát – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A mostani döntés a külföldi hasonló intézkedésekhez képest jobban védi a beszállítókat, és nem várható áruhiány, ahogy az import áruk mennyiségének növ
Varga Judit a városházán tartott díszközgyűlésen ünnepi beszédében kiemelte, minden történelmi korszaknak megvoltak a maga kihívásai, a maga válságai, s ezekre a kihívásokra rendre megszülettek és születnek ma is az adott korban élők válaszai – olvasható a Magyar Távirati Iroda írásában.
K95, KF94, FFP2, orvosi maszk, duplamaszk, ruhaanyagból készült „házi” maszk és persze a kivágott vagy eleve lukacsos anyagból készített „menj a francba a hülye maszkviselési szabályaiddal!” maszk: az omikron miatt nem mindegy, melyiket használjuk és az sem, hogyan.
Szombaton 10 órától tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Emmi által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok számára. Az érintett középfokú- és szakképző iskolák számára az OH már megküldte az az ezzel kapcsolatos tájékoztató anyagot – közölte a h
Közeledve a 2022-es országgyűlési választásokhoz, az elmúlt időszakban a nemzetközi baloldali hálózat szereplői ismét éles bírálat tárgyává tették a magyar választási eljárást, valamint az ahhoz kapcsolódó folyamatokat – írta elemzésében a Századvég.
Az elmúlt hét év (2015-2021) a legmelegebb volt globálisan a feljegyzések szerint, annak ellenére, hogy a La Nina időjárási jelenség tavaly átmenetileg csökkentette a világhőmérsékletet - közölte szerdán a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
Sorban megugrottak a közép-európai devizák az euró ellenében szerda reggel, és egyelőre nehéz megmondani az erősödés okát, hacsak nem az, hogy a dollár e heti menetelése – ami rosszulesett a feltörekvő gazdaságok devizáinak –- elakadni látszik.
A Central Médiacsoport a 2022-es parlamenti választások előtti hivatalos kampányidőszakban is követi demokratikus alapelveit, és minden politikai álláspont számára teret biztosít – adta hírül a vállalat közleménye. A vállalat tartalmi diverzitásának egyik sarokköve a különböző nézetek hiteles, illetve minél tényszerűbb bemutatása. A Central Média
Börtönben halt meg H. Dominik, az a férfi, akit tavaly az utóbbi évek legbrutálisabb módján raboltak el Zuglóból. Hét ember állt most emiatt bíróság elé, de mind a heten állítják: nem bűnösök. A tisztázáshoz azonban Dominik vallomása kellene.
Sokan felismerték, hogy a klímaváltozás ellen leginkább az erdők telepítésével lehet küzdeni. Az emberiség óriási mennyiségbe írtja az erdőket, miközben a telepítésről elfeledkezik. Több start-up vállalkozás felismerte az ebben rejlő lehetőségeket, és az erdő telepítését drónokkal való vetéssel oldják meg. A technológia olcsóbb és jóval gyorsabb az
Pierrot is elmondta a véleményét Oláh Ibolya interjújáról, amiben azzal vádolja a produkciót, hogy manipulálták a végeredményt, és valójában nem Verának, hanem neki kellett volna nyernie a Megasztárt annak idején. Az egykori zsűritag kemény kritikát fogalmazott meg.
Otthoni munkavégzéssel, tesztekkel és védőfelszereléssel, átszervezéssel és az oltás felvételének támogatásával készülnek a koronavírus-járvány újabb hullámára.
Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje koronavírusos lett. Ma reggel derült ki, hiszen tegnap még az ATV székházában vendégeskedett, ahol megmérték a lázát, ám még minden rendben volt.
Bemutatták a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai kampuszának látványterveit. A létesítmény legérdekesebb része a hatalmas sport-tetőterasz lesz, ahol 450 méter hosszú futókör, szabadtéri edzőpark és egy kávézó is található majd. A 10 000 négyzetméteres létesítmény Európa legnagyobb egyetemi sportterasza lesz.
A független képviselő szerint az angliai magyarok mozgalmat indítottak, hogy ne kelljen sok esetben több száz kilométert utazniuk szavazatuk leadásához, míg a határon túli magyarság sokkal egyszerűbben, levélben is voksolhat. A politikus úgy látja, Angliában a szavazóhelyek számát legalább ötszörösére kellene emelni.
Napjainkban a közvélemény egy fokkal elfogadóbb, és sokkal nyíltabban kezeli a „másság” kérdését, ezért sok olyan sztár van, aki magától értetődő nyíltsággal kommunikálja a tényt, hogy nem heteroszexuális. Ez nem mindig volt így: Hollywood csillogó aranykorában a stúdiók olyannyira nem voltak hajlandóak kockáztatni, hogy konkrétan megtiltották a sz
Az ingatlan.com saját adatain alapuló kutatásából kiderül, hogy az elmúlt öt évben 5 százalékkal nőtt azon települések száma, ahol eladásra hirdettek meg lakóingatlanokat. Tavaly 2869 helységben adtak fel eladó lakóingaltan-hirdetést, ami az összes település 91 százaléka. 2021-ben az ország településének 94 százalékában érdeklődtek konkrét eladó l
A Central Médiacsoport fő célja a különböző politikai álláspontok hiteles bemutatása az idei parlamenti választások előtt, a médiacég közlése szerint a kampányidőszakban felértékelődik a független, tényeken alapuló újságírás. A Central Médiacsoport a 2022-es parlamenti választások előtti hivatalos kampányidőszakban is követi demokratikus alapelveit
Attól tartanak, hogy az 5G-jelek megzavarják a repülők biztonsági berendezéseit. Az USA kormányzatát több légitársaság már korábban kérte, hogy függessze fel az 5G bevezetését a repterek környékén.
Szalóki Zoltán közölte: a férfi 2019. december 14-én az Egert és Kerecsendet összekötő 25-ös úton elütött öt, az úttest szélén álló embert. Hárman közülük annak a két másik embernek segítettek, akinek az autója előzőleg az árokba borult. Archív fotók: Bp-i Autósok Közössége B. Patrik A Egri Járási Ügyészség vádirata szerint a baleset azért történt,
Fogyasztói szempontból aggasztónak tűnhet, hogy idén sem számítanak az olaj- és gázárak számottevő csökkenésére az Erste Befektetési Zrt. szakértői, éppen ezért a korábban megszokottnál magasabb infláció velünk maradhat. Ugyanakkor a befektetők számára ezek a folyamatok jó lehetőségeket biztosítanak.